Szegény boldogok - élet Nagymacson

---

Debrecen – Félkezű, biciklis tolvaj akart fát lopni egy nagymacsi családtól a közelmúltban. Más bűntettre nem is igen emlékeznek az emberek, de persze nem ez a betörés a fő „nevezetesség” itt.

---

A XIII. században is létezett falu 1616-ban lett Debrecené. A szomszédságában található Kismacs és Látókép, s ezen a környéken van a tófürdő és a Waldorf-iskola is (mely nemsokára beköltözik Debrecen belvárosába). Nagymacs leghíresebb személyisége Steinfeld Mihály nagybirtokos, akinek marha-, juh- és disznótenyészetei is voltak itt. A jómódú uraságot azonban nemcsak a pénzszeretete, hanem a karitatív tevékenysége is beírta a történelembe.

Ő alapította egyebek mellett a nagymacsi iskolát, melyben 1891. április 7-én kezdte meg a munkát Kiss Lajos tanító és 48 gyerek. A szemet gyönyörködtető épületet övező parkban ma is áll az a harang, amin a 122 évvel ezelőtti építkezés dátuma olvasható. A téli kerttel ellátott, U-alakú létesítmény oldalsó lépcsőjénél elegyedtünk beszélgetésbe a két baráttal, Varga Attilával és Boros Gergővel.

- A fiatalok is megtalálhatják a számításaikat Nagymacson? – nyújtottuk a nyakunkat a 22 és 16 éves srácokra.

- Kellemes itt az élet, van egy jó haveri körünk, amellyel tudunk focizni, meg Látóképen horgászni. Viszont például biliárdozni sehol se lehet, mivel az egész faluban nincs asztal; nem örülünk annak se, hogy nem engedik a főzést, piknikezést itt a suli melletti területen – magyarázta a két „rapper”.

A legsúlyosabb gond a pénzkereseti lehetőségek szűkösségéből fakad – tudtuk meg -, munkalehetőség ugyanis náluk is alig akad. A fiatalabbik, Gergő karosszéria-lakatosnak tanul, a barátja pedig alkalmi munkákat végezget. Az iskolás fiú abban bízik, hogy helyben is tudja majd gyakorolni a szakmáját, Attila azonban amondó: csendes, jó hely a falu, de ha máshol talál megélhetést, akkor kénytelen lesz elköltözni innen.

- Begubóznak az emberek a pénzhiány miatt, s ez a közösségi életre is kihat – vallotta meg Sebestyén Adalbert, aki mintha csak hallotta volna, hogy miről diskuráltunk a legényekkel. – Hála Istennek, nem öregedik a falu, napjainkban is költöznek ide, és építkeznek az új betelepülők – simította meg karakteres szakállát a teraszon sütkérező férfi.

Nagyon különleges egyébként az ő élettörténete is. Ugyanis 22 éve, Szatmárnémetiből jött át Magyarországra. Először ő, aztán a családtagjai. A hét gyerekkel és hat unokával megáldott férfi rakodógép-kezelőként dolgozik egy maszeknál. Nem teszik boldoggá az itteni, egzisztenciális lehetőségek, de már annak se látja értelmét, hogy visszatérjen a szülőhelyére.

- A kocsma forgalma is megcsappant? – tudakoltuk a körünkben ülő Katitól, aki az egyik búfelejtőt viszi itt a férjével.

- Egy-két sört isznak csak a vendégek, többre már nem futja sokuknak. Pedig nem lenne rossz hely a falu, csak hát alig van munka. Aki tud, Debrecenbe megy, de persze ott se sok babér terem állásügyben. Az itt élőknek a Kismacsi Közösségi Ház munkatársa is igyekszik segíteni, éppen a napokban osztott ki kérdőíveket arról, hogy mikre vannak igényeik a képzés, a szórakozás, a művelődés, stb. terén.

Kész csoda, hogy a közbiztonság ilyen időkben is úgy-ahogy rendben van, s nincs különösebb probléma. Jóllehet, Katiék vendéglőjében például kilopták a dartsból az alkatrészt, az otthonukba pedig fatolvaj surrant be (az egykezű illetőt hamar elfogták), ám más esetet nem tudtak felidézni a beszélgetőtársaink.

A mintegy 800 lelkes településrész életében remélhetőleg nagy előrelépést jelent majd az, hogy az önkormányzat 303 millió forint EU-támogatást nyert  a helyi közösségi élet erősítésére. Várhatóan 2013-ig közösségi ház, sportudvar, park, játszótér és üzlet is épül a különféle foglalkozások, előadások, képzések, szabadidős programok, környezeti akciók megtartásához. A projekttől az életszínvonal növelését is remélik. Erre bizony az alábbi családnak is nagy szüksége van.

- Lenyugtat a festés, közben mást is teszek-veszek vagy sütök-főzök. Nagyon kreatív a férjem is, ő pedig verseket és gyerekdarabokat is ír! – újságolta Balogh Attiláné, akikhez egy rossz állagú, vasutas szolgálati lakásban toppantunk be. – Tizennégy éves korom óta csinálom a temperás tájképeimet; már volt három kiállításom, most hamarosan pedig Kismacson és a Tégláskertben is bemutatkozhatok. Ezek mellett „foltonfoltokat” is varrok ám!

- Hajnalka, örülünk a csupa-csupa boldogságának! – ragadt át ránk is a 35 éves fiatalasszony lelkesedése.

- Nagyon szerényen élünk itt, de szeretjük ezt a helyet. Látják, műtermem sincs, de a festés és a házimunka mellett Bencével, a hatéves gyermekünkkel is törődünk, az uram pedig olyan szép gondolatokat vet papírra, hogy már előadást is tudtunk csinálni a műveiből – sorolta a festőnő a sok-sok sikerüket az életükből.

Tizenöt éve tart már ez a rajongás, azóta, hogy egy paradicsomszedésen összeismerkedtek és szerelemre lobbantak egymás iránt. Igaz, most például a szövegrögzítéssel nehezebben boldogulnak, mivel teljesen tönkrement a gépük (örömmel fogadnák, ha valaki tudna adni nekik egy feleslegeset), ám ez se szegi a kedvüket. Hajnalka kívülről fújja az ura költeményeit, s ebből mi is ízelítőt kaphattunk:

- Ember, ki e világban született, úgy nem élhet, hogy ne adjon életének értelmet! – szavalta mély pátosszal az intelmet, amelynek címe: A cél. És ezzel a nagymacsi váltókezelőné mindent elmondott. Egy New York-i dollármilliomos se tudná különbül!