Közös nevező: száz éve születtek, és Debrecen büszkeségei

---

Debrecen – Olimpikon, tudós, költő, orvos, templom, mozi, egyetem: idén száz éve születtek. Ha tortát kapnának, kellene rá gyertya rendesen. Ha tortát kapnának, annyi gyertya kellene rá, hogy talán el sem férne.

---

Egyszer élünk, egyszer leszünk (ha leszünk) százévesek. Persze, 99 és 101 sem gyakrabban, de a 100 az, ami igazán kerek szám. Debrecen nem szűkölködik 2012-ben sem ilyen szép kerek évfordulókban.

Az egyetemi centenáriumról és a jeles jubileum köré szervezett programok soráról több ízben beszámolt már a Dehir.hu is. Arról is olvashattak a hírportál olvasói, hogy idén százéves a város egyetlen mai art-mozija. Sokan nem tudják, de volt időszak, amikor Debrecenben ötvennél is több helyen vetítettek filmeket – ezekből mára mindössze egy maradt meg, és működik jelenleg is: ez az Apolló.

Elsősorban a hangulata miatt szeretik a debreceniek ezt a mozit, ahol száz éve vetítettek először filmet. Az ott dolgozók úgy vélik, az Apolló ugyan fejlesztésre szorul, a cívisvárosiak a családias légkör miatt mégis kitartanak mellette.

1912-ben született Balogh István történész, néprajztudós, a Debreceni Egyetem díszdoktora is. A város környéki tanyasi iskolákban kezdte meg tanulmányait, a Református Kollégiumban végezte a gimnáziumot, majd az egyetemi éveket követően a Déri Múzeum munkatársa lett. Muzeológusi ténykedése csupán akkor szakadt meg időlegesen, amikor 1945-től 1948-ig politikai funkciót vállalt: előbb Szatmár-Bereg, majd Hajdú megye és Debrecen város főispánja volt a Nemzeti Parasztpárt képviseletében. Miután a politikától visszavonult, ismét a Déri Múzeum munkatársa, majd igazgatója lett – egészen 1957-ig. Ekkor ugyanis 1956-os magatartása miatt gyakorlatilag száműzték Nyíregyházára, ahol előbb a Jósa András Múzeum munkatársa, majd 1963–75 között a helyi levéltár igazgatója lett. Írásaiból a paraszti gazdálkodást, állattartást, a tanyarendszert, a paraszti művelődést, a Hajdúság és Debrecen népi kultúráját ismerheti meg az utókor.

A város 19992-ben díszpolgári címet adományozott Balogh Istvánnak. Ahogy kortársának, a szintén száz éve született Kiss Tamás költőnek is, akinek irodalmi pályája 1934-ben a Nyugat folyóiratban indult.Tudatosan Csokonai jegyében, a nagy költőelőd nyomdokán haladt. Egyszerre volt verseiben a cívisvárost is megörökítő poéta és tudós, gondolkodó esszéista, akit kortársa, a dunántúli Takáts Gyula "Tyukody-Baudelaire"-nek nevezett egy írásában. Kiss Tamás verseit kitűnő formakultúra, zeneiség és a hagyományokhoz való ragaszkodás jellemezte.

Kiss Tamás emlékét versein és az irodalmi hagyományon túl azok a nála fiatalabb lírikusok is őrzik, akik még személyesen is ismerhették a debreceni irodalmi élet „Tamás bácsiját”, aki 2003-ban hunyt el. A József Attila-díjas költő előtt tisztelegve 2004.ben domborművet avattak a Gambrinus közben, az Alföld szerkesztőségének bejáratánál.

Szintén idén száz esztendős az Árpád téri református templom is. Valaha a könyék egyik legmagasabb épülete lehetett. Ma azonban már nem emelkedik olyan szinten a közeli házak fölé, hiszen a tér túloldalán a Csapó utca tízemeletes szalagházsora nyújtózik az ég felé. A neoromán stílusú templom magán közadakozásból épült Tóásó Pál tervei alapján, az építtető pedig Vecsey Imre és felesége, Bruckner Karolina voltak.

Eltűnődhetünk, ma mennyire lenne jellemző egy hasonló vállalkozás, a jelen tehetős helyi emberei vajon áldoznának-e pénzükből templomra. Gyanítjuk, nem kígyózna az adományozni vágyók sora. S ez akkor is elgondolkodtató, ha tudjuk, hogy 1912 még az utolsó békeévek egyike volt, amikor a kiegyezés utáni évtizedekben a magyar gazdaság még javában pörgött, most pedig, bő száz évvel később egy világháborúk, diktatúrák és egy újabb gazdasági világválság által megtépázott Magyarországon élünk... Jellemző egyébként a templomra, hogy bár az építési munkákat budapesti vállalkozók végezték (Kallós Adolf és Koch Rudolf), a szobrászati díszítőelemeket viszont debreceni mégis mester, Somogyi Sándor faragta.

A londoni olimpia évében különleges aktualitással bír Kovács Pál, a debreceni születésű hatszoros olimpiai bajnok vívó jubileuma. Kovács Pál 1933-tól huszonhét éven keresztül szerepelt a magyar válogatottban. Kard- és párbajtőrvívásban is versenyzett, de kardvívásban vált világhírűvé. 1936-tól öt nyári olimpián vett részt, összesen hat aranyérmet és egy bronzot nyert, amivel máig ő az olimpiák történetének egyik legeredményesebb kardvívója. Gyermekeire teljes mértékben igaz az almával és fájával kapcsolatos mondás: valóban nem estek messze tőle, hiszen Kovács Attila és Kovács Tamás is világbajnok vívók lettek.

Egészen más pályát futott be Vályi-Nagy Tibor orvos, egyetemi tanár. A debreceni tudományegyetemen végzett vegyészként (1930-1932), majd orvostanhallgató volt és orvosdoktori oklevelet is szerzett (1938). A magyar antibiotikum-kutatás egyik kiemelkedő személyisége volt: ő fedezte fel a Primycin nevű antibiotikumot, és a daganatellenes kemoterápiás szerek biokémiai hatásmechanizmusának vizsgálatával is elsőként foglalkozott. Vályi-Nagy 1942-től hivatásos állományú repülőorvos volt, s mivel részt vett a magyar nemzeti ellenállási mozgalomban, 1944-ben a nyilasok letartóztatták, és Németországba deportálták. 1945-ben szabadult, 1949-től az egyetem Gyógyszertani Intézetének igazgatója lett, 1960-1963-ban pedig a Kísérletes Orvostudományi Kutató Intézet antibiotikum-osztályának vezetője is. Tragikus szerencsétlenség következtében a Balatonban vesztette életét.