Kerékvetők Debrecenben – „pisilő kutyák” a kapukban

---

Debrecen – Egy „full extrás” cívisháznak alapfelszerelése volt a szekérkapu, annak pedig a kerékvető. Ilyen eszközök ma már alig védik az épületeket, pedig nemcsak igen hasznosak, hanem gyönyörűek is.

---

Mi is az a kerékvető? Nos, esetünkben nem az, amire a Forma-1 világában mondják. Eredendően ugyanis lakó- és középületek bejáratainak szélein találhatók, mégpedig azért, hogy a kocsik ne a falnak vagy a félfának ütődjenek. Szokták volt beépíteni lejtőkre és töltésekre is, hogy a jármű le ne csússzon. Az ilyen szerkezetek fából, öntött- és kovácsoltvasból vagy téglából, márványból, kőből készültek.

A tökéletességre törekvő szakleírások meghatározták azt is, hogy a kerékvetőnek alacsonyabbnak kell lennie a keréktengelynél, és ferdén kell állnia, hogy a kereket meg ne akassza, csak elcsúsztassa. Egyes tanulmányok szerint, ezeket az idomokat németül tréfásan „Brunzenstein” néven is emlegették, minden bizonnyal a magukon könnyítő kutyákra utalva…

Debrecen legrégebbi, ilyen épületelemei a Kossuth-gimnázium, a Medgyessy-múzeum és a Hatvan utca 27. szám alatti ház kapui mentén találhatók, s egyiknek sem vas az anyaga. Közülük az utóbbi magaslik ki, hiszen a megalkotói nemcsak a praktikusságra törekedtek, hanem az esztétikumra is: a kőoszlopok oroszlánlábakat ábrázolnak. Ezt megcsodálván is maradjunk még a hasonló kialakítású kerékvetőknél!

A lenyűgözően változatos formagazdagságú eszközök között golyó-, lencse-, kugli-, töltényhüvely-, sakkbábu-, valamint kúp- és süvegalakú is található. A régi városháza „egyengömbjei” közül kitűnnek a Rózsa utcaiak, azok kapuját ugyanis (az egykori börtön bejáratát) rég befalazták. Nagyon érdekesek a Simonffy utca és a Hal köz sarkán elhelyezett „lopótökök” is, melyek a pazar ikerházsor tervezőinek leleményességét és szépérzékét is dicsérik.

Ha a kőidomokat úgy jellemeztük, hogy lenyűgözőek, akkor a fémkompozíciókra az illik például, hogy „lélegzetelállítóak”. Sokan mennek el közömbösen ezek mellett is, pedig érdemes lehajolni hozzájuk! Hiszen például az Eötvös utca 12. szám előtti kerékvetőkön antik istenség tekint vissza ránk, a Piac utca 38-nál pedig „hattyúk” hajlítgatják a kecses nyakaikat. Ugyancsak csodás darabok fedezhetők fel a Széchenyi utca 13. szám alatti székház kapufélfájánál: a kiváló állapotban megőrzött remekműveken oroszlánkölykök ágaskodnak.

Az öntött- és kovácsoltvasból készített kerékvetők között a sorozatgyártás példányai is megfigyelhetők. Tapasztalataink szerint a virágfejes rudakból többet is szállított a polgároknak a korabeli mester. A termékek natúrváltozatát a Péterfia utcán találjuk, egy fekete „klónja” pedig a Szent Anna utcai Svetits intézet falára hajlik. Sőt, léteznek pirosban és zöldben is, mégpedig az Arany János utca 19. számú ház és a Miklós utca 30. előtt.

Tetten érhető a cívisvárosban az is, hogy nagyon sok kerékvető fémrúd csálén áll a párjához képest – ebből pedig nemcsak az következtethető ki, hogy bizony szükség volt rájuk, hanem az is, hogy a kocsis merről járt ki-be a kapun. Látható az is, hogy a kerékvetők története körülbelül a neoklasszicista és a szecessziós építészeti stílusok közötti átmenet, tehát a gépjárművek megjelenésével egy időben ért véget. Persze, az is igaz, hogy sokat balgán kiástak, beaszfaltoztak, mondván, nem kell az oda, ne akadályozzák a forgalmat.

Szerencsére egészen új „pisilő kutyákat” is találhatunk. Ilyen a Széchenyi utcai, volt Kisdiófa vendéglő helyén épült társasház garázskapuja is, ezt sakkfigura-formájú kőpillérek védik-díszítik.