Szabó Miklós: egy fillér állami vagyont sem privatizáltunk

---

Debrecen – Kínáról, a Négy Mancsról, a sportról és a családról is kérdeztük a Tranzit-Ker ZRt. elnökét, az év gazdasági szereplőjét. Interjú.

---

Több mint 20 éve alapította a Tranzit-Ker ZRt-t, cége ma nyolcszáz embernek ad munkát és a város egyik legnagyobb adófizetője, emellett nem feledkezik meg a rászorulókról sem. A Dehir.hu olvasói 2012-ben Szabó Miklóst választották az év gazdasági szereplőjének.

Dehir.hu: A Tranzit-Ker nem sokkal a rendszerváltás után alapították. Hogyan emlékszik vissza kezdeti időkre?

Szabó Miklós: Egy állami cégnek voltam a műszaki igazgatóhelyettese, amikor jött a rendszerváltás. Az állami cégnél mindig azt mondtuk, hogy akkor lehetne igazán rendet tenni, ha érvényesülne a tulajdonosi szemlélet. Az 1989-es új társasági törvény megjelenésével erre megnyílt a lehetőség, és én úgy gondoltam, a kollégáimmal megalapítjuk a céget – közülük hárommal mind a mai napig együtt dolgozom. A Tranzit-Kert egyéni vállalkozói formában alapítottam meg, 1991 decemberében alakultunk át részvénytársasággá. Ez akkor nagy szó volt, hiszen nagyon kevés részvénytársaság volt, mi ráadásul egy kezdő, akkor indult cég voltunk. Látszott, hogy óvatosan kezelték a külső szemlélők – mind a hatóságok, mind a bankok – ezt a helyzetet, annál is inkább, mert mi egy fillér állami vagyont sem privatizáltunk, a céget a nulláról építettük fel. Állami vagyont a cég fennállása óta egyátalán nem privatizált, mindent piaci áron vettünk meg, építettünk fel, a megtermelt vagyont pedig mindig visszaforgattuk a vállalatba.

Dehir.hu: Akkoriban 20-30 munkatársuk volt, ma már közel nyolcszáz. Hogyan jutottak el idáig?

Szabó Miklós: Ahogy bővült a termelői tevékenység, úgy bővült a létszám is. Sok dolog azonban változatlan maradt, ami ritkaság; nem változott a cég neve, a tulajdonosi szerkezet is ugyanaz, mint a kezdetekkor. A tevékenységi kör sem változott, és az én telefonszámom is ugyanaz (nevet). A cég fennállása óta minden évben nyereségesen gazdálkodott, és minden évben tisztességesen adóztunk, sőt, az utóbbi években kiemelt adózói vagyunk a költségvetésnek, sok százmillió forint adót fizetünk be minden évben.

Meg kell oldani az utódlás kérdését

Dehir.hu: Említette a tulajdonosi szerkezetet. A Tranzit-Ker ZRt. egy családi vállalkozás. Sokan úgy vélik, leáldozóban van a családokra épülő üzleti modell. Ön ezt hogy látja?

Szabó Miklós: A Tranzit-Ker olyannyira családi vállalkozás, hogy ugyan a testvéremmel vagyunk ebben a cégben, de most már a gyerekek egy része is itt dolgozik. Ők az utánpótlás, ők viszik tovább a céget, történetesen a Tranzit-Ker első számú vezetője most már az én fiam, Szabó Ákos. Nem értek azzal egyet, hogy a családi vállalkozásoknak leáldozóban van, ez nem igaz. Nagyon jól működnek a családokra épülő cégek a fejlettebb gazdaságokban is, például Németországban. Az ottani üzletei partnereink szinte kivétel nélkül családi vállalkozások, s úgy nőtték ki magukat. A kérdés azonban jogos, Magyarországon is a rendszerváltás után sokan megalapították a családi céget, de több oka lehet, hogy ez nem fejlődött. Vagy az történt, hogy aki vitte a vállalkozást, nem volt kellően felkészült – ugye a cégalapításhoz nem kell semmiféle végzettség. Másrészt az utánpótlás is nagyon fontos kérdés. Lassan annak a generációnak, akik először alapítottak családi vállalkozásokat Magyarországon, meg kell oldania a cég további fejlődését, mind a tulajdonosi oldalról, de főként a vállalkozás továbbviteléhez szükséges szakmai oldalról. Nagy kérdés, hogy ez családból megoldható-e, vagy kell-e hozni külső menedzsert. Mind a két út járható, de nálunk – hál’ Istennek – családon belül megoldható a cég további szakmai irányítása. Sok családi vállalkozás megy azonban tönkre, mert nincs, aki továbbvigye, vagy olyan ember veszi át a vezetést, aki erre nem alkalmas. Nálunk ez egy tudatos átadás volt.

Dehir.hu: Az egyik fő profiljuk a víziszárnyas tenyésztés, azon belül meghatározó a húsliba- és a kacsatenyésztés és feldolgozás. Az ágazat szereplői még most is harcolnak a Négy Mancs alapítvánnyal.

Szabó Miklós: Mi a liba- és a kacsatenyésztésben is meghatározói vagyunk a magyar piacnak. Sőt, húslibában a piacvezető szerepet töltünk be, az ország húsliba-mennyiségének 40-50 százalékát állítja elő a cég, ezzel az európai piacon is a vezető vállalat vagyunk. A Négy Mancs ugye a libatömést és a tolltépést kifogásolja, hízott májat mi viszont soha nem állítottunk elő, ezért soha nem is tömtünk libát, nálunk ez tehát nem is volt kérdés. Emellett már öt éve nem is tépjük a libát. Közrejátszott ebben az állatvédelem szempontja is, de gazdasági megfontolások is. A tépés akkor éri meg, ha két tépés között a liba táplálásának és a tollfosztásnak a költsége kevesebb, mint a toll ellenértéke. Akkoriban azonban annyira lement a toll ára, hogy ráfizetéses volt a tépés, ezért is hagytunk fel vele. Természetesen az állatvédelem számunkra is fontos, nagy hangsúlyt fektetünk rá a cégünknél.

Dehir.hu: A termékeik nagy részét külföldön értékesítik, Magyarországon nincs kereslet?

Szabó Miklós: Valóban, főképp Németországban és Ausztriában adjuk el a termékeink zömét, ott ugyanis Márton-napkor és karácsonykor is főleg libát esznek. Ennek egyébként az oka az is, hogy ez egy nagyon drága, prémiumtermék. Egy kiló friss libamell Márton-nap előtt a boltokban 18-20 euró. 5-6 ezer forintot húsért Magyarországon sajnos kevesen tudnak kiadni, de ez egy ilyen magas előállítási költségű húsféle. Mi egyébként – ahogy említettem – a nulláról kezdtük, mostanra viszont a teljes integrációval rendelkezünk. Mindemellett a cégnél megvan a gyümölcságazat is, a fő termékünk a dió, s van Magyar Termék Nagydíjas termékünk is: a zöld dió eltéve cukorszirupban. Emellett a műtrágya-kereskedelem a harmadik főtevékenységünk.

A kakukktojás, Kína és a foci

Dehir.hu: Van egy kakukktojásnak tűnő üzletáguk is, a csatornamosatás és szennyvíztisztítás kicsit messze áll a cég további tevékenységeitől.

Szabó Miklós: Ezt a kezdetektől végezzük. Az állami cégnél volt egy ilyen ágazat, s amikor én létrehoztam a Tranzit-Kert, az állami cégtől jött velem az ezért felelős kolléga. A tevékenységet már egy külön kft látja el. Talán kicsit nosztalgiából van meg ez a cég, nem a profittermelő képessége miatt, hanem azok az emberek, akik ott dolgoznak, találják meg a számításukat, és éljenek meg. Onnan a tulajdonosok nem nagyon szoktak osztalékot kivenni, de stabil a vállalat, fejlődik, hogy tudja tartani a versenyt a piac többi szereplőjével.

Dehir.hu: Mostanában mindenki a gazdaságban Kína felé tekint. Ha jól tudom, önöknek is volt egy kínai „kalandja”

Szabó Miklós: Öt évvel ezelőtt egy kínai partnerrel létrehoztunk egy kínai vegyesvállalatot. Ők főként csak kacsát tenyésztettek, abból viszont évente tízmilliót vágtak, a szervezett libatenyésztés és -feldolgozás területén azonban még nem volt tapasztalatuk. Ráadásul ami libájuk a kínaiaknak van, a genetika és a technológia miatt nem tud megnőni csak 2-3 kilósra, mi viszont az 5-6 kilósakat vágunk. Egy nagyon komoly, tízmilliárd forintos zöldmezős beruházást terveztünk, csakhogy időközben rájöttünk, hogy a kínai gazdasági környezetet mi innen, Európából nem tudjuk kontroll alatt tartani. Olyan vállalkozáshoz pedig nem akartuk adni a nevünket, amit nem tudunk száz százalékosan felügyelni. A tulajdonosok nem tudtak ott lenni folyamatosan, a gyermekeinket sem tudtuk kiküldeni, hiszen akkor meg itthon veszítjük el az utánpótlást.

Dehir.hu: Nagyon más ott az üzleti kultúra?

Szabó Miklós: Nagyon. Némileg kiszámíthatatlanabb, de egy csoda, ami ott történik, irdatlan lehetőségekkel. Kínában például évente másfél milliárd kacsát vágnak, míg az Európai Unióban 70-80 milliót. Ha fiatalabb lettem volna, talán belevágok. Hihetetlen az is, mekkora felhajtást tudnak csinálni. Amikor mi megérkeztünk az üzleti tárgyalásra, a város központjában a közösségi házon fényreklámon vetítették ki, hogy üdvözlik a magyar barátaikat, a zászlók kitéve, ott volt a tartományi miniszterelnöktől kezdve a mezőgazdasági miniszteren át a párttitkárig mindenki.

Dehir.hu: Sokat köszönhet cégüknek a debreceni sportélet, társaságiadó-felajánlásukból például több százmillió forinttal járultak hozzá a Debreceni Labdarúgó Akadémia felépítéséhez. Fontos a sport az ön és családja életében?

Szabó Miklós: Rendkívül fontos, de főleg az egészséges életmód. A sportot mindig is a szívemen viseltem. A Loki és a foci mellett a helyi vízilabdaklubot és a kézilabdaklubot is jelentős összeggel támogattuk, s jutattunk pénzt kisebb egyesületnek is. Összesen a cég 360 millió forintot adott a sportegyesületeknek az elmúlt két évben. A rendszerváltás után egy ideig a DVSC-nek elnökségi tagja voltam. A MÁV ugye levette a kezét a klubról, pénz pedig nem volt. Csináltunk egy kft-t, melynek a tagjai az elnökségi tagok lettek, így egy ideig tulajdonos is voltam a DVSC-nél. Persze ez sokáig nem volt tartható, hiszen mindig elfogyott a pénz, a vállalkozásoktól pedig nem várhattunk újabb és újabb forrás bevonását.

Dehir.hu: Szurkol is a debreceni csapatoknak?

Szabó Miklós: Abszolút, torzsszurkoló vagyok. Sajnos nem járok már ki meccsre annyit, mint régen. Egykoron ez szinte természetes volt az életemben, sosem felejtem, amikor a Nagyerdei Stadionban a Fradi ellen játszottunk. 22 ezer néző volt, nem volt elég hely sem, így a salakra lócákat tettek, és azon is lehetett ülni.

Nem akarok közszereplő lenni

Dehir.hu: A Tranzit-Ker nem csupán a sportot, hanem az egészségügyi intézményeket és a rászorulókat is támogatja. Évről évre a Gyermekklinikát segítik kétmillió forinttal, emellett ezer rászoruló debreceni családnak juttattak el karácsonyi ajándékcsomagot. Sokakban felmerülhet, hogy ez reklám, imázsépítés, vagy szívből jövő segítség.

Szabó Miklós: Sem reklám, sem imázsépítés. Remélem, nem veszik dicsekvésnek, de nincs szükségünk egyikre sem. Cégünk meghatározó a saját ágazatában, eredményesen gazdálkodik, kiemelt adófizető. Az adományozást azért tettük szervezetté, mert a rengeteg adománykérő alapítvány közül nagyon soknál nem jut el a pénz a rászorulókhoz, hanem feléli az alapítvány. Ebből nekem elegem lett, és azt mondtam, alapítványoknak nem adunk; szervezetten oda juttatjuk az adományt, ahová mi fontosnak tartjuk. Az egyik célcsoport a gyermekek, a beteg gyermekek, ezért adományozunk rendszeresen a Gyermekklinikának. Emellett támogatjuk a rászorulókat is, azokat, akik az önhibájukon kívül váltak azzá. Amikor én a város vezetőihez bementem, hogy segítsenek kiválasztani őket, jeleztem, hogy semmiféle reklámfelületet, tévéműsort és díjat sem kérek. Hogy ez jött vele együtt, arról én nem tehetek (Szabó Miklós 2012-ben kapta meg a város Mecénás-díját – a szerk.). Nekem személy szerint sem kell az imázsépítés, nem akarok közszereplő lenni, sőt, lassan már vállalatvezető sem szeretnék lenni (nevet). Dolgozni akarok, azt akarom, hogy a vállalatunk fejlődjön, a nyolcszáz dolgozónk pedig megtalálja a számítását. Sokszor mondják persze, hogy könnyen ad az, akinek van miből. Ezt azonban meg kell termelni, itt nyolcszáz ember vért izzad, hogy legyen profit és legyen miből adományozni.

Dehir.hu: Említette, hogy az operatív irányítást a közelmúltban átadta a fiának, de azt biztosan el tudja mondani, hogy napi hány óra munkával jár egy 800 fős részvénytársaság vezetése?

Szabó Miklós: Ha valaki elsőszámú vezető, az legalább 14 óra munka. Ha nem is mindig az íróasztal mögött, de agyban ott kell lenni még munka után is. Sajnos sokszor éjszaka is ezen rágódik az ember, ezért nem alszik. Amióta dolgozom, harminchatodik éve soha nem vettem ki a teljes szabadságomat és soha nem voltam egy napot sem táppénzen. Egy ilyen céget a nulláról felépíteni és vezetni, az sok időt és energiát felemésztett. Nagyon figyelni kell a stresszre, mert az a legnagyobb veszély. Én például minden reggel fél hattól fél hétig az edzőteremben kezdek, majd hazaugrom lezuhanyozni, és fél nyolcra bent vagyok.

Dehir.hu: Most talán kicsit több szabadideje lesz, mik a tervei?

Szabó Miklós: Szeretnék kicsit szétnézni a világban, és ebbe beleértem Magyarországot is. Eddig legfeljebb évi egy hetet tudtam kiszakítani, most talán lesz több időm. Szeretnék többet lenni a családdal, a feleségemmel, gyermekeimmel, és most már unoka is van a családban. Emellett nagyon szeretek társaságban lenni, nagy baráti körünk van.