A korom „kastélyai” – cifra kémények Debrecenben

---

Debrecen – A mérgező égéstermékek megfelelő elvezetése alapvető feltétele a személyi és a vagyoni biztonságnak. Az igényes tulajdonos emellett az ingatlana stílusához illő kéményről is gondoskodik – miként ezt a cívisvárosban is sok különleges füstkapu bizonyítja.

---

A kémények építésekor megannyi elvárást kell figyelembe venniük a szakembereknek. Idetartozik a takaríthatóság és a méret is, hiszen a salakok és a hulladékok nem tömíthetik el, ugyanakkor a (például lakó-) környezetet sem zavarhatja-károsíthatja a füst. 2010 decembere óta hazánkban az új kémények csak úgynevezett rendszerjellegűek lehetnek (melyek egyebek mellett szigetelést és méréscsövet is tartalmaznak), s emiatt már nem építhetők hagyományos, kistéglás-malteros kémények.

Ez úgy is ellensúlyozható, hogy a szabványos objektumot olyan „paravánnal” veszik körbe, illetve takarják el, ami lentről téglakéménynek látszik, egyszersmind a ház megjelenéséhez is igazodik. Fontos szempont a kéményhuzat (azaz a sűrűségkülönbségből adódó felhajtóerő) is, illetve a folyamatos levegő-utánpótlás lehetővé tétele. Mindemellett a tragédiák, köztük a szénmonoxid-mérgezések megelőzését szolgálja az is, hogy a szilárd tüzelésű rendszereket évente kétszer ellenőriztetni – azok alapján tisztíttatni - kell, a gázosakat pedig évi egyszer.

Debreceni sétáink során azt is megállapíthatjuk, hogy a legszebb kémények a klasszicizmus és a szecesszió itteni korszakaiban készültek. Nagyon bájosak az előbbibe tartozók közül a Régi Posta Étterem és a Medgyessy-emlékmúzeum füstelvezető kuckói, míg a XX. század elején készültek egyenesen káprázatosak – figyeljük csak meg többek között a Dóczy-gimnázium, a Svetits-bérpalota vagy a Gambinusz közi ikerház megoldásait! Lenyűgözően egyedülálló a sestakerti Ary-villa kompozíciója is: az egyébként is mesebeli családi ház kéményeit ámulatba ejtő, íves hidacska köti össze.

Szépnek nem feltétlenül nevezhetők, de mindenképpen egy önálló, markáns csoportot alkotnak a cívisvárosban az ipari kémények. Ebbe a körbe tartoznak a hőerőmű, a vagongyár, a klinika és más telepek gigászai is. Ezek takarítása a gázkorszak előtt több napos-hetes elfoglaltság volt, és – miként a Fűtesz szakemberétől megtudtuk - például a székgyári óriáscsövekből két konténert megtöltő (10 köbméternyi) kormot szedtek ki a szakemberek. A kéménykorom egyébként nem számít veszélyes hulladéknak (tehát „kommunális”), ellenben például festékpigment-alapanyagnak nem mindegyik felel meg.

A kéményseprőknek mindettől függetlenül maszkot kell viselniük munkavégzés közben. Ugyanakkor, mivel sokat légtornászkodnak a magasban, az is elengedhetetlen, hogy ne legyen tériszonyuk. A róluk alkotott, általános képnek megfelelően, ma is használt eszközük a – feltekerve szállított és általában tízméteres - kéményseprőkefe-szár, valamint a kéménygolyó. Ez a megközelítőleg háromkilós súly egyebek mellett a kimozdult, befordult téglák „megadjusztálására” való. Létrát viszont már nem egyensúlyoznak a vállukon (se biciklizés közben, se máshogy), mászóeszközzel ugyanis az ingatlantulajdonosoknak kell rendelkezniük.

A kéményseprők nemcsak takarítják, de szeretik is a kéményeket, főként a szépeket. S mivel nagymértékben függ tőlük is az érintett élőlények és objektumok biztonsága, egyetértenek azzal, hogy „szerencsét hoznak”. Jólesik nekik az emberek kedvessége, a tisztelet, és persze a babona is.