Pocsolyából otthonok – élet a Libakertben

---

Debrecen – A város első – még nem paneles – nagy kolóniájaként valósult meg az Új Élet Parki Lakótelep, mintegy félévszázada. Az évek nem múltak el nyomtalanul, de az övezet ma is többnyire csendes és barátságos.

---

A lakásépítési programot több minden is indokolta. Egyrészt a II. világháború súlyos károkat okozott a lakásállományban. Az 1941-ben összeírt 13 502 ingatlan közül 4797 szenvedett nagyobb sérülést, közülük 690 teljesen rommá is vált. Emellett az ÉM Városterv 1957-es, átfogó vizsgálata megállapította: a lakóépületek 80,5 százaléka, a lakásoknak pedig 71,3 százaléka volt avult, illetve egészségtelen.

A helyzetet súlyosbította, hogy ezekben élt a lakosság 68,3 százaléka. Az 1961-ben elkészített, általános rendezési terv azzal számolt, hogy a település lakosságszáma az 1960. évi 105 000-ről 1985-ig 160 000-re nő; emiatt 50 000 új lakásra lesz szükség, úgy, hogy 16 500-at az első lakásépítési programban kell majd felépíteni. Debrecen első igazi lakótelepeként fel is épült a Libakertben az Új Élet Parki Lakótelep.

- Itt születtem a környéken, és ide, az Új Élet Parkiba jártam iskolába is. Az 1970-es évek elején a lépcsőházból azt is láttam, ahogy ég az István Malom. Soha nem felejtem el! – mesélte Gyula, aki azt is felelevenítette, hogy gyerekkorában még sokkal több volt itt a zöldterület, működött „odaát” az ifjúsági park, és a szülei egyedül is elengedték óvodába, mivel alig volt autó.

Maga a Libakert elnevezés onnan ered, hogy az egykoron itt elterült, vizes élőhelyet libaúsztatónak és -legelőnek használták. A városi tanács jegyzőkönyvei először 1664-ben említették ilyen néven a környéket. Hosszú ideig tartott a feltöltése a XIX. században. Előbb konyhakertészet lett itt, csaknem 40 holdnyi területet vontak be a termelésbe, majd megépült az Új Élet Park. Akkor még arra számítottak, hogy a város népessége 2000-ig csaknem 300 000-re nő, és emiatt 86 700 lakásra lesz szükség.

A korszak tömegigényt kielégítő építőiparának stílusát jól szemléltetik az itteni lakóházak és az iskola is. Az épületek szerényen színezettek, némi formagazdagság is felfedezhető rajtuk, ugyanakkor sokuknak erkélyeik vannak, az alsó szintek pedig üzlethelyiségeknek készültek. Garázsok alig vannak, viszont parkolóhely akad (igaz, két éve ezeket is gyarapítani kellett). A szintén visszafogottan (és szocreálosan) díszített oktatási intézmény 1962-ben létesült, s a tanulók javaslatára - 1994 óta - Ibolya Utcai Általános Iskola a neve.

- Furcsa lett ez a hely, amióta elkerítették az iskola előtti parkot. De persze a gyerekeknek így tényleg biztonságosabb lehet – fogalmazott érdeklődésünkre Kornélia. – Nagyon sajnálom azt is, hogy az Űrhajósok terénél tönkretették a szobrot, s emiatt most csak az egykori medencéjének a gödre van ott, egyre több szeméttel, s ez nem csak ronda, de balesetveszélyes is – sorolta a hölgy, aki szerint az ottani sarkon a bicikliút íve se igazán megnyugtató.

Ott ugyanis (a Füredi út és az Egyetem sugárút sarkán, valamint arrébb, a sugárúton is) úgy kanyarodik a kerékpárút, hogy gyakorlatilag nem lehet kilátni rendesen. Ez azzal is járhat, hogy a biciklisek egymásba, a falnak vagy a gyalogosoknak hajtanak. Megnéztük a medencét is – valóban nem igazán szemet gyönyörködtető, de talán annyira nem kell félni tőle. Egyébként Tilles Béla „spirális” fémszobra állt itt, mígnem a folyamatos rongálások miatt elbontották.

A városrész nevét – ellentétben Debrecen többi övezetével – még nem jelölik az utcatáblák, s csak a névadó utca utal rá. Ettől függetlenül az Egyetem sugárút, a Füredi út, továbbá a Dózsa György és a Honvéd utcák határolják. Az ellátottságára nem lehet panasz, mivel óvoda, posta, gyógyszertár, könyvtár és étterem is van itt (a határában pedig bevásárlóközpont), s a tömegközlekedés is jó.

A legnagyobb kincse azonban az, hogy itt gázfűtéses téglaházak vannak, amik között dús parkok (bennük egy gyönyörű, védett páfrányfenyő) és sok-sok játszótér fekszik. Másik beszélgetőtársunk éppen egy emiatti gondra hívta fel a figyelmet: nagyon sok a kutya, viszont a gazdáik alig takarítják el az ürülékeiket, s emiatt gyakran a járdák is szennyezettek.

- Szép, csendes, nyugodt hely ez. Igaz, egy kutyafuttató valóban nagyon kellene – hallhattuk egy másik asszonytól is. – Egyre több itt az idős ember, de azért szerencsére a kisgyerekesek is gyarapodnak. Mi 1964-ben költöztünk ide, és nagyon szeretek itt lakni – igaz, közben együtt öregedtem meg a lakóteleppel…