Szomjoltó műalkotások – debreceni kútmustra

---

Debrecen – Kánikulai napokon életmentő segítség lehet, ha a közkutakból is ihatunk, és vízzel hűsíthetjük a tikkadt bőrünket – de vajon hol és milyen módon tehetjük meg ezt Debrecenben?

---

Ezt feltérképező körutunkon nemcsak a mennyiségre fordítottunk figyelmet, hanem a minőségre is – az íz és a kialakítás alapján egyaránt. Fontos, hogy egészséges, jó vizet adjanak ezek a helyek, ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy illeszkednek-e a környezetükbe, és hogy mennyire igényes a külsejük. Ugyanis ezek az alkotások ugyanúgy részei a mindennapi életünknek (azáltal pedig a komfortérzetünknek), mint például a zöldterületek gondozottsága, a padok és az utak tisztasága, valamint az épületek díszítettsége. Ezeket figyelembe véve tehát azt is kijelenthetjük, hogy a közkutak is olyan ipar(művészet)i darabok, amik a szobrok szerepét is betöltik!

Elsőként az egyik legforgalmasabb területet, a belvárost vettük szemügyre. Vizsgálódásunkat a sétálóövezetben kezdtük, ahol rögtön két nevezetes létesítmény csalogat magához a csörgedező ivóvizeivel (a Csapó-sarkon és átellenben, a Bajcsy-torkolatnál). Ezek a virágkutak az új főtérrel egyidősek, s összesen nyolc kifolyójuk van. Kortyolgatás közben ezeket a fejeket is érdemes megcsodálni, hiszen nagyon szép öntvények – akárcsak a Sass utcai „Macis kút” három kifolyója. A Piac utcán, a fentiek mellett – a Bajcsy és a Széchenyi utcák közötti szakaszon – működik két olyan szerkezet is, amiket a használóiknak kell ki-bekapcsolniuk a felüdülésük érdekében. Ezek a kutak tehát víztakarékosabbak, mint a nonstop rendszerűek.

Debrecen „főütőerén” a legközelebbi ivóhely ötpercnyi sétára, a Petőfi tér szélén található, s ugyanolyan elvű, mint az iméntiek. Kíváncsiak voltunk, hogy a parkban van-e másik kút is, és legnagyobb örömünkre a liget Nagyállomás felőli peremén rá is bukkantunk egy régi időket idéző márványkehelyre, amiben nyomós-kosaras szórófejnek kell lennie. Sajnos azonban aztán rögtön a hidegzuhany is megérkezett: a csapot ugyanis olyannyira szétverték, hogy gyakorlatilag szeméttárolónak használják a lumpenek. Kár, hogy emiatt nemcsak nem juthatnak folyadékhoz a környéken megfordulók, hanem a pályaudvar – messziről érkezett - közönsége is ezzel szembesül…

Visszatérve a központba, felfedeztük a cívisváros minden bizonnyal legidősebb, köztéri kútját is, mégpedig a Debreceni Vízmű Zrt. székháza előtt. A Hatvan utcán kiállított – kékre festett – karos szerkezet azonban nem több, mint egy szemet gyönyörködtető kompozíció. Hiszen virágokkal ültették be, és egy csepp víz sem csordul a csövéből. Pedig mindenképpen szimbolikus és gesztusértékű cégér volna, ha a társaság főhadiszállása előtt egy szépen rendben tartott antikkút szolgálná a száraz torkú polgárokat.

Csodálatos, míves fejű (köz)kút vehető igénybe a Szent Anna Székesegyház parkjában is, mely a névadót megörökítő utcában pompázik. Az ugyancsak remekműnek beillő alkotáshoz a néhány percnyi ottlétünk során is többen betértek, hogy megtöltsék életmentő áldásával a flakonjaikat. Ugyancsak ősrégi vízvételi hely van a Csapó utcai virágpiac területén is. A hagyományos karos-nyomós kút annyira népszerű, hogy szemfüles személyek esténként tartálynyi kannákat töltenek tele az ingyenes folyadékkal - a „nem tilos, tehát szabad” elv alapján. Némelyek, láthatóan, speciális csőhálózatokat is barkácsoltak, hogy a víz a lehető leggyorsabban megtöltse a „tököket”, s egyensúlyozgatni se kelljen a kannát a cső alatt.

Ilyen nyomóskutat Debrecen másik legforgalmasabb részén, a nagyerdei övezetben is találtunk. A strand melletti villamoskanyarban lévő létesítményt is sokan használják, jóllehet, a sín miatt nem a legbiztonságosabb a fekvése. Zárójelben hadd idézzük föl, hogy ezek a kutak általában kifognak a szomjas vándorokon, mivel két kéz nem elég a „kiegyensúlyozott” működtetésükhöz. Ez azt jelenti, hogy egy ember vagy képtelen egyáltalán lenyomni a kart, vagy ha igen, akkor meg össze-vissza dől a víz a csőből – miközben inni is kéne belőle valahogyan. Célszerű tehát, ha segítséget kérünk, aztán pedig viszonozzuk megmentőnknek a szívességét.

A Nagyerdő természetesen nemcsak erről a csapról híres, hanem a Békás-tó melletti, kétcsövű ivókútjáról is – mely már nyugodtan nevezhető Debrecen legrégibb, működő, köztéri kútjának. Tavasztól őszig ez is folyamatosan ontja magából a jót, és bizony valóban nagy-nagy szolgálatot tesz a gyalogos és a biciklis kirándulóknak (ugyanakkor viccelődésre és elázásra is alkalmat teremt - ha kellő ideig befogjuk a nyílását). Ennek a kútnak egyébként létezik egy ikertestvére is, jobban mondva egy mostohája is. A Békás-tavi szerkezet hasonmása a szociális otthon előtti körútkanyarban lapul meg a gazban; évek óta száraz, és össze is van törve.

Ugyanígy például az Ady Endre úton se bízzunk abban, hogy csillapíthatjuk a szomjunkat. Azaz, mégiscsak van remény, de ahhoz jegyet kell váltani a Nagyerdei Kultúrparkba. Ebben a csodálatos mesevilágban se szeri, se száma az ivóhelyeknek, ráadásul szinte nincs is bent két egyforma darab! Ha pedig meg akarjuk spórolni a belépődíjat, csak át kell ruccannunk a szomszédos sporttelepre. Ott ugyanis az atlétáknak, a futballistáknak, a kondizóknak és a kosarazóknak nagyon is elemi érdekük az ivási lehetőség. Bekukkantván az Oláh Gábor utcai telepre, nem is kellett csalódnunk: öntöttvasból készült falikút és ultramodern, krómozott „itató” is rendelkezésükre áll a betérőknek.

Mondanunk sem kell, körutunk során természetesen ki is próbáltuk a kutakat, és megkóstoltuk a vizeiket. Bátran jelenthetjük, hogy ezért az élményért is érdemes biciklire pattanni! Hiszen ezek a vizek – ki tudja miért? – teljesen más ízűek, mint a lakásokban kaphatók – függetlenül attól, hogy tekerős, karos, nyomós, gombos vagy nonstop csapból folynak-e. És szerencsére azt is megállapíthatjuk, hogy senki se szárad ki, aki megszomjazik; sőt, ha figyelünk, a gazdag formakultúrájuk révén még esztétikai örömökhöz is juthatunk! Hiszen nem mindegy, hogy egy poros slagból locsolhatunk a markunkba, avagy díszesen megmunkált színesfém-vízköpő alá tarthatjuk a poharunkat, üvegünket.