Így buliztak hajnalban a fiatalok a debreceni belvárosban

---

Lármás sokadalmak a szórakozóhelyek előtt, villogó rendőrautók, szökőkútban fürdő emberek – ezeket is láttuk Debrecen központjában, egy csütörtökre virradó, júniusi hajnalon. Szerencsére a belvárosnak megannyi szépsége is van ebben a kései-korai időszakban.

---

Körutunkat az első kettes villamos indulásához igazítottuk, így három órakor már a Kossuth utca elején jártunk. Ott rögtön meg is bizonyosodhattunk arról a feltételezésünkről, hogy olyankor is sokan vigadnak még. Ez olyannyira igaz, hogy például egy Batthyány-sarki vendéglőnél nemcsak fürtökben lógtak a zajos és szemetelő bulizók, hanem bizony rendőrautók is álltak ott.

Mivel volt még idő a CAF érkezéséig, benéztünk a Piac utca 41. szám alatti udvarba. Ott már elült a zaj, s az ingatlan végében sötétlő árnyak között megcsodálhattuk a toronydaru feletti majdnem teli Holdat, melynek fénye vetekedett a Kistemplom óraszámlapjainak megvilágításával. Ugyancsak csend honolt már a Hal közben is (ott még javában takarítottak), ám például a Simonffy-sarok egyik üzlete még nyitva volt, s előtte sokan üldögéltek eszegetve, vidám hangokkal betöltve a környéket.

Akadt persze sajnos olyan társaság is, amelynek tagjai rajtuk is túltettek. Az egyik ilyen galeri a Bika előtti szökőkútnál vert tanyát. Jól láthatóan (és hallhatóan) csöppet sem foglalkoztak azzal, hogy esetleg zavarják a környéken lakókat vagy az arra járókat. De amúgy máshol is rendre feltűntek olyan csapatok, amelyek legduhajabb egyedei (köztük nők és szinte gyerekek is) már-már magukból kivetkőzve adták a világ tudtára az aktuális lelki állapotukat, vagy történetesen a Tisza-palota melletti szeméttároló konténert „kellett” arrébb lökdösniük.

Nagyobb rendbontást mindezek ellenére nem tapasztaltunk, de korántsem irigyeltük azokat az embereket, akik szerettek volna még nyugodtan aludni (lévén, hogy ott laknak), avagy éppen csak szimplán, félelem nélkül átmenni a korzón. Meglepő, de annál örvendetesebb módon, a kettes villamosok első járata egyébként 3.24 órakor indul a Nagyállomástól (az egyeseké majd csak 4.50-kor), s ekkorra már egyre többen várakoztak a peronokon, készülve a gyors és olcsó hazatérésükre.

És lőn: a CAF a menetrend szerint, óraműpontossággal futott be a Nagytemplomhoz is, ahonnan röpke várakozás után, hangtalanul siklott tovább. Szemrevételeztük az utastájékoztató táblát, az alapján fél órával későbbre volt várható a visszaérkezése. Nézelődésünk közben találkoztunk olyan csoporttal is, amelyen éppen akkor lett úrrá a közös ölelkezés hangulata, majd pedig – szintén ordítva skandálva – kitört belőlük a „Csókot! Csókot!” sürgető mámora is.

A lépcsőkön és a járdákon még mindenfelé fiatalok ültek-feküdtek a felhízlalt hulladékhalmok körül, és láthatóan igen jól bírták az alkoholt. Ilyenkor már csak kevesen dülöngélnek, hiszen a nem „nagyivók” már kidőltek, s pihentek talán valahol. A felszabadulási emlékműnél épp megmártózott egy lány a vízben (társai ezt lelkesen fotózták), a Csapó utca felől pedig mezítláb lépdelt a tér felé egy magányos hölgy. Kisvártatva megszólaltak az első pacsirták, aztán elindultak a buszok is.

Négy óra két perckor kihúnytak a fények a Széchenyi és a Hunyadi utcák közötti szakaszon (nem sokkal előtte 16 fokot mutatott a Bajcsy-sarki hőmérő), s feltámadt a szél. Fél ötre színekben egyre gazdagabb lett az ég a főutca páros oldala és Kálvin tér felől, s megjelentek az első munkába igyekvők is. Hamarosan felkelt Nap, és kukorékolás hallatszott. A legkitartóbb bulizók a Kossuth utca elején azonban még akkor is nagyban partiztak – pedig mindez nem is hétvégén történt...