A félelmetes szkíták vagy a halszagú finnek rokonai vagyunk?

---

Debrecen – Már a 19. században is sokan kételkedtek a finnugor rokonságban. Mit gondol erről a történész, a nyelvész, a hagyományőrző? Vélemények az Emberek Aranyban tárlat apropóján.

---

Ma is vannak, akik kételkednek a magyar-finnugor rokonságban, pedig már az iskolában igyekeztek belénk sulykolni a kapcsolatot. A vita nem új keletű – tudtuk meg a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének igazgatóhelyettesétől. A magyarság finnugor eredettudata a 18. század végéről származik, és azóta szinte folyamatosan érték támadások. Pallai László felelevenítette: az elmélet kialakulása után sokan úgy vélték, hogy az osztrákok politikai érdekét szolgálja. A 19. század közvéleményének többsége úgy gondolta, nem elfogadható a „halszagú rokonság”. A 20. század második felében a nyugati emigránsok közül sokan úgy tartották, hogy a szovjet érdekek miatt kell ezt a kapcsolatot tanítani.

– Az átlag magyar számra mindmáig nehezen fogadható el a finnugor rokoni kapcsolat. A magyar társadalom többségének nem nyilvánvaló, hogy rokonaink a finnek. Ennek valószínűleg az az oka, hogy mára már teljesen megváltoztunk, hiszen a finnugor népek négyezer évvel ezelőtt váltak szét, így mi nem értjük meg egymás nyelvét, miközben a szláv, vagy bizonyos germán népek számára ez nem jelent gondot – magyarázta a Történelmi Intézet igazgatóhelyettese, aki hozzátette, az utóbbi időben az egész régióban nagy divattá vált a népek eredetének, múltjának kutatása.

Pallai László szerint ennek az az oka, hogy a rendszerváltozás előtt a keleti blokkban sok olyan kényes téma volt, amiről nem lehetett beszélni, vitát kezdeményezni, így például a különböző eredetkoncepciókról sem. De miután felbomlott a Szovjetunió, divattá vált ezzel foglalkozni. Az eredettudat kutatásának kezdete azonban ennél jóval korábbi időpontra vezethető vissza – gyakorlatilag megegyezik a nemzetállamok létrejöttének idejével.

 

Az igazgatóhelyettes arra is rámutatott, hogy az első világháborút követően fontos szerepet kaptak az úgynevezett „ősfoglalás-elméletek”, azaz, hogy egy adott területen melyik nép volt ott hamarabb, ugyanis ezekkel a koncepciókkal támasztották alá az országok az első világháború utáni területi igényeket. Az eredettudat kérdése így erősen átpolitizálódott, ami mindmáig tart.

– Ezért hivatkozott Csehszlovákia a Nagymorva Birodalomra, mint a nyugati szlávok első államára. Románia pedig a romanizált dákokkal való folytonosságra, akik állításuk szerint a Római Birodalom korától Erdélyben éltek. Érthető, hogy keressük a rokonainkat, hiszen a Kárpát-medencében egyik környező népre sem hasonlítunk igazán nyelvi szempontból. Nem tartozik sem a szláv, sem az újlatin, sem a germán nyelvek közzé. Fontos azt hangsúlyozni, hogy a mai magyar társadalom egyfajta olvasztótégely szerepét töltötte be, hiszen számos más nép eggyé-olvadásával formálódott ki – fejtette ki Pallai László.

A nyelvész szerint is nehezen képzelhető el egységes magyar nép, hiszen az évszázadok során annyi más nemzettel kerültünk kapcsolatba, hogy a magyarság ma már nem ugyanaz, mint a honfoglalás korában. Maticsák Sándor, a Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszékének vezetője azt mondja, az is félreértéseket okoz, hogy sokan összekeverik a néprokonságot a nyelvrokonsággal. De ez nem csak hazánkra jellemző.

– Külföldön már a 12–13. században elterjedt az a nézet, hogy a magyarok a hunok és a szittyák, azaz a szkíták rokonai. Ezt akkoriban arra alapozták, hogy a kalandozó, majd honfoglaló magyarok ugyanúgy viselkedtek, éltek és harcoltak, mint a hunok és a szkíták. Mátyás korában is nagyon népszerű volt a magyar–hun rokonság, de igazából a 19. és 20. században terjedt el a legtöbb ehhez hasonló teória. Ekkor lett népszerű a magyar–sumér rokonság elmélete, a japán, illetve a török nyelvrokonság. Utóbbiakat azzal magyarázták, hogy azonos a nyelvek szerkezete, mindegyik ragasztó, azaz toldalékoló (ezt azt jelenti, hogy a toldalékokat a szavakhoz ragasztjuk). Ilyen nyelv azonban mintegy 1500 van a világon, így pusztán emiatt senkinek nem vagyunk a nyelvrokonai – hangsúlyozta Maticsák Sándor.

A nyelvész szerint az ilyen rokonításoknál sokszor nem veszik figyelembe a nyelvi kapcsolatokat, hiszen a hunok nyelvéről semmit sem tudnak a szakemberek, a szkítákat is inkább a viselkedés, az életmód alapján kapcsolják a magyarokhoz.

– A szkíták mintegy háromezer évvel ezelőtt, az i. e. 7. században tűntek fel a dél-orosz sztyeppéken, majd körülbelül a 3. században el is tűntek, ám félelmetes hírük miatt mai napig tökéletesen illik rájuk a dicsőséges rokon szerepe. A legtöbb nép ugyanis törekszik arra, hogy bebizonyítsa, valamelyik nagy múltú nép leszármazottja – magyarázta Maticsák Sándor.

Sokan vannak olyanok, akik nem hisznek a tudománynak, hiszen a tudósok csak egy szakterületre koncentrálnak, nem egészben vizsgálják a dolgokat. A Motolla Egyesület elnöke szerint a magyar-szkíta rokonság sokkal magasabb szintű annál, mint amit sokan gondolnak, de ez nem mutatható ki pusztán a nyelvből, vagy a génekből.

Gyöngy Péter azt mondja, mára bebizonyosodott, hogy valóságos a kapcsolat a magyarok és a szkíták között. Mint meséli, korábban az iráni nyelvcsaládba sorolták ezt a népet, de ez téves megállapítás volt, hiszen egyetlen részterület – például a nyelvészet – alapján sem lehet ilyet megállapítani, és önmagukban a genetikai vizsgálatok sem érnek semmit.

- Az egyértelműen látszik, hogy egész Eurázsiában, az Ordosz vidékétől a Kárpát-medencéig kapcsolat van a szkíta-kultúrák között. Ez a kulturális-szellemi rokonság, ami leginkább a népiségben, műveltségben látszik, sokkal magasabb szinten van, mint ahogy azt gondolnánk. Éppen a művészet a legjobb minta. A szkíta kincsek, a honfoglalás kori emlékek, a népi motívumok és a festett kazettás templomok egy közös rendszert alkotnak, ami sokkal mélyebb, sokkal régebbi, mint az írás, ráadásul ez a képírási szint nem múltbeli, hanem a jelenben is létező. Nem véletlen, hogy a kazahok, a törökök, illetve a többi volt Szovjetunió területén élő nép számára nagyon fontos ez a rokonság. Ráadásul ennek a nagy kultúrának a központja a Kárpát-medencében volt, ezt bizonyítja, hogy Tápiószentmártonon és Zöldhalompusztán kimagasló szkíta leletekre, köztük két aranyszarvasra bukkantak – hangsúlyozta Gyöngy Péter.

Akit bővebben is érdekelnek a szkíták, az még március 10-éig ellátogathat a Kölcsey Központba, ahol az Emberek Aranyban című kiállítás mutatja be a Szkíta Birodalom aranykincseit, s maga is eldöntheti, mit gondol róluk, a finnekről, vagy éppen a magyarokról.