Az art déco mágusa – Sajó István palotái Debrecenben

---

Felhőkarcolókat, villákat és kaszinókat is tervezett New York, Florida és Miami előkelő megrendelőinek, ő mégis hazatért a cívisvárosba. Legismertebb, itteni műve a nagyerdei stadion - éppen az a hely, ahol elhunyt.

---

Az 1896-ban született Sajó Istvánt a cívisvárosból a pesti Műegyetemre vitte az útja, ahol a diplomáját szerezte. Az I. világháború után Németországban dolgozott, és tervpályázatokat, díjakat is megnyert. Többek között az Arc. B. D. A. Steinbaach munkatársaként érdemelt ki elismerést, majd az USA-ba ment, ahol az ottani szakképesítést is megszerezte. A Slon And Robertson alkalmazottja is volt, majd önállósult. Onnan hozta haza az art déco modern művészi világát.

Az art déco az „art décoratif”  rövidítése, amely az 1920-30-as évek építészeti és iparművészeti irányzata. Franciaországból indult világhódító útjára, és az Amerikai Egyesült Államokban teljesedett ki leginkább. Magába olvasztotta az avantgárd irányzatok elemeit is: például a geometriai stilizációt a konstruktivizmusból merítette, a modern kor éltetését pedig a futurizmusból. Ez a merész, leegyszerűsített vonalvezetésű, erős, tiszta színvilágú stílus a luxus és az elegancia egyik kifejezője lett.

Portfoliójában Medvegy Elemér mérnök, a Debreceni Téglagyár igazgatója így ír róla: családi lakóházai, villái közvetlen melegséget és határtalan vágyat keltenek fel a szemlélőkben. Színes külsejükkel és kiváló belső berendezésükkel a célszerűséget szolgálják, és a polgári jólétet biztosítják. Látszik, hogy tervezője odaadó szeretettel csüngött a feladat célszerű megoldásán. Arról, hogy mindez mennyire igaz (bármi okból tért is haza), ma is meggyőződhetünk!

Debrecenben Sajó István egyik legszebb alkotását a Hatvan utca. 6. szám alatt találjuk: ez az izraelita hitközség egykori bérháza (1931). Mint szinte az összes művén, ezen is márványtábla jelzi a tervező nevét. Az épületegyüttes homlokzata, formája, valamint a legapróbb részletei is magukon viselik ennek a káprázatos stílusnak a jegyeit. Hasonlóan fenséges épületsora áll a mesternek a közeli Vásáry utcában is, ahol a házakhoz kis vadregényes udvarok is tartoznak – falikutakkal, buja növényekkel, angyalszobrocskával (1933).

Munkásságából a Simonyi út egykori villasora sem maradhatott ki, itt is több palotája készteti álmélkodásra a nem ezekben lakó többséget. Az egyiket nemrég újították fel és bővítették ki, s az eredmény abból a szempontból is kiváló lett, hogy az ingatlan ízig-vérig „Sajós” maradt. Nagyon ismert a tervezőnek a 42. szám alatti villája is, ami sokak fantáziáját mozgatja meg a parkjában fekvő medence és a szobrai miatt. Ez a hely (eredetileg Fényes Jenő jogász otthona) is nem véletlenül kelt őszinte csodálatot a szemlélőben.

A hazai politikai rendszer és a művészeti irányzatok megváltozásával már Sajó István is más jellegű megrendeléseket kapott. Társtervezője a Petőfi téri új épületsornak, a Szoboszlói Úti Általános Iskolának és a Bethlen utcai, egykori OTI épületének, ugyanakkor a Nagyállomás tetőrendszere is az ő tervei szerint készült. A fő műve azonban a nagyerdei stadion (1934).

A sportkomplexum helyét Borsos József főépítész jelölte ki, a kivitelezést és a tribün vasbetontervezését Tóth Lajos és fiai végezték. A földsáncokra épített nézőtéren 15-20 ezer ember fér el, az északi és a déli oldalakon maratonifutó-kapukat alakítottak ki, ugyanakkor salakmotoros-sáv is helyet kapott a pályán. Az időt a tornyon még napóra mutatta, ellenben a főépületben kis medence is szolgálta a sportolókat. A debreceni klinkertégla bőkezű alkalmazása mellett itt is megfigyelhetők a Sajó-művek további védjegyei, például a jellegzetes zászlórudak is.

Ottjártunkkor felfedeztünk egy régi rendszabálytáblát, aminek a szövegét sok mai szurkoló is megszívlelhetné: „Sportszerűen buzdítsd csapatodat, de az ellenfelet is becsüld meg!” A meccsekre Sajó István is kijárt, és 1961-ben éppen egy ilyen alkalmon hunyt el szívinfarktus következtében…

Kollégája, az akkor még fiatal Mikolás Tibor így írt róla: Színes és tevékeny, mindig az új felé törekvő kifejezésmód jellemezte. Egyike volt azon keveseknek, akik tehetségük tudatában sem a főváros fényeit keresték, hanem életük energiáit a vidék szolgálatában égették el akkor is.