Hetvenmillió egy lakásért – élet az „Urak földjén”

---

A gazdagság azt is jelentheti a például panelben lakó emberek körében, hogy saját házban élhetnek. Akiknek azonban már megadatott az önállóan birtokolt ingatlan, nem feltétlenül így gondolkodnak a jómódról.

---

A közhiedelem szerint (melybe esetünkben nem tartozik bele a „tehetősek” vélekedése) Debrecenben gazdagok lakta helynek számítanak egyebek mellett a nagyerdei és a Veres Péter utcai övezetek, valamint az újabbak közül a Liget és az Úrrétje-lakóparkok. „Nomen est omen” alapon, mi az utóbbit választottuk látogatásunk helyszínéül.

- Drága itt az élet, a lakásfenntartás? – szólítottunk meg egy hölgyet, aki a házgyári, angolsori udvarát takarítgatta.

- Sokan csodálkoznak, és nem hiszik el, hogy mennyiből kijön a rezsink – kerekítette ki vendéglátónk a szemünket. – Nekünk kilencvenhat négyzetméteres a házunk, s havi huszonötezres a téli kiadásunk. Jó itt lakni, de persze ezt is ki-ki másként ítéli meg…

Az egykori lakótelep-építő cég, a HÁÉV az 1980-as évek végén ebben a városrészben váltott a tízemeletes épületek megvalósításáról a más jellegű lakhatási formák megteremtésére. A házgyári betonidomokból különféle méretű, igen tetszetős – és tetőteres - otthonok készültek itt, s a színes-változatos sorházak között még átriumosak is találhatók.

De miért is utaltunk fentebb arra, hogy „a név kötelez”? Tóth Pál idegenvezető-helytörténésztől tudjuk, hogy a Böszörményi utat és a Vezér utcát összekötő Úrrétje utca annak a kaszálónak az emlékét őrzi, amit Báthori Zsigmond 1852-ben adományozott a városnak. A híres terület tehát annak idején ugyanitt feküdt.

Az itteni beruházások nem értek véget a betontechnológia alkalmazásával. Az ezredforduló-környéki években a többi földet is elkezdték kiosztani, s a magánemberek mellett ingatlanfejlesztő társaságok is házépítésekbe fogtak. Ma már új épületekkel és „honfoglalókkal” népesültek be a Gyimes, a Kér, a Kürtgyarmat, a Nyék és a Tarján utcák is. Az angoltípusú tégla-sorházak mellett „amerikai” és „lélegzetelállító” szólóházakban élvezheti az otthon örömét az itt lakó, néhányezer ember.

- Sok az irigyük? – tudakoltuk egy nőtől, aki épp a bolti bevásárlásból érkezett.

- Amikor először járnak itt idegenek, hát persze, nem ritka, hogy látszik rajtuk az ámulat – mosolyodott el a fiatalasszony kék szeme. – De, tudja, ez a csoda is három napig tart, hiszen nem nehéz hozzászokni ehhez az életformához sem.

Mi tagadás, sok ház előtt mi is szaporábban vettük a levegőt! Ugyanakkor a kanyargó utcák pazar történelmi nevei is elgondolkodtatóak - tekintve, hogy ontják magukból a párhuzamokat a múlt és a jelen között. Mindemellett nagyon tisztelendő gesztus, hogy az itteni emberek (valamint az önkormányzat és az Akadémia) emlékművet is állítottak - a nevét viselő utcában - Szalay Sándor fizikusnak (1909 – 1987), a debreceni magfizikai iskola és az Atommagkutató megalapítójának.

Az utcák neveinél már „csak” az ezekben található, megvételre kínált ingatlanokért kért pénzösszegek a beszédesebbek! Gyűjtésünk szerint van itt olyan, 250 négyzetméteres családi ház, amiért és a 870 négyzetméteres parkjáért 73 millió forintot kérnek a tulajdonosai. Találtunk 100 négyzetméteres házat (ami 2,8-szer akkora telken van) 34 millió forintért, továbbá 175 négyzetméteres házat 43 millióért.

Az eladósorba kerültek sorát gyarapítja egy 160 négyzetméteres ház is, aminek 453 négyzetméteres parkja van, az emeletén pedig négy hálószobája. A 2006-ban épült ingatlant 53 millióra hirdették meg. Ehhez képest „potom pénzt kóstál” az a – szintén ezen a környéken lévő - társasházi, 68 négyzetméteres lakás, ami 16,8 millióért szerezhető meg.

- Hogy sikerült itt letelepedniük? – tudakoltuk némi álnaivsággal egy férfitől, aki a házuk előtt tisztogatta az autójukat.

- Amikor tíz éve építkeztünk, még nem volt itt drága a telek – „vette le egyik szemét” a szivacsról a beszélgetőtársunk. – Kukoricaföld volt a környékünkön, a többiek később jöttek. Szeretünk ezen a csendes helyen lakni, hiszen többnyire csak az tér be, aki itt lakik. És ami nagyon fontos: nincs ellenségeskedés az utcabeliek között!

- Gazdag emberek laknak itt?

- Nézze, ez is relatív! – horkantott fel a vendéglátónk. – Nekünk a 160 négyzetméteres otthonuk rezsijében például a gázszámla havi negyven-ötvenezer forintos tétel. De persze ezt is mindenki másként ítéli meg, hogy sok vagy kevés.

Egyetértettünk ezzel. A pompás házak között barangolva szóba került az is, hogy az ember mindig újabbak és újabb javakat akar szerezni, és lehetőleg egyre feljebb jutni. Ám jó esetben ennek van egy ésszerű és humánus határa… Ezt akkor érthetjük meg jobban, ha figyelmesen szemügyre vesszük a - lakópark határán húzódó - Vezér utca egyik lakóépületének míves székelykapuját.

Házad lehet sok, de hazád csak egy – vésték a szemöldökfájába.