Nem tucatszerű – élet a Tizenháromvárosban

---

Debrecen – „Víges végig sáros, nem laknak ott mások, csak a talyigások” – tréfálkozott egykoron a rigmus a városrészben uralkodó állapotokról. A szép gyökerek és a kötődések ma is élnek, ám sok tekintetben itt is nagyot változott a világ.

---

A Hatvan, a Nyugati, a Miklós és a Tisza István utcák által határolt övezet neve arra utal, hogy Luxemburgi Zsigmond – szinte napra pontosan 600 éve - 37 000 cseh garasért zálogba adott 13 szepesi várost, valamint három várkastélyt II. Ulászló lengyel királynak. A Velencével háborúzó uralkodónk ezt az ügyletet rövid távúnak gondolta, a sors azonban végül úgy hozta, hogy a területek kereken 60 évig lengyel kézen voltak.

Van egy másik történelmi szál is, mégpedig a Szepességi utca révén. A debreceni nagyvásárok idején ugyanis a szepességi kereskedők szállás- és raktárhelye ebben a zónában volt – tudható meg Tóth Pál leírásából. Az egykori vármegye területét nagyrészt hegyvidék alkotta, s a területéhez tartozott lényegében az egész Magas Tátra. Fő folyói a Hernád és a Gölnic. Ma Szlovákia és Lengyelország osztozik rajta.

Száz éve még a Szepességi utcát is Tizenháromváros utcának nevezték. Született egy csúfolódó versike is, amely így szól: „Tizenhárom város, víges végig sáros, nem laknak ott mások, csak a talyigások.” A szakember szerint ők nagyon őrizték a hagyományaikat, s azért itt ütöttek tanyát, hogy közel legyenek a vásárokhoz. A mai fuvarozók a Külső vásártéren működnek, ott van ugyanis az autóbusz-pályaudvar. A kátyú és a latyak ottjártunkkor sem volt kevés.

- Elégedett az itteni szolgáltatásokkal? – tudakoltuk Nagy Gergőtől, aki a nyíradonyi buszra várt.

- Tulajdonképpen nincsen különösebb gondom, megfelelőnek tartom a színvonalat. Időnként reggelente vannak kisebb késések, és a fűtés se mindig működik, délutánokon pedig nem mindenkinek jut ülőhely. A közbiztonságra is lehetne jobban figyelni, hiszen fel-feltűnnek itt kétes vagy ittas alakok, s például az egyik családtagomat is öten akarták kirabolni – sorolta a fiatalember, aki a debreceni Baross-szakközépiskola kommunikáció- és közlekedési szakjain negyedik évfolyamos tanuló.

Továbbsétálva, az Arany János utcában szecessziós és klasszicista stílusok szomszédságára lettünk figyelmesek, valamint arra is, hogy ezek közé beékeltek olyan építményeket, amik külsőre is a mai kor termékei. A Miklós utcában az érintett oldalban az is megfigyelhető, hogy eleinte még a Tizenháromvároshoz tartozónak jelzi az utcanévtábla, majd pedig már az egyébként a túloldalban kezdődő Miklóskapuhoz.

Mindez persze apróság (még ha nehezítik is az eligazodást), hiszen a városrészben szó szerint harapni lehet az óvárosi hangulatot, s ezernyi szépségre csodálkozhatunk rá. Az övezetben gazdag az intézményrendszer is, ugyanis óvoda, temetkezési társaság, humanitárius és felekezeti szervezetek, továbbá tervező- és építővállalatok is működnek benne. Itt található a város egyik „kultikus” vasáruboltja és kiskocsmája, valamint az ítélőtábla és a Fazekas-gimnázium.

Az 1893-ban, Meixner Károly tervei alapján megvalósított, egykori reáltanoda homlokzatát éppen idén renoválták, s bátran kijelenthető: káprázatos lett. Az intézmény az 1922-23-as tanévtől viseli Fazekas Mihály nevét. A mellette futó Tóth Árpád utca túlsó végén található épületen a figyelmes szemlélő a zsidókötődéseit is felfedezheti (egy Dávid-csillag formájában). Itt ugyanis az izraelita hitközség elemi iskolája működött.

- Ezen a környéken volt a zsidónegyed – idézte fel Kovács Sándorné is, akivel a kapujukban elegyedtünk szóba. – A mi házunk is már százéves, és nagyon rossz állapotban van, mivel folyamatosan eszi a salétrom, és a szigetelések is elkoptak, tizenhét fok van a lakásban. Fel kellene újítani, közben azonban a lakbérünk is magas, és a rezsit is fizetnünk kell – szögezte le a több mint 30 éve ezen a helyen lakó asszony, aki amúgy szereti ezt a városrészt, és a belváros közelségét.

Szó se róla, bármerre is haladunk, szinte mindenhol a történelem fuvallata és a külföldi vonatkozások bizsergető felfedezése kíséri sétánkat. Például a „magyarok Mózese” is itt érkezett meg a cívisvárosba, s a környéken működött a Széchenyi István által alapított ármentesítő és belvízszabályzó társulat. Ennek emlékét a közlekedési felügyelet gyönyörű székházán kiállított márványtábla örökíti meg. Sőt, ugyanitt egy másik kuriózumra is felfigyelhetünk: ebben a palotában működik távoli testvérünk, Finnország Nagykövetségének Tiszteletbeli Konzulátusa.