Horváth Lajos szereti a bort, de a debreceni vizet is szívesen issza

---

Debrecen – Akinek gond az, hogy enni adjon a gyerekének, annak nem lesz kedve kultúrával foglalkozni – mondja Horváth Lajos, a HBZ tulajdonosa. Az ismert debreceni üzletemberrel borról, gasztronómiáról, egészségről és kultúráról beszélgettünk. Interjú.

---

Visszavonul cége közvetlen irányításából Horváth Lajos: ám Debrecen közéletében továbbra is markánsan jelen lesz. S hogy mit keres egy üzletember a sport és a kultúra világában? S mi köze egymáshoz a művészeteknek, a bornak és a gasztronómiának? Ezekről a témákról beszélgettünk a HBZ Zárcentrum és a Borudvar tulajdonosával, akit DTV nézői a Kukta című műsor Borpercek rovatából is jól ismerhetnek.

Dehir.hu: Korán eljegyezte magát a sport és a kultúra támogatásával...

Horváth Lajos: Családi vállalkozásként indult a cégünk még 1990-ben, és amikor 4 évvel később megnyitottuk a Szabó Kálmán utcai üzletünket, elkezdtük a sportot támogatni. A debreceni női kézilabda nagyon sikeres korszakát élte ekkor: Csapó Erika, Jeddi Manyi és a többiek jó játékosok voltak, igazi egyéniségek, és a mérkőzések hangulata is óriási volt. Engem azonban már akkor is sok minden érdekelt, a sport mellett a gasztronómia és a kultúra is. Azokban az időkben képzőművészeti, illetve sport témájú könyvek kiadásában is segédkeztünk, teljesen önzetlenül. Úgy voltunk vele, ha van rá módunk és lehetőségünk, miért is ne...

Dehir.hu: Ez a régi debreceni polgároktól sem volt idegen, akik színházat építettek, mert megtehették...

Horváth Lajos: Nálam ez a hozzáállás a természetes. Ezt hoztam otthonról, és amikor a feleségemet megismertem, akkor ott volt előttem az ő szüleinek a példája is. Furtán éltek, s ha valaki felkereste őket, akkor házigazdaként szinte a lelküket is kitették. Ezzel így vagyok én is: mindenből a legjobbat kínálom a vendégnek, és ez soha nem mérlegelés, vagy számítgatás kérdése. A minőség mindenben fontos: a vállalkozásunkban is úgy állunk a dolgokhoz, hogy mindenből a legjobbat szeretnénk megteremteni, mindent a legmodernebb eszközökkel és technikával próbálunk megvalósítani – lehetőleg hitel nélkül.

Dehir.hu: S hogy jön a képbe a gasztronómia, a bor?

Horváth Lajos: Sokat dolgoztunk feleségem szüleinek a kertjében Furtán. Vetettünk sárgarépát, petrezselymet. Jó termés lett, annyi, hogy nekünk tíz évre elég lett volna. Én abban az időben az Elzett Műveknél dolgoztam, ahol a konyhán majdnem kétezer főre főztek. Bevittem, megmutattam, s látták, hogy nem csak szép ez a zöldség, de könnyű tisztítani, és az íze is jó, így szívesen átvették. Ebben az is benne volt, hogy mi már akkor is a minőséget tartottuk szem előtt, az akkor elérhető legjobb vetőmagot használtuk, az volt az alap.

Túl ezen pedig állatot is tartottak a szülők, tehenet, bikát neveltek, és természetesen akadt bora is apósomnak, pár száz liter. De a hordók kezeletlenek voltak, a bor nem az igazi... Mondtam, hogy én ezt nem szívesen innám. Inkább felajánlottam, hogy majd csináltatok rendes hordót, és elsajátítom, hogy kell a szőlővel foglalkozni, a borral bánni. A maga módján könnyű volt ez, mert akartam és szerettem csinálni. Azóta megnyitottuk a Borudvart a Széchenyi utcán: ott és a HBZ Galamb utcai központjában is sokféle rendezvényt szervezünk. Kóstolókat, bemutatókat, illetve kiállításokat is, mert a bor a képzőművészettől, az irodalomtól és a zenétől sincs messze, szerves része a magyar kultúrának. Ennek jegyében szervezzük február 22-én a nagy furmintkóstolónkat, a korábbiaktól eltérőn most a Kölcsey Központban, ahol 20–25 borászat jelenik majd meg a legizgalmasabb tételekkel.

Dehir.hu: Nemcsak a bort, a könyveket is szereti. Mikor ér rá olvasni?

Horváth Lajos: Rossz alvó vagyok, és amíg nem jön álom a szememre, akár hajnalig olvasok. Nagyon szeretem a könyveket. Tévét keveset nézek, leginkább olyan műsorokat, amelyekből lehet tanulni. De erre a természet is alkalmas, csak figyelni kell. Például itt a kökény, ami különleges gyümölcs, de csak akkor jó, ha már megcsípte a dér. Rájöttem, hogyha beteszem pár órára a fagyasztóba, akkor éppen ilyen lesz. Kipróbáltuk, készítettünk belőle likőrt, pálinkát. Adott volt a technika, csak egy kicsit gondolkodni kellett rajta. Vagy itt van például a birsalma magja. Arra én mindig figyelek, hogy soha ne dobjuk ki, s legyen akár itt, az irodában is belőle, mert ha valaki mondjuk megégeti magát, akkor ez arra is jó. Elég bedobni egy kis vízbe, s három perc múlva olyan zselatinos lesz, hogy rá lehet kenni a sérült testrészre, ami így majd gyakorlatilag nyom nélkül gyógyul, még ha felhólyagosodott akkor is. Szerintem a mai háziasszonyok praktikákat kellene, hogy elsajátítsanak, s úgy kerüljenek közelebb a konyhához, ahogy eleink is.

Dehir.hu: De ez már a gasztronómia világa... S erről a vonzalmáról a DTV nézői is meggyőződhettek.

Horváth Lajos: Ha egyszer főzöl egy ételt, és megdicsérnek, milyen finom volt, akkor kedvet kapsz hozzá, hogy legközelebb is belefogj. S amikor újra elkészíted, már lesz róla tapasztalatod, milyen volt az első alkalommal, hogy sikerült másodjára, s ez arra inspirálhat, hogy még jobbat alkoss... A gasztronómia művészet és tudomány is. S ha már tudomány: gyakran észre sem vesszük, milyen közel van hozzánk a lehetőség, hogy egészségesebben táplálkozzunk – ráadásul ez nem is kerül pénzbe. csak valahogy nem akarjuk észrevenni. Én is belestem abba a hibába, hogy vettem ezeket a drága, oxigénnel dúsított vizeket. Aztán egy alkalommal Fábián István, aki ma az egyetem rektora, felhívta rá a figyelmemet, milyen gyorsan, a szempillantás töredéke alatt eltűnik a vízből az oxigén, ha felbontjuk a palackot. Azóta én a debreceni vizet iszom, és nagyon jólesik. Van egy kétliteres kancsóm, ha ebben a víz áll vagy 10-12 órát, a maradék klór is eltűnik belőle.

Dehir.hu: Nem csak törekszik az egészséges életmódra, de a környezetében élőket is figyelmezteti erre...

Horváth Lajos: Így van, gyakran szólok a kollégáimnak, hogy ne műanyag palackba töltsék például a teát, hanem üvegbe. De az unokáimnak is sokszor összekeverem a kefirt áfonyával, ami sokkal egészségesebb, mint amit a boltban lehet kapni. Nincs tele színezőanyagokkal, ízfokozókkal, tartósítószerekkel. Más kérdés, hogy milyen a gyerek: nem biztos, hogy ez ízleni fog neki. Ha viszont megveszem a bolti tejterméket a népszerű figurákkal díszített csomagolásban, és kiöntöm a tartalmát a kukába, majd abba töltöm az általam kevert gyümölcsös kefirt, mindjárt azt mondják majd, hogy mennyire finom... De ez ismerős nekem, hiszen annak idején, amikor a feleségem húsvétkor piskótát sütött a gyerekeinknek, akkor én abból olyan aranyos nyuszifigurákat csináltam – mondták is rá a gyerekek, milyen jó lett, apa... Hiszek abban, hogy korán kell kezdeni tanítani a gyerekeket, ismerjék meg az ízeket, az illatokat, s akkor később nem jönnek zavarba, ha azt hallják, hogy a sauvignon blanc illata olyan, mint a frissen vágott fű. Aki nem tudja, milyen a fű illata kaszálás után, annak honnan lenne erről bármi fogalma?! Ezek szerintem egyszerű dolgok. Csak az a baj, hogy nem csupán a természetre, de sokszor egymásra sem fordítunk elég figyelmet. Például ez az interjú is elkészülhetett volna egészen másképpen.

Dehir.hu: Hogyan?

Horváth Lajos: Úgy, hogy nem találkozunk személyesen, hanem mobiltelefonon beszélünk, vagy számítógép előtt ülünk és csetelünk, miközben ott ülünk az elektromos szmogban... Holott mennyivel másabb az, ha két ember találkozik, beszélgetnek, figyelnek egymásra. Az embert a másiknak a rezgése, a reakciói fel tudják tölteni. Ha nem látom az ügyfelem, az üzlettársam arcát, akkor nem tudom, milyen érzések futnak át rajta. Ezért van az embernek szaglószerve, szeme, idegvégződései, hogy ezeket is használja, lásson és érezzen. Nagyon fontosnak tartom az emberi kapcsolatokat. Nem olyan régen például az általam nagyra tartott szomolyai borász, Kaló Imre pincéjében szereltük meg a villanyt. Aztán amikor később Debrecenbe hívtuk egy borestre, jött és hozta a borokat a kóstoláshoz a vendégeknek, minden ellenszolgáltatás nélkül. Nem fogadott el cserébe semmit. Segítünk egymásnak, és úgy gondolom, a normális emberi gondolkodásban, a normális emberi viszonyok között ez teljesen természetes. Én erre nagyon adok. S úgy vagyok vele, mindegy, milyen különleges és drága ételt tálalnak elém – ha azt érzem, hogy nem jó szívvel adják, nem esik annyira jól, mintha egy egyszerű étellel kínálnának, amit viszont őszinte szeretettel készítettek.

Dehir.hu: A kultúra viszont nemcsak szív vagy tanulás, de pénz kérdése is.

Horváth Lajos: Ma a kultúrára kevesebb ideje és kedve van az embereknek. Akinek gond az, hogy enni adjon a gyerekének, annak nem lesz kedve kultúrával foglalkozni. Ha viszont a gazdaság egy kicsit meglendül majd, akkor a kultúránk újra és sokkal erősebben lábra fog kapni. Sokkal többen megnéznek majd egy-egy tárlatot a HBZ Galériában is, szívesebben járnak rendezvényekre az emberek, s nagyobb figyelmet fordítanak majd a testi és lelki egészségükre is. Mi már készülünk erre az időszakra is. Az ügyvezető státuszt átadtam a fiamnak, viszont Nagycserén elindítunk egy komoly beruházást, vendégházzal, tóval, erdei lehetőségekkel, s ott majd mindenféle programokat szervezünk. Lehet lovagolni, horgászni. Aki a halát kifogja, az el is tudja készíteni. Olyan borvacsorákat tervezek, ahol egyedi ízekkel találkozhatnak a vendégek. Elővesszük a régi magyar ételeket, a kölest például, a csicseriborsót. A fűszerezésben is szeretném megmutatni, hogy nem csak a boltban készen kapható keverékek léteznek. De ezek már a részletek... A lényeg, hogy van feladat bőven előttünk... Amire pedig a közeli jövőben szeretnénk ráhangolódni, az a már említett februári furmint-est. Szeretném, ha minél többen eljönnének a Kölcsey Központba, s minél nagyobb élménnyel zárulna számukra ez a program – amibe természetesen beleszövünk majd egy kis kultúrát és ismeretterjesztést is.

Dehir.hu: Ez miért fontos? Miért kell a bor mellé zene, s miért van szükség előadásokra?

Horváth Lajos: Azért, hogy jól érezzük magunkat. Ha nem érezzük jól magunkat ugyanis egy rendezvényen, legyen az sport, kultúra, gasztronómia, akkor nem maradnak emlékeink... Mi viszont úgy vagyunk vele a HBZ-nél, hogy aki eljön egy olyan rendezvényre, amihez közünk van, az érezze jól magát – és vágyjon vissza.