Sétálás, nem pedig túlélőtúra

---

Debrecen - Gyalogolni jó és egészséges – szól a mondás és a tudósok megállapítása is, de vajon biztonságos és célravezető-e a „lábbuszozás” Debrecenben?

---

Kutatások igazolták, hogy napi félórai séta csakis jótékony hatással lehet a fizikumra és a lélekre. Ebből kiindulva választottuk ki a Nagyállomás és a Nagytemplom közötti útvonalat, amely a keresgélésekkel és a nézelődésekkel nagyjából éppen ennyi idő. Tesztutunk alapelve az volt, hogy követjük a jelzőtáblák információit, és betartjuk a közlekedési szabályokat.

Még szinte azonban meg se kezdtük a kirándulásunkat, máris csalódnunk kellett. A vasútállomás aluljárójából feljövet ugyanis semmiféle, tényleges eligazítótábla sem segítette a haladásunkat, hanem csakis taxistársaságok és szállodák reklámjaival találkozhattunk. Ugyanez a helyzet az érkezési és az indulási oldalak csarnokaiban is. Kilépve, rögtön majdnem elsodort bennünket a járdán egy biciklis, így, ha nem vagyunk éberek, sohase tudtuk volna meg azt se, hogy például számlálós jelzőlámpával hol találkozunk először.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a menetrendekről, a pontos időről és a házirendről korrekt tájékoztatásban részesülnek az ott-tartózkodók. Ez azonban kevés. Az épületből kiérve némiképp mégis megnyugodhattunk, hiszen a – napjainkban nem működő – villamosmegállóban szürkéllik egy információs tábla. A megcsonkított fémlap fejrésze hetek óta ledobva rozsdásodik, arra jártunkkor épp a pocsolyában feküdt.

Kipróbáltuk az aluljárót is, ahol – például az ismét gyarapodó falfirkák miatt - nem túl bizalomgerjesztő az atmoszféra, a lépcsői pedig csúsznak az eső miatt. A Petőfi téri parkon mostanság nem érdemes keresztben átkelni, mivel egészen a „Lordok házáig” árok húzódik rajta. Mindössze néhány fahídon lehet átkaptatni. Emiatt mi is a 22 emeletes épület felé kanyarodtunk. Gond nélkül átjutottunk a túlpartra, s nem startoltak ránk az autók úgy, mint például (egyszerre több irányból) a Burgundia és a Monti ezredes utcák kereszteződésében.

Az óriási forgalmú Erzsébet utca környékét elhagyva mégiscsak visszatértünk a túloldali ligetbe, hogy megnézzük a Petőfi-szobor környékét. Érdemes volt: a nyomok alapján valószínűsíthető, hogy boltíves pincéjű téglaház állt ott egykoron. De az ilyen jellegű régészkedést senkinek se javasoljuk, hiszen az árok partjai beomolhatnak, a talaj bokaficamító, és egyébként is tilos belépni a kábelezési munkaterületre. Itt is meg lehet pihenni a padokon, de a munkák miatt most inkább máshol érdemes.

Veszélyesek a Piac után azok a lépcsők is, amik kiugranak az épületeik síkjából: figyelmetlen vagy gyengén látó emberek nagyot eshetnek miattuk. Nekünk ezt sikerült elkerülnünk. A Piac és a Szent Anna utcák kereszteződésében pedig örömmel fedeztünk fel egy míves kivitelezésű, ágas táblát, mely a közeli nevezetességek és fontos helyek irányaira hívja fel a figyelmet. Hasonló kompozíció található a Régi Városháza előtt, de az valójában nem segíti a helyi célba érést, mivel a Debrecen testvérvárosaival kapcsolatos tudnivalók szerepelnek rajta.

Ebben a gyalogosátkelőben is elismerően állapítottuk meg, hogy a járdaszegélyek le vannak csapva. Tévedés azonban azt feltételezni, hogy ez a megoldás a biciklizők kényelmes haladását szolgálja – a legtöbb helyen ugyanis tilos járdán kerékpározni. A városépítők a baba- és tolókocsis embereket segítik ily módon. (Mégis, mennyi-mennyi nézeteltérés és félreugrálás van a közlekedni nem tudók miatt…)

Sétánk során azt is figyeltük, hogy vécézésre is van-e lehetőségük a gyalogosoknak. Éppen ott, a volt APEH-székházban tettünk is erre egy kísérletet. Ebből a szempontból nem jártunk szerencsével (a földszinti mosdót csak az ügyfelek használhatják, ha elkérik a kulcsot), viszont ezt nyomban el is feledtette két felfedezésünk. Mégpedig az, hogy még működik bent a város egyetlen páternosztere, valamint az, hogy a bejárat falát Kovács Margit szép és ritka kerámiamozaikja, a „Szüret” díszíti.

Kutakodásunkat folytatva arra a következtetésre jutottunk, hogy nyitva tartási időben a közeli Apolló mozi és Alexandra Könyváruház vécéi is nyugodtan igénybe vehetők, s ehhez engedély sem kell. Ezen túljutva hamarosan olyan kereszteződéshez értünk, amelyben a jelzőlámpákon másodperc-számlálók működnek. Ezeket az elmés szerkezeteket tudomásunk szerint egy debreceni illetőségű mérnök szabadalmaztatta. Ismertek továbbfejlesztett változatai is – például Egerben hangosbeszélő is segíti az átkelést és a gyalogosok tájékoztatását.

Jóllehet, a találmánynak hátulütője is van, nevezetesen, hogy sokan – látva a maradék időt – jóval a zöldre váltás előtt lemennek az úttestre. Ennél kevésbé veszélyesek a sétálóövezetben található ál-gyalogosátkelők és a hozzájuk tartozó jelzőlámpák, melyek azzal függenek össze, hogy a tér tervezésekor még azzal is számoltak, hogy a buszok behajthatnak oda. Ebben a zónában újabb tájékoztatótáblákról is tudnivalókhoz juthatnak az érdeklődők (a Tourinform-pavilon nem működik!), legyen kíváncsi az ember akár kulturális, akár városismereti dolgokra.

Ha viszont a pontos időt akarjuk megállapítani, akkor ne hagyatkozzunk a Nagytemplom óráira! Sétánk során a szemközti homlokzat három szerkezete ugyanis 11.30-at, 11.55-öt, illetve 15.33-at mutatott. Nem kerülheti el az arra járók figyelmét az sem, hogy a nemrég felújított műemléknek ismét tönkreverték a lépcsőburkolatát a deszkások… Mi azonban nem hagytuk, hogy ennek látványával érjen véget ez a valóban élvezetes, tartalmas és hasznos kirándulásunk.

Inkább megcsodáltuk a még most is csupaszín virágokat a Kossuth-szobornál, valamint a kanyargós növénylabirintusban megbújó diadalíveket. Érdemes másnak is magába szívnia az ottani hangulatot! Amely sokakat rádöbbenthet arra, hogy - útjaink és épületeink hibái, koszossága és sérülései ellenére – mégiscsak mi, itt élők vagyunk azok, akiknek vigyáznunk kell a városunkra.