A Vénkert galambja – az élet Debrecen felett

---

Debrecen – Óriási méhsejtfalként vágja ketté a Vénkert utcát az a lakóház, amelyik egyúttal az Ibolya utcának is az utolsó épülete. Nem is akármekkora, hiszen 160 lakása van, s ellátni róla a Segner, az Árpád és az Egyetem térig is.

---

Az Ibolya utca „legvégében”, a 23. szám alatt magasodó betonkolosszust két lépcsőház alkotja, melyek lent boltokat és presszót is magukban foglalnak. Az 1970-es években felhúzott épület otthonai között ma önkormányzatiak és magántulajdonúak is megtalálhatók. Mögötte gyógyszertár, rá merőlegesen üzletsor, körülötte pedig nem túl bizalomgerjesztő átjárók is vannak.

A ház déli homlokzatán minden lakáshoz erkély tartozik – ettől olyan onnan nézve, mint egy gigantikus kaptár. A tizedik emeletről az embernek fantasztikus panorámában lehet része, ám természetesen ez igencsak relatív, hiszen 90 százalékban kizárólag panel látható. Mégis, a formáik, a köztük zajló tarka-barka forgatag, a napsütés és a nyárutó színei valóban izgalmassá teszik az élményt. Persze az is igaz, hogy mindez össze sem hasonlítható például a Piac utca arcával, amely a magasból tárul föl.

Mindettől függetlenül a környék  történelmi és más vonatkozásai is érdekesek. Ha az utcaneveket nézzük, az ibolya ma is és a korábbi kertségi időkben is megfestette az itteni márciusokat, áprilisokat. Az Ibolya utca egyúttal kapocs a Csigekert és a Péterfia városrészek között. A merőleges Vénkert utca egyébként 1927-ben kapta a nevét, viszont a környező terület neve már az 1600-as években is Mester utcai kapun kívüli kert, illetve Csemetén  kívüli kert volt.

A 23-as számú ház felső szintjéről átlátni a Gyergyó utcára is, ahol ugyancsak oly magas és hosszú betonház mered az égbe, hogy az akár a szürke sziklákat is idézheti az erdélyi zord éghajlatú, mégis szép tájból (ahol a XII–XIII. században települtek meg magyarok). Az ibolya minden bizonnyal arrafelé sem ismeretlen hírnöke a tavasznak. S amíg Gyergyót a Hargita északi lejtője, valamint a Gyergyói- és a Görgényi-havasok fogják közre, addig az itteni területet a Dózsa György utca is határolja, melynek névadója kereken 500 éve hunyt el.

Leshelyünkről a Dózsa György utcában suhanó, kettes CAF villamosok is láthatók-hallhatók. Kiválóan szemügyre vehető az Árpád téri református templom, az egyetemi templom is, a Bethlen utcai 16 emeletes lakóház, a szomszédos Újkert 14 emeletes házai, akárcsak a lenti pavilonokra dobált háztartási hulladékok. Látogatásunkkor picit „csaltunk” is, és átmentünk a másik épületsorba is, ahonnan látható többek között Debrecen egykori főépítészének, Borsos Józsefnek (1875–1952) a családi villája, amiben később az irodalmi múzeum is működött.

Az övezetben „megörökített” történelmi nagyságok között szerepel Sinai Miklós (1730–1808), a Református Kollégium professzora, valamint Domokos Lajos (1728–1803) főbíró is. Ők egyebek mellett arról is híresek, hogy szembekerültek egymással a magyar nyelvű oktatás bevezetésének ügye miatt. A király még Sinai Miklóst megfosztotta a tisztségeitől, s szegénységben halt meg, ám a reformoknak már csak ideig-óráig lehetett megálljt parancsolni.

Nem volt ez másként az oktatás terén sem, melynek egyik mai, jeles képviselője éppen itt működik. A ma már alapfokú művészetoktatási intézményként is tevékenykedő iskolában 1976. január 15-én kezdődött meg a tanítás; napjainkban a város egyik legjobban felszerelt tornatermével és tanuszodájával rendelkezik, ugyanakkor a diákok a balett, a népi tánc, a szín- és bábművészet, a festészet, a grafika, továbbá a tűzzománc fortélyait is elsajátíthatják.

A tizedik emeleti vendégeskedésünkkor társunk is akadt a nézelődésben, mégpedig egy galamb „személyében”. Fejét ő is az iskola – szinte nonfiguratív mintás tetejű – épületére szegezte, ahol akkor már csak egy hét volt hátra a nyári szünidőből. Szeptember elején a fecskék is elkezdik a költözködést, a galamb azonban marad, elvégre neki ez az otthona. Ahogy az ott élő embereknek is – még ha szeretnének is tovarepülni, szebb vidékekre...