A franciák megmutatják, hogyan lehet egy nő jó feleség

---

Debrecen - Vagy valami hasonlót tesznek. Lázadás, szexualitás, szerelem a hatvanas években: kicsit széthullva, nagyon szájbarágósan. Kritika.

---

A járványhelyzet megszűnése óta örülünk, hogy kinyitottak a mozik, annak viszont kevésbé, hogy igen gyér felhozatallal igyekeznek bevonzani a nézőket. Vannak, akik – rajongóként – mennek akkor is, ha a film témája nem kifejezetten érdekli őket, moziznak, mert hiányzott nekik az élmény. A kritikusoknak főleg. Nagyon kétesélyes egy olyan filmre beülni, aminek a címe az: Hogyan legyél jó feleség? Egy könnyed, romantikus limonádéra számítana a gyanútlan néző, ha már tudja, hogy francia „filmdrámáról” van szó, ehelyett úgy érzi magát, mintha leült volna beszélgetni egy szélsőséges feministával, aki nem kíváncsi a válaszára.

Hogyan legyél jó feleség?

Egyvalamit szögezzünk le az elején: ezzel a filmmel a baj az, hogy jó fél évszázadot késett, ha 1970-ben készítenek egy filmet, amibe a klitorisz és a hölgyszerelem is belefér, azt mondom, újító szellemű, bátor rendezővel állunk szemben (persze voltak ettől jóval pikánsabb dolgok már akkoriban is, itt a női egyenjogúság hangsúlyozásának köntöse adja a pluszt).

Az antibébi tabletta nem számít újdonságnak, és az sem, hogy az özvegy újra szerelmet találhat a vén kéjenc férje elvesztése után, a melegeket sem küldik már börtönbe vagy sokkterápiára, a nők tanulhatnak, dolgozhatnak – a világ haladóbb szellemű felén. Nem kell már azért küzdeniük, hogy nadrágban járhassanak rosszalló tekintetek kísérete nélkül, hogy kimutassák vágyaikat, pénzügyeiket, örökségüket kezelhessék.

Mi hát a nóvum ezek boncolgatásában 2020-ban? Miért kell egy végtelenül leegyszerűsített, még a nők szemét is bántóan feminista kiáltványt a nézők arcába tolni?

A történet 1967-ben játszódik egy lányiskolában, ahol a leendő arákat megtanítják arra, hogyan nézzék el jövendőbelijük kilengéseit, hogyan kényeztessék jó étellel, itallal, miként legyenek csöndes árnyékai párjuknak. S milyen érdekes: a házasság fortélyait egy olyan nő, Paulette (Juliette Binoche) oktatja, aki a sajátjában sem leli örömét. Leszbikus tinikalandok, szerelmi légyottok, fegyverropogás, lázadás, politika, barátság, testvéri szeretet, féltékenység.

Mindent bele akart sűríteni ebbe a filmbe Martin Provost rendező, ám a hatalmas merítési szándéknak az lett a vége, hogy szinte minden kifolyt az ujjai közül. Nem lehet ilyen felületesen bemutatni egy olyan korszakot, amely gyökeres változásokat hozott világszerte és Franciaországban egyaránt.

(Ennek csúcspontja az esetlen és teljesen tájidegen táncos-zenés jelenet, ami mintha véget sem akarna érni.)

Nekem ebben a félresikerült filmben mégis az fáj a legjobban, hogy jó is lehetett volna, ha kevésbé ordít belőle az átadni kívánt üzenete, s nem ilyen idétlen papírmasé figurákkal töltötték volna ki a majd kétórás mozit, amiről az első másfél órában el sem tudtam dönteni, hogy mi a csuda lenne. Egy karakter háttértörténete sincs tisztességesen kibontva, mindenki kétdimenziós és bugyuta, a fordulatok pedig olykor igencsak pislogásra adnak okot.

Nem sokat segített az összképen a népszerű francia színésznő, Juliette Binoche sem, pedig remekül hozta az elfojtásokkal teli, kitörni vágyó középkorú dáma szerepét.

Néhány szellemes jelenettől eltekintve ez a film kevéssé mondható szórakoztatónak. Sőt, nincs mit szépíteni: unalmas. Felületes, sokat akaró, mégis keveset nyújtó alkotás, amelyért igazán kár beülni a moziba.

A filmet szerzőnk az újra nyitott Apolló moziban látta. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 990 Ft, 2D gyermek/diák – 890 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 790 Ft, 3D normál: 1220 Ft, 3D gyermek/diák – 1120 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 1020 Ft.