Még hull az elsárgult levél Debrecenben – van, akit zavar az avar?

---

Tudjuk, kinek a dolga járdát seperni? Hogyne, csak attól még nem lesz rend. Van, aki nem vár másra, maga ragad seprűt. Jegyzet.

---

Igazi ősz van, olyan időszak, amikor reggelente 2-3-4 fokot mutatnak a hőmérők, délben még egészen gyakran és persze nem kis szerencsével napsütésben indulhatunk ebédelni, estére pedig ismét lehűl a levegő. A téli gumit ugyan sokan feltették már, előkerültek a sálak is a szekrényből, de a valódi, szemöldököt deresítő, meg orrot csepegtető téli zimankó talán még várat magára. Tényleg nem lehet okunk panaszra, hiszen Debrecenben még októberben is olyan jó idő volt, hogy simán ki lehetett ülni a belvárosi teraszok egyik-másikára.

Érzi ezt a természet is, mert viszonylag lassan vetkőzi le a hosszú nyarat. Bármerre járunk Debrecenben, még nem egészen kopaszok a fák, sok-sok levél rezeg az ágakon. Van, ahol még szinte zöldek a fűzfák is. Ez egyrészt öröm, jólesik a szemnek, meg a léleknek is, hogy még nem tört ránk a tél. A lehulló levelek azonban néha bosszúság forrásai is lehetnek.

A kertvárosi részeken nagyjából tiszta sor, hogy mi a tulajdonos dolga. A porta területén belül, meg kívül, a kerítés utcafronti részén a tulajdonos takarítja el a hulló leveleket. Társasházas, lakótelepi övezetekben viszont már kicsit bonyolultabb az ügy. Az ilyen környékeken élők sok esetben maguk sem tudják, milyen lehetőségeik, kötelezettségeik, feladataik vannak, vagy mely területnek ki a gazdája. A főleg négy- vagy tízemeletes házak övezte parkok és az ott futó járdák a városhoz tartoznak. A város gondoskodik fűnyírásról, levélseprésről, hótakarításról. Ellenben a parkokat övező házak előtti járda rendben tartása meg a házfelügyelők illetve közös képviselők dolga. Akik vagy foglalkoznak ezzel – vagy nem.

Van, akit ez az utóbbi változat bosszant. Pusztán azért, mert úgy gondolják, a levelek helye nem a járdán van. (Egyébként ez szerepel a jogszabályokban is.) Száraz időben még talán hagyján, akkor – különösen a gyerekeknek, meg a sétára vitt kutyáknak – akár szórakoztató is lehet bokáig hullott levélben gázolni. Ha viszont szemerkélni kezd, vagy köd lesz, akkor hirtelen csúszóssá válik az út, mivel a levelek rendesen elnyálkásodnak. S ha valaki esik egy jó nagyot, akkor sokra nem megy az ideológiával, hogy kinek kellett volna ezen a részen söpörni.

Hogy kinek is, arról magvas véleménye van Karcsi bácsinak, akit mindenki ismeri a környéken. Amíg a tavasz vagy a nyár engedi, esténként sokáig elüldögél kint a társasház előtti kis padon, amit ő maga helyezett el kint. (A biztonság kedvéért lánccal is megerősítette a fából készített alkotmányt, ha valakinek nagyon megtetszene, akkor nehezebben tudja magával vinni.) Karcsi bácsi télen havat lapátol, tavasszal összeszedi a fentről ledobált fenyőt, nyáron pedig locsolja a füvet, a ház előtt viruló virágokat. Nem mintha unatkozna, vagy ez lenne a dolga, vagy bárkitől pénzt kapna ezért. Hanem mert megszokta, legyen rend. Ha más nem teszi, akkor majd ő csinálja.

Karcsi bácsi igazi közösségi ember: most ősszel is seprűt ragadott, és tisztává varázsolta a járdát a lépcsőházak előtt. Azért kifakadt, amikor jó munkát kívántunk neki, merthogy későre járt már az idő, annyira nem is volt jó, kifejezetten zokon esett a morcos debreceni szélben odakint, de Karcsi bácsi úgy állt hozzá, hogy amit elkezdett, azt fejezze is be. Ezt szokta meg. Karcsi bácsi tudja, kinek lenne a dolga sepregetni, levelet takarítani, de úgy van vele, hogy nem bírja látni, ha nincs rend, meg azt sem akarja, hogy az itt lakók az avarban küszködjenek.

Hasonlóan gondolkodik István is, aki azt vallja, lehet várni, hogy megcsinálja más helyettünk, de nem érdemes. A fiatalember ezen a környéken nőtt fel. Talán ezért áll úgy a dolgokhoz, hogy időnként nyáron is megjelenik egy-két jókora zsákkal, és összeszedi a játszótérről meg a parkból azokat a műanyag palackokat, cigis dobozokat, amiket a környékbeli anyukák és apukák, meg persze a srácaik szórtak szét. „Mi élünk itt, mi látjuk, mi van itt, a mi ablakaink nyílnak ide, meg a mi gyerekeink futkároznak erre” – mondja.

Karcsi bácsik és Istvánok akadnak másfelé is. Azért, amit tesznek, jó esetben annyi a „bér”, hogy kapnak egy-egy "köszönöm"-öt, vagy dicséretet, milyen szép munkát végeztek. Ha többen lennének, akkor persze egyszerűbben változna a világ, hamarabb mutatná élhetőbb, normálisabb arcát. S bár lehetne azt mondani, hogy de hát azért van az önkormányzat, a házmester, a közös képviselő, azzal még semmi nem lesz megoldva. Ahogy Karcsi bácsi is szokta mondani: „mi élünk itt, magunknak csináljuk, amit csinálunk”. Ha leesik a hó, ott a hólapát a boltban, lehet venni, mert mi járunk a járdán is.

Addig meg ez van, ősz, falevelek, söprés.