Egyetemre megy Dagda, a debreceni kutya

---

Debrecen – Az lesz a feladata, hogy segítse a diákokat a kutya-ember kommunikáció kialakításában – árulta el gazdája, Lovas Kiss Antal egyetemi docens, akivel egy különleges képzésről beszélgettünk. Interjú. 

---

Az idei Kutatók Éjszakáján a kutyák is nagy figyelmet kaptak Lovas Kiss Antalnak, a Debreceni Egyetem oktatójának köszönhetően. Hajdúböszörményben, a gyermeknevelési és gyógypedagógiai karon előadások és egy kutyás bemutató nyújtott betekintést abba, hogyan segítenek nekünk ezek a négylábúak, illetve mi hogyan segíthetjük az ember-kutya kapcsolatot. 

Dehir: Mitől érdekesek a kutyák a kulturális antropológus és etnográfus számára?

Lovas Kiss Antal: A kulturális antropológia egy emberrel foglalkozó tudomány ezért engem a kutya-ember kapcsolat vizsgálata kapcsán elsősorban az érdekel, hogy mi emberek hogyan viszonyulunk a kutyáinkhoz, mit várunk el tőlük, mire használjuk őket, milyen jelentéssel ruházzuk fel a kutyák viselkedését. Az is izgalmas kérdés egy kulturális antropológus számára, hogy egy olyan összetett társadalmi miliőben mint a miénk, milyen eltérő szerepekben jelennek meg a kutyák.

Vannak, akik családtagnak tekintik őket, mások számára csak házőrzők. Lehetnek státuszszimbólumok és az utálat, vagy a félelem tárgyai is. A kutyákhoz való viszonyunk, minden esetben rólunk, emberekről mutat képet.

A kutyák a városi viszonyok között a leggyakoribb társállatok és mint ilyenek, velük van kölcsönös egymásra ható kapcsolatunk. Őket engedjük magunkhoz legközelebb, és a lakókörnyezetünkben ezt a fajt figyelhettük meg leginkább, ezért rendkívül alkalmasak a 21. századi ember-állat viszony értelmezéséhez. Ennek a kutatói érdeklődésnek pedig különös jelentőséget ad, hogy napjainkban egy ökológiai katasztrófa felé sodródva egyre fontosabbá válik a környezethez, az állatvilághoz való viszonyunk megértése és újraértékelése.

Dehir: A Debreceni Egyetem gyermeknevelési és gyógypedagógiai karán idén először indult állatasszisztált pedagógiai képzés. Mi hívta ezt életre? 

Lovas Kiss Antal: Változik a világ és a fiatal generáció tagjait ma már nem lehet merev módszerekkel megszólítani, egyre fontosabbá vált az élményközpontú ismeretszerzés, ehhez kerestünk megfelelő és hatékony eszközöket. Voltaképpen az állatasszisztáció előnyös hatásai közel hatvan éve ismertek a világban, és Magyarországon is harminc éve alkalmazott segítő eljárás ez, de mindeddig a pedagógusképzésben alig kapott teret és csak elvétve tűnt fel. Most viszont amikor az állatvédelem, a felelős állattartás magas színvonalú oktatására egyre nagyobb az igény, fontossá vált, hogy a területhez értő, azt élményszerű módon átadni képes pedagógusokat képezzünk.

Dehir: Lehet tanulni, illetve tanítani a kutya és ember közötti kapcsolatot? 

Lovas Kiss Antal: Voltaképpen nem a kapcsolatot kellene tanítani, hanem az egymás felé irányuló gesztusok megértésére kellene figyelmet fordítani az emberek esetében. Akinek volt már kutyája, az tudja, hogy kedvenceink többnyire nagyon figyelnek ránk, emberekre, és a mozdulatainkból a viselkedésünkből igyekeznek kiolvasni a szándékainkat.

Most az embereken lenne a sor, meg kéne értenünk, hogy a kutyák mit, miért csinálnak, meg kéne ismernünk a jelzéseiket, meg kellene tanulnunk, mit ne tegyünk, ha nem akarjuk, hogy a kutyák félreértsék a gesztusainkat.

Mára az etológiai kutatásoknak köszönhetően egyre többet tudunk a kutyák viselkedéséről és képességeiről, ezt a tudást kellene sokaknak megismerni, mert ez előnyére válna az embereknek és a kutyáknak egyaránt. Mi azt valljuk, hogy ez a tudásátadás igazán hatékony lehet, ha már kisgyermekkorban megkezdődik

Dehir: Aki itt tanul, ezen a szakon, mihez kezdhet ezzel a tudással?

Lovas Kiss Antal: Mivel gyakorló pedagógusok jönnek a szakképzésünkre, a saját pedagógiai gyakorlatukba tudják beépíteni az állatasszisztált pedagógiát. Tisztában lesznek azzal, milyen területeken és hogyan használhatók segítő kutyák. Lesznek olyan hallgatóink is, akik rendelkeznek segítőkutya kiképzői végzettséggel és segítő kutyával is, őket a képzésünk egy magasabb szintű pedagógiai tudással vértezheti fel és arra számítunk, hogy miután végeznek, ők lesznek a képzésünk „nagykövetei”.

Dehir: Sokat változott a kutya szerepe az életünkben: korábban házőrző volt, ma gyakran dédelgetett házi kedvenc, akinek mindent szabad... A kettő között óriási a különbség. 

Lovas Kiss Antal: Nagyon sajátos ambivalens helyzet alakult ki, amelynek történeti gyökerei vannak. Számunkra itt, a Hortobágy szélén a ránk hagyományozott múltból különösen ismerős lehet még a paraszti állattartás, amelynek lényege, hogy szerepe és feladata van az állatoknak, és minden állat annyit ér amennyi hasznot hajt. Ha egy terelőkutya jól végzi a dolgát, akkor értékes, de ha bántja a rábízott állatokat, akkor egy elpusztítandó kártevő, és agyon is csapták, vagy felkötötték azokat a kutyákat, amelyek lefojtották, vagy csipkedték a juhot. (Ezt a pásztorkodással foglalkozó néprajzosok mind tudják, csak nem hangzik el, mert nem illik bele a ma divatos pásztorromantikába.) Falusi környezetben pedig a házőrzés feladatát kellett ellátniuk az ebeknek, többnyire periférikus alárendelt szerepben, mert nem termeltek konkrét hasznot, mint a vágó, vagy tejelő állatok. A 20. század második felétől kezdve sokan települtek faluról városi környezetbe és magukkal hozták többek között a falun szocializált kutyatartási modellt. A városi kutyatartás azonban más jellegű, társállatként sokkal szorosabb a gyakran azonos lakótérben kialakított kapcsolat, de ne gondoljuk, hogy ebben a helyzetben nem rejlenek nehézségek.

Nem ritkán „érzelmi szolgaként” tartjuk a kutyákat, és ezért cserébe olyan jogokat adunk számukra, amik nem következnek saját állatiasságukból.

Olyan szimbiózis ez, amelyben kihasználjuk, hogy a kutyák függnek tőlünk. A kutyák elkényeztetése nem az eb, hanem a gazda igénye. A két eltérő kutyatartási elképzelés (azaz a házőrző, és a házikedvenc státusz) gyakran a városi nyilvános tereken, az utcai kutyasétáltatások során generál konfliktust, amit nem lehet csak pórázzal, szájkosárral, vagy a kutyások elkülönítésével megoldani.

Dehir: Ne feledkezzünk el a gazdátlan kutyákról sem. Ha hihetünk a számoknak, Magyarországon 300 ezer kóbor kutya van. Kinek a felelőssége ez? Mit lehet kezdeni velük?

Lovas Kiss Antal: A kutyatartók körében nagyon gyakoriak a tévhitek. Például az, hogy „egy nőstény kutyának legalább egyszer szülnie kell, hogy egészséges legyen”, így nagyszámú a kontrollálatlan szaporulat. Sokan ajándékozással igyekeznek szabadulni a kölyköktől, de mindig bőven akadnak olyan kiskutyák, akiknek nem jut gazda. (Egy 6000 fős kutatásunkban a megkérdezettek 40 százaléka ajándékozás révén jutott kutyához.) Amíg ez így marad, nem fog csökkenni a kóbor állatok száma. Nagyon fontos a segítő civil szervezetek munkája, amelyek igyekeznek gondoskodni a gazdátlan kutyákról és egyre inkább jó értelemben vett „divattá” kezd válni a gazdátlan állatok örökbe fogadása is, ám mindez csak csepp a tengerben. Egyetlen érdemi kiút kínálkozik, a felvilágosítás és a fiatal generációk felelős állattartóvá nevelése, és ehhez kíván hozzájárulni az új képzésünk.

Dehir: Amikor Lovas Kiss Antal hazamegy, várja otthon kutya is? S milyen minőségben? Házőrző, barát, hobbiállat?

Lovas Kiss Antal: Igen várnak kutyák, két véglet, egy kistestű idős és sérült, befogadott kutyus Cuki, és egy pedigrés nagytestű berni pásztor, Dagda. Mindkettőt barátnak tekintem, de éppen az egyetemen elindult állatasszisztált képzés sarkalt arra, hogy Dagda kutyámmal beiratkozzunk segítőkutya képzésre, így belőle rövidesen az ország első egyetemista érzékenyítő kutyája lesz, azzal a feladattal, hogy az egyetemi előadások szünetében segítse az érdeklődő diákokat a kutya-ember kommunikáció kialakításában.

Dehir: Lesz közös program?

Lovas Kiss Antal: Bár kertes házban lakunk, de nem elég a szaglászás és mozgás a kertben, hiszen ahogyan az emberek sem szeretnék mindennap ugyanazt a könyvet olvasni, a kutyáknak is szükségük van az új ingerekre és információkra. Ezért minden nap egy kiadós sétára megyünk. Szerencsénk van, mert ezek egy kellemes mezei környezetben zajlanak, ahol más kutyákkal is találkozhatnak a kutyáim. Hogy őszinte legyek, a séták során sem tudom kikapcsolni a kutatói énemet és amíg a kutyák játszanak, érdeklődéssel hallgatom a többi gazdát, mit is gondolnak a kutyáikról és a kutyatartásról.