Kutyaélet Debrecenben: „nekem csóválja a farkát”

---

Debrecen – A kutya általában összehozza, ritkán egymásnak ugrasztja az embereket. Nincs az ebekkel gond a panelben sem, de törődni kell velük.

---

Fúriaként csaptak össze a sétányon a hölgyek. Ketten egy ellen – így folyt a szópárbaj. Két középkorú nő, és egy fiatalabb keveredett szóváltásba. Az utóbbi, ölében tartva apró és szőrös, ám annál hangosabban acsarkodó ebét azzal vágott vissza ellenfeleinek, hogy „az én kutyám lehet, hogy hangosan ugat, de rajta legalább van póráz”. Az érv hatott, mint a kőbunkó. Az idősebb hölgyek morogva, de visszavonulót fújtak: begyűjtötték ebeiket, és rájuk kattintották a pórázt.

Általában nem ez az általános kép, ha ember és kutya emberrel és kutyával találkozik, de néha ilyesmi konfliktus is előfordul. A debreceni kutyások alapvetően ugyanis összetartó népség. A közös nevező és a közös program (a kutyaséta) összehozza az embereket. Szocializációs tényező az eb: ismeretségeket, akár barátságokat alakít ki. Kutyások mesélik, mennyire könnyű szóba elegyedni séta közben. Az sem ritka, hogy a gazdák egymást nem is saját, hanem a kutyájuk nevéről ismerik: Orionék, Manóék, Fániék...

A lényeg a gazda közelsége

Az ország második legnagyobb városában mintegy 18 ezer kutya él a gazdájával. A kutya a többség szerint nem pusztán olyan, mintha barát vagy családtag lenne, hanem a maga módján az is. Ha úgy tetszik, eszköz az egészség fenntartásához, de partner a szükséges napi mozgásmennyiség leküzdésében is. Mindemellett a kutya élőlény. Ha befogadjuk, felelősséggel tartozunk érte. Ehhez képest döbbenetesen hangzik, hogy országosan a százezret is elérheti a kóbor kutyák száma.

Vannak tévhitek, miszerint a kutyának kint a helye az udvaron. Valóban, egy házőrző számára ideális élettér az udvar. De nem mindenki lakik kertes házban. S aki a harmadik vagy a kilencedik emeleten él, az felejtse el a négylábúakat? A kutya számára tökéletes lakóhely lehet a társasházi lakás vagy a panel is. A lényeg a gazda közelsége. Ahol az ember él, akihez kötődik, ott a kutya helye.

Póráz és zacskó

A kutyatartás egyik fő kelléke a póráz. A sétához elengedhetetlen. Az olyan nagyobb lakótelepeken, mint az Újkert vagy a Tócóskert, de a Fényesudvarban és Tócóvölgyben is horrorszerű történetek keringenek arról, amikor egy-egy óvatlanul szabad engedett kistestű ebet nyakon ragadott egy másik, a sűrű parkos részekből váratlanul előbukkanó nagyobb – és szintén póráz nélkül sétáltatott, vagy kóbor – állat. Ennek ellenére nem ritka a fentihez hasonló jelenet, amikor az eb rohan előre, a gazda meg rendesen lemaradva (mondhatni: faképnél hagyva) bandukol mögötte. A póráz azonban nem csak ezért fontos, hanem mert hiánya büntethető. Ahogy az is, ha a kutya közterületen végzi a dolgát. Ezért nem árt egy zacskó is a póráz mellé – esetleg a higiénia miatt gumikesztyű, kislapát, papírzsebkendő.

 

 

Sétáltatjuk, futtatjuk...

Miért szeretjük a kutyákat? Fekete István a feleségét meg a gyerekeit is szóba hozza, amikor a kérdés megválaszolásába fog. Ők most éppen albérletben laknak, és ez már a második, mondja, ahol karcsú vizslájukkal élnek. A fiatalember felidézi, milyen csontsovány volt az állat, amikor magukhoz vették a hajdúszoboszlói gyepmesteri telepről. „A feleségem nézelődött az interneten, ott akadt rá a fotójára. Megbeszéltük, kimentünk, elhoztuk.” Az első időben arra törekedtek, hogy elnyerjék a bizalmat, s egyúttal megerősítsék, „felhízlalják”. Közben költözniük is kellett, mert a főbérlő jelezte, nem járul hozzá, hogy kutyát tartsanak a lakásban. Fekete István hangsúlyozza, mennyire fontos, ha valaki kutyát vesz magához, akkor foglalkozzon vele, mert az állat könnyen eltunyulhat, ha nem mozog eleget.„A magyar vizsla mozgásigénye különösen nagy, de a miénknek nagy szerencséje van, mivel sokat visszük a szabadba, sétáltatjuk, futtatjuk. Mi is, a nagyszülők is, akiktől pár lépcsőháznyira lakunk. A gyerekek is imádják a kutyát, árulja el, de ők még nem vihetik le egyedül, önállóan.” István magukat is szerencsésnek tartja, mert mondja, Zsivány korábban olyan helyén élt, ahol megtanulta a szobatisztaságot, nem volt vele gond soha, amióta együtt laknak.

Kicsi, csendes, barátságos

Sárkány Levente számára a nyár talán legnagyobb ajándéka a fehér, Charlie névre hallgató kiskutya. „Nekem csóválja a farkát” – újságolja boldogan a fiatalember, aki az általános iskola harmadik osztályába készül. A kutyust a szüleivel választották ki, s noha Levente kapta, szállást a nagyszülőknél kap majd a négylábú. S hogy miért éppen westie? Levente édesanyja, Sárkányné Papp Katalin sorolja: „Kicsi, csendes, barátságos, nem hull a szőre, szereti a gyerekeket, ráadásul lakásban is tartható.” Szerinte jó hatása lesz a kutyának a gyerekre, rendre és felelősségre fogja szoktatni. S mint elárulja, a kiskutya emellett terápiás célokat is szolgál, mivel a nagymama nemrég túlesett egy komoly műtéten: jót tesz majd neki, ha rendszeresen viheti sétálni a szabad levegőre.

Ahol olyan sokat futkározott

Pécskay Zoltánné nemrég még maga is a kutyások közé tartozott. Csak szemét törölgetve tud az ő – szintén – Charlie nevű kutyájukról beszélni. Több, mint 16 évet élt velük, mondja. Ragaszkodó volt, nagyon barátságos, mindig ott tartózkodott, ahol ők. Szinte a gazdái gondolatát is kitalálta, és szeretett mindenkit, aki a családhoz tartozott. „Olyan csillogó szemekkel tudott az emberre nézni, hogy már-már vártuk, mikor szólal meg... A legkisebb fiam szinte vele nőtt fel” – néz mellette álló, ma már felnőtt fiára az asszony. – „Az utóbbi időben azonban többször is betegeskedett, nehezen evett, sokszor étvágya sem volt, a lába is teljesen lemerevedett” – meséli szomorúan Pécskayné. – „Azon a hétvégén el kellett utaznunk a férjemmel, de éreztük, hogy valami lesz. Megkértem a fiamat, ahogy máskor is, jöjjön el, s adjon enni meg inni Charlie-nak, és vigye majd le sétálni.” A szót az említett fiatalember, Pécskay Zoltán veszi át, aki elmondja, mennyire megviselte őt is, amikor látta, olyan rossz állapotban van a kutyájuk, hogy már menni sem bír. „Ölben vittem fel akkor a lakásba” – idézi fel. – „Másnap aztán arra jöttem haza, hogy már nem mozdul. Tokajba vittük el a barátnőmmel, ott temettük el a kertünkben, ahol annak idején olyan sokat szaladgált.”

Ennyit áldozhatunk rá

A kutyatartás többféle kötelességgel is jár. Czanik Béla állatorvos teljes mértékben üdvözli, hogy jövő januártól minden kutyát azonosító chippel kell ellátni. „Ez járványügyi szempontból is hasznos, mert fontos tudni, volt-e oltva az állat rendszeresen. Az sem utolsó, ha elszökik vagy elkeveredik a kutya, mert így könnyebben meg lehet találni. Ma ugyanis az van, hogy azt mondja a gazda, eltűnt az ötéves, közepes méretű, fekete, keverék kan kutyám... Ez azért nem a legpontosabb személyleírás.” Ezzel szemben a bőr alatt elhelyezett chip minden fontos információt tartalmaz. Mint felidézi, eddig már ő maga is több állatot tudott így visszajuttatni a tulajdonosához. S kérdésünkre, hogy nem lesz ez drága, nem okoz-e majd anyagi nehézségeket a kutyatartóknak a kötelező chip, az állatorvos gyors számítást végez. „Nagyjából 3 és félezer forintról beszélünk. Ez egyszeri tétel. S mennyibe kerül ma egy kutya havi etetése? Legalább ennyi pénzbe. Szerintem aki nem tud ennyit áldozni a kutyájára, az etetni sem tudja tisztességesen. A kutya éheztetése pedig állatkínzás.”