Belépés
Regisztráció
Debreceni anyanyelvőrségen: kell nekünk ennyi álompár és legendás újonc?
Szerző: Arany Lajos | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.12.22. 12:25 | Frissítve: 2020.04.27. 12:48
Debrecen – Mértéktelenül adagolt divatszavak, funkció nélküli túlzások, öncélúan nagyzoló kifejezések teszik igénytelenné a nyelv használatát.
Népszerű volt a boldog békeidőkben, s még utána is egy ideig Herczeg Ferenc regénye, a metaforikus című Álomország. (Érdemes újraolvasni ezt a feledett írót is.) „Paff, a bűvös sárkány senkitől se félt, / Álomország tengerpartján játékok közt élt” – dúdolja ma is több generáció a 100 Folk Celsius nevű együttes három évtizedes, változatlanul népszerű számát. Olvasván az emlegetett prózai művet, vagy megszólalván bennünk a régi dal, szépnek és pontosnak tartjuk a mindkét esetben találó szóösszetételt.
De mikor azt folyatják a média vízcsapjából, hogy „újra együtt a tini álompár”, vagy hogy „újra együtt az álompár” (ők már nem tinik…), s „a pletykák szerint az egyiptomi álomutazás kovácsolta újra össze” őket; meg azt folyatja a médiacsap, hogy „összeházasodott a cseh álompár”, továbbá hogy „gyereket vár az álompár” – ilyenkor elálmosodunk az egyhangú szóhasználat olvastán, de inkább nevethetnékünk támad. Amikor pedig az ömlik a nyakunkba a feneketlen médiagagyi-dézsából, hogy
„romokban hever az álomházasság”, s „elváltak a pókeres álompár útjai”, illetve hogy két hónapi (!) házasság után „máris szétment az álompár”, dörzsöljük a szemünket,
sőt kacagunk is: hogyan lehet(ett) álompár (tehát ’eszményien összeillő’) az, amelyik rövid idő után kettészakad? S mitől álomházasság az, amelyik hamar felbomlik? Valószínűleg nem is volt pontos ez a megjelölés, hanem a sajtó alkalmazott túlzó kifejezést.
Szintén alaposan kibővült a jelentése a legendás szónak. A legenda egyik jelentése: „jelentős személy nagy tetteit (kiszínezve) elbeszélő mű vagy szóbeli hagyomány”, legendás pedig az, „akiről, amiről legendákat mesélnek”. Ennek alapján lehet legendásnak, azaz szinte mitikus nagyságnak nevezni – mások között – az olyan kiemelkedő teljesítményű egyéniségeket, személyiségeket, mint a színész Szeleczky Zita, Karády Katalin, Dajka Margit, Kabos Gyula, Bessenyei Ferenc, Latinovits Zoltán, a (többszörös) olimpiai bajnok Gerevich Aladár vívó, Hajós Alfréd úszó, Kárpáti Rudolf kardvívó, Papp László ökölvívó. S velük emlegethetjük bajnoktársaikat, az élő legendákat: mások mellett Balczó András öttusázót vagy Keleti Ágnes tornászt.
Ám midőn az anyanyelvünk szavainak jelentését értők a legendás szót hallva az említettekre s a hozzájuk hasonló csillagokra gondolnak,
a sajtó számlálatlanul osztogatja e kitüntető jelzőt, egyre inkább az ismert szavunk szinonimájaként.
(Noha a két melléknév jelentése korántsem azonos, sőt jócskán eltér, akit sokan ismernek – főleg a sztár- és legendagyártó médiából –, az még nem feltétlenül legendás…) Mindemellett – mulatságos módon – például tehetségkutató énekversenyek (eredményes) versenyzőire is ráaggatják a legendás jelzőt. Nevetséges szótévesztés, egyúttal értelmetlen is ez a gesztus, hiszen e pályakezdők többsége épphogy betöltötte a huszadik évét, sőt vannak köztük, akik az érettségiző kort sem érték még el… Illik rájuk a reményteli, a reményteljes, az ígéretes, a tehetséges stb. jelző, fényes jövő elé néző reménységnek, ígéretnek, üdvöskének nevezhetjük őket, tehetségkutatók felfedezettjeinek. De legendásnak?!
E jelzővel a dicséret netovábbját szórja a tömegkommunikáció több csatornája az újonc, az ifjú versenyzőkre, ám arra nem gondol: életkoruknál, illetve az éppen elkezdett vagy eddigi igen rövid pályájuknál fogva sem lehetnek e kezdők – a szó igazi értelmében – legendásak. „Legendává akart válni az amerikai tini” – írja az újság. Arról van itt szó, hogy egy amerikai végzős diák a szokásos elegáns ruha helyett fürdőköpenyben fényképeszkedett. Ekképp „ha csak 15 percre is, de világhírűvé vált”. Némi probléma adódik itt is a legenda szó használatával: akinek bármiféle cselekedetét egy rövid időre – néhány percre, órára vagy akár napra – felkapja a sajtó, az még igen messze áll attól, hogy legendá(s)nak nevezzük.
Ez a divatszó is bizonyság arra, hogy
a funkció nélküli túlzások, a brutális, a fantasztikus, a horrorisztikus, továbbá az egyre több személyre alkalmazott sztár, királynő és hasonló szemléletes, de öncélúan nagyzoló szavak, kifejezések egész légióját vonultatja fel a média;
gyakori a nyelvi fennhéjázás. Ennek következménye aztán gyakran a jelentéstaszítás, sőt a szótévesztés. Mint a legendás esetében is. S ha már ifjakról esett szó, a magyar nyelv gazdag szinonimarendszerét különösebben nem búvárlók is könnyen beláthatják: legendás jelzővel illethetjük példának okáért az 1848-as, a történelmi emlékezetben ma is csillagokként élő márciusi ifjakat, ám egy mai, bármennyire tehetséges, de újonc versenyző jellemzésére az ígéretes a megfelelő szó.
A sajtó annyi figurát kikiáltott már sztárnak, legendá(s)nak, hogy ha e mennyiségnek csak a negyedére igaz volna e titulusok sora, „legendagyárakról” beszélhetnénk… Ahelyett, hogy a média efféle (még) meg nem érdemelt, tehát fölösleges szuperlatívuszokkal – akaratán kívül – nevetségessé tenne példának okáért tehetséges fiatalokat, inkább biztathatná őket. S – teljesítményük értéke alapján – helyükön kezelhetné. Mert némelyikük még elbizakodottá válik magát, elszalad vele a ló, elragadja a – csikó.
2024.02.03.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)