Eltemették Csurka Istvánt

---

Budapest – Művészek, egykori politikustársak és tisztelői kísérték utolsó útjára Csurka István szombaton Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A drámaírót, politikust az ’56-os hősök parcellájában helyezték örök nyugalomra.

---

Csurka Istvánt több százan kísérték utolsó útjára. A gyászolók között volt Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára, Kocsis Máté, L. Simon László, Papcsák Ferenc és Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselők, Bayer Zsolt újságíró, Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója.

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Egyházkerület református püspöke a szertartás során Csurka István egyik utolsó interjúját idézve arról beszélt, hogy az író-politikus „lépcsőházi embernek” tartotta magát. „Mi magyarok mindannyian lépcsőházi emberek vagyunk. Vita zárultán, harcunk végeztén a nagyok és hatalmasok termeiből kilépvén, vagy éppen onnan kiűzetvén a lépcsőházban jut eszünkbe, mit kellett volna mondani, mit kellett volna tenni” – fogalmazott. Mint mondta, „amikor ennek a felismerése áthat bennünket, harag támad bennünk, az pedig nagy dühöt, akár forradalmat támaszthat. Ennek hangot adhat az író és a politikus.”

„Az író azt kockáztatja, hogy azok is megértik, akiknek nem kellene, a politikus pedig azt kockáztatja, hogy azok sem értik meg, akiknek kellene.” Csurka István vállalta mindkét kockázatot – hangoztatta Bogárdi Szabó István.

Az életének 78. évében, február 4-én elhunyt Csurka Istvánt méltatva Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a „küzdőtársról, barátról” emlékezett meg. Leszögezte: Csurka István radikális volt, de nem szélsőséges, életútját a magyarság iránti szeretet határozta meg. Úgy fogalmazott: „azt vetették a szemére többek között, hogy radikális, és ezt mindig úgy értették, hogy szélsőséges, pedig nem szélsőséges volt, csak radikális a magyarság ügyében”, Ady és Szabó Dezső magyar radikalizmusát tekintette irányadónak – m ondta Lezsák Sándor.

Arról is beszélt, hogy Csurka István még megélte a „több százezres békemenet lélekfrissítő látványát”. „Ez Csurka István számára azért is volt történelmi elégtétel, mert pontosan tudta, hogy csak az egészséges emberi veszélytudat képes így összefogni (…) azt a nyugodt nemzeti erőt, amely a magyar függetlenség, a nemzeti önrendelkezés, a belső demokrácia jegyében nemzetpolitikát hitelesít, erősít, és ha kell, akkor védelmez” – jelentette ki Lezsák Sándor.

Kiss Gy. Csaba, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja az íróról, a szervezet egykori tagjáról emlékezett meg. Beszédében kiemelte: Csurka István a magyar dráma megújítója volt, életműve a legnagyobbakéhoz, Mrozekéhez, Kunderáéhoz, a közép-európai groteszk megteremtőéihez mérhető. Felidézte, hogy az írónak pályája során megadatott siker éppúgy, mint a cenzúrával való küzdelem, az elhallgattatás is.

„Nem lesz könnyű az irodalom történészeinek, amikor a mintegy öt és fél évtizedes írói munkásságról kell majd számot adniuk” – jegyezte meg. Kitért arra is, hogy Csurka műveiben megcsillan a nagy elődök, Krúdy, Karinthy, Szabó Dezső, a népi irodalom alkotóinak hatása, mint ahogyan az ő hatása is érezhető az utódok munkáiban. Példaként Grecsó Krisztiánt, Spiró Györgyöt és Fehér Bélát említette meg.

Kiss Gy. Csaba kiemelte, az író művei „létünk, szellemi kondíciónk meghatározó örökségére”, a Kádár-kor hatására hívják fel a figyelmet. A középszerűségre, az elmaradt elszámoltatásra, az erkölcsi relativizmusra, züllésre – folytatta, tanúságtételnek nevezve az életművet.

Kovács László, a Magyar Igazság és Élet Pártjának alelnöke Csurka Istvánt méltatva azt mondta, hogy a párt elnökének halálával „a hallgatás falai”, amelyek az életművet övezték, leomlottak. „A legtöbb ember számára – így az én számomra is – szépirodalmi, társadalompolitikai írásai, beszédei jelentették az igazodási pontot, a fényforrást, a tájékozódást”.

Kovács László a spártai Leonidasz hadvezérhez hasonlította a politikust, a megmaradt pártot pedig ahhoz a háromszáz katonához, akik életüket áldozták a perzsa haderővel szemben. Kitért arra is, hogy január 14-én Szegeden mondta el Csurka István az utolsó nyilvános buzdító beszédét, amellyel hozzájárult a békemenet sikeréhez.

Dörner György, az Új Színház igazgatója Reményik Sándor Halotti beszéd a hulló levelekhez című versével búcsúzott az írótól. Az ’56-os hősök parcellájában lévő sírnál a gyászoló tömeg elénekelte a Himnuszt, majd tapssal búcsúztak Csurka Istvántól.