Sokkoló adatokkal bombázta a debrecenieket a neves divatblogger

---

Debrecen - „Egy évig nem vettem ruhát, és túléltem.” Mengyán Eszter a tudatos ruhavásárlás, az ökodivat, a fenntarthatóság mellett teszi le a voksát: s erről tartott előadást a debrecenieknek.

---

„Ezek csak ruhák!” – gondoljuk sokan. Akkor hogyan lehetséges, hogy a divatipar jelenleg az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág? Miért halnak bele abba emberek, hogy olcsó ruhadarabokat gyártanak? Hova kerül évente több száz millió tonna használt ruha? Ezek a kérdések Mengyán Eszter újságíró-bloggert is foglalkoztatták, s mindig is érdekelte a divat működése. Két évvel ezelőtt több olvasmányélmény, dokumentumfilm, valamint megrázó Instagram- és Facebook-poszt miatt döntött úgy, hogy

a tudatos ruhavásárlás, az ökodivat, a fenntarthatóság mellett teszi le a voksát.

Erről ír, posztol, kutat, beszélget, latba veti az összes szaktudását, hogy eljusson mindenkihez az üzenet: változtatni kell.

A cívisvárosba is azért érkezett, hogy megismertesse a debreceniekkel, mi a baj a divatiparral, milyen alternatív megoldások léteznek a fast fashion márkák kiváltására, és hogy saját példáján keresztül ötletet adjon, hogyan lehetünk mi is részesei a divatforradalomnak.

„Egy évig nem vásároltam magamnak sem ruhát, sem cipőt, sem kiegészítőket, semmit és még mindig élek” – kezdte előadását Eszter, melyre nagy számban érkeztek (főként) a fiatalok, köztük meglepően sok fiú érdeklődött a téma iránt.

„Talán nem is gondoljuk, hogy a divatnak milyen árnyoldalai vannak. Csak azt látjuk, hogy újabbnál újabb szuper darabok kerülnek az üzletekbe, amiket szeretnénk megvásárolni. Azt viszont látni kell, hogy ennek milyen hatása van a környezetre”

– folytatta a blogger, majd sokkoló adatokkal bombázta a közönséget.

Évente 80 milliárd ruhadarabot készítenek világszerte. Egyetlen pamutpóló előállításához – az öntözéstől az elkészüléséig – 2700 liter édesvízre van szükség. A világon 40 millió ruhagyári munkás dolgozik, 85 százalékuk nő, akik naponta 3 dollárnál is kevesebbet keresnek. A ruháinkat feleannyi ideig hordjuk, mint 20 éve, 40 százalékát pedig ritkán vagy soha nem is viseljük.

A ruhavásárlásra pedig folyamatosan próbál rávenni minket a divatipar a különböző trükkökkel, a – korábbi tavaszi-nyári és őszi-téli helyett – két-háromhetente megjelenő mikrokollekciókkal vagy a számos akcióval. 

„A divatnak nem arról kellene szólnia, hogy nekünk csak vásárolni kelljen. Az is beletartozik, hogy jól érezzük magunkat a ruháinkban, szeressük viselni és kifejezzük azokkal magunkat. Amit a fast fashion szeretne, az csak az, hogy náluk költsünk el minél több pénzt és minél gyorsabban” – mondta Eszter.

De mégis mi az a fast fashion?

A fast fashion mint gyártási modell a hetvenes évek óta létezik. Az amerikai textilgyártók érdekvédelmi lépése volt azért, hogy fel tudják venni a versenyt a külfölddel, és a saját piacukat védjék azáltal, hogy gyorsabban tudják kielégíteni a piaci igényeket. Tulajdonképpen az a lényege, hogy nagyon sokat, nagyon gyorsan és nagyon olcsón tudnak előállítani.

„A ruha és a vásárlás mindenki életében jelen van: öltözködünk, mivel nem rohangálhatunk ruha nélkül” – azzal viszont mi is tehetünk valamit a környezetünkért, ha tudatos vásárlókká válunk.

Ehhez Eszter a saját életéből hozott példát: egy évig nem vásárolt ruhát, helyette más megoldásokat keresett. Külföldi bloggerektől vett ötleteket különböző kihívásokhoz, melyek célja felhívni a figyelmet arra, hogy

csak akkor vegyünk meg valamit, ha azt legalább harmincszor viselni is fogjuk, illetve nézzünk szét a szekrényünkben és vegyünk fel rég elfeledett vagy egymással eddig soha nem kombinált ruhadarabokat.

„Az első lépés az, hogy kísérletezni kezdünk a saját ruháinkkal vásárlás helyett. A következő lépcsőfok a ruhatárunk átalakítása: bevenni, levágni az ujját, díszítést rávarrni, vagy akár befesteni. A fast fashion kiváltására pedig lehetséges opciót kínálnak a turkálók, adományboltok, bizományi üzletek vagy az ismerősökkel való ruhacsere” – javasolta Eszter, majd hozzáfűzte, hogy akkor lehet tudatosan vásárolni, ha sok információ van a birtokunkban arról, hol és hogyan gyártották a ruháinkat.

A címkék erről sok mindent elmondanak, habár korántsem eleget. Ehhez kapcsolódóan indult egy kampány, melynek célja, hogy minél többen tegyük fel a kérdést a közösségi oldalakon: ki készítette a ruhámat?

„2013. április 24-én összedőlt egy nyolcemeletes ruhagyár Bangladesben, mely több mint ezer ruhagyári munkás halálát okozta, és rengetegen megsebesültek” – idézte fel a blogger, s hozzátette, hogy ennek állít emléket a Fast Revolution mozgalom áprilisban.

Az évek óta tartó kampány Magyarországon is kezd elterjedni: hazánkban is sokan töltenek fel a közösségi oldalukra #whomademyclothes hashtaggel ellátott fotókat, melyeken kifordítva, a címkét mutatva viselik ruháikat. Ennek kapcsán az előadást szervezők (a Debreceni Egyetem Hallgatói Környezetvédelmi Bizottsága) „Who made my clothes?” feliratú plakátokkal készültek, az est zárásaként pedig a jelenlévők összeálltak egy csoportkép erejéig. Ezzel is kifejezve, hogy ők is szeretnének tudatosabb vásárlókká válni és tenni valamit a környezetükért – a divatforradalom részeseivé válva.