A Tócó dús ölében – élet Alsójózsán

---

Debrecen – Az egykori, rettegett folyó mára jámbor kispatakká szelídült. Az élet azonban nemhogy megmaradt a környezetében, de egyre gyarapodik is. Alsójózsán, a családi házas, békés városrészben is ma már több ezren élnek.

---

Józsa 1982 óta tartozik Debrecenhez. A történelme azonban ennél sokkal régebbre nyúlik vissza, hiszen már egy 1234-es oklevélben is ilyen nevű pusztaként említik. Alsó- és Felsőjózsa az 1700-as években alakult ki, s 1829-ben egyesültek. A két részt a 35-ös főút szeli ketté. A falu címerében szőlő szerepel, mivel egykor még meghatározó volt itt ennek a gyümölcsnek a termesztése.

- Józsai vagy józsasi? Hogy kell mondani? – szólítottuk meg az egyik teraszon Attilát.

- Errefelé a régiek közül még sokan mondják úgy, hogy józsasi, amin persze meg a városiak nevetnek, akik szerint „józsai”. Mi is józsasit szoktunk mondani, hiszen így tanultuk, ezt hallottuk – fejtette ki a középkorú férfi.

Ő egyébként nemrég kijjebb költözött egy dűlőbe, ami már Böszörményhez tartozik. Előtte világéletében alsójózsai volt, de olcsóbb helyre kellett mennie. Igaz, ott viszont tele az udvar patkánnyal, és italbolt sincs. Úgyhogy rendszeresen nyeregbe pattan, és átkerekezik a szülőfalujába némi olcsó, társasági toroköblögetésre.

Alsójózsával egyébként a Harstein- és a Domokos-kert is szomszédos. Mi az utóbbi felől közelítettük meg a településrészt, és ennek köszönhetően rögtön egy olyan természetvédelmi területen vezetett át az utunk, ahol a Tócó mellett dús legelő, gombaföld és kukoricaboglyák is színesítik az egyébként is kies vidéket. Az ebből nyíló, fenyőkkel övezett földút egyik telkénél ismerkedtünk meg Katona Zoltánnal.

- Nem fél itt egyedül a sűrűjében? – viccelődtünk, jól látván, hogy három kutya szaladgál a birtokon.

- Bent lakom a faluban, ide csak kijárogatok. Hétvégi háznak vettem, hogy legyen, de nem termesztek semmit se, mivel alig marad meg itt valami – sorolta a félmeztelen férfi, aki éppen az udvaron tett-vett. - Negyvenöt éve lakom Józsán, igaz, közben tizenhat éven át Németországban dolgoztam, mint bádogos-szerkesztő-szigetelő-szerelő. Most is bármikor megcsörrenhet a telefon, hogy induljak.

- Az itteni eseményeket, változásokat azért figyelemmel kíséri?

- Az én munkám alapján is nagyon feltűnő, hogy egyre több a szegény ember. Sok idős ember a lakását is szeretné eladni, hogy úgy segítsék a fiatalokat, de az is alig megy. Egykori DMTE-s futballistaként az is elkeserít, hogy nincs az itteni gyerekeknek egy jól felszerelt sporttelepük, ahol sokféle játékot űzhetnének. Terület pedig volna hozzá, és én is bármikor, szívesen segítenék a megépítésében, akár ingyen is!

Vendéglátónk elmondta azt is, hogy a 10 kilométer hosszú Józsa alsó felén iskola, óvoda, régi temető, bicikliút, boltok és presszók is vannak, sőt internetes és nyomtatott sajtója is működik a falunak. Barangolásunk során a templomot is felfedeztük, melyet Samassa József egri érsek építtetett 1894-ben, a szent család tiszteletére. Nemrég újították fel, nagyon szép lett. Tettünk egy sétát a Tócó mentén is, az ottani élményeink azonban vegyesebbek.

Sok helyen ugyanis igencsak szemetes, és néhol a kotrás is ráférne. A játszótérnél összetörték a padot, a főutcai átfolyásnál pedig összefirkálták a partfalat. Pedig gyönyörű a növényzete, és ebihalak és piócák is fickándoznak a szelíden csörgedező vizében. Érdekesség az is, hogy a folyót - Tochzo, Tothzo aqua és Tothzó néven - már 1394-től említik egyes dokumentumok. Állítólag a középkorban még olyan bő vízzel fakadt a Zeleméri-pusztán, hogy a debreceniek malomkövekkel és súlyos fél szalonnákkal tömték el, nehogy elpusztítsa a várost.

A Tócó egyébként a nyírségi dombokat és a Hajdúsági löszhátat választja el. Zelemérnél ered több ágból - abból a hátságból, mely a legmagasabb pontját Szentgyörgypusztán, a 167 méter magas Csege-halmon éri el. A Tócó vízgyűjtőterülete a Köselyig 130 négyzetkilométer, mely talajvíz-lecsapoló is; elhaladva pedig Debrecen nyugati része mellett, felveszi a szennyvizet, majd két ágra szakad.

Kirándulásunkon a gyönyörű, gazdag házak és a megannyi elhanyagolt, szegényes épület elszomorító kontrasztját is megfigyelhettük. Az egyik, tehetősebb portán megkérdezett férfi (aki állítja, szeret Alsójózsán lakni) ezt mondta: „Sok mindent lehetne itt változtatni, de minek beszéljek én arról, hiszen úgyse lenne semmi foganatja. Meg aztán öreg is vagyok én már ehhez…”

Czirbik Dániel bezzeg fiatalos hévvel válaszolt, mintha meghallotta volna a nyugdíjas úr pesszimizmusát és Katona Zoltán kifakadását is:

- Kellene egy jó pálya ide, mivel az alsójózsaira csak a csapatot engedik be, és a felsőjózsai iskola pályájára se mehet akárki bármikor. Jó volna továbbá, ha épülne egy gyorsétterem is, meg ha tovább tartanának nyitva a vendéglők – sorolta határozottan a 16 éves fiatalember, aki a cukrász-, pincér- és szakácsszakmákat fogja tanulni a „Keriben”. Alkalmazott nem akar lenni, szívesebben nyitna inkább saját helyet.

- Csak annak van értelme, nem?! – búcsúzott vidáman…