Tankcsapás az ősgyep mellett: az élet Dombostanyán – fotókkal

---

Debrecen – Lánctalpas harci járművek vonulására figyelmeztető tábla piroslik a cívisváros egyik legészakibb fertályán. A falu azonban nem erről híres, hanem a templomromjáról.

---

A kis településrész vonattal vagy a Sámsoni út felől közelíthető meg. Autóbuszok nem járnak oda, a vasúti szerelvények pedig kétóránként érkeznek. Akik a közutat választják, azoknak az Erdőszél vagy a Kelence utcánál kell letérniük. A hely leginkább az ottani, el nem készült kastélyról híres, amit a néhai görög–olasz művész, Ilia de Riska tervezett és építtetett. A különös varázsú, lakatlan birtokon ottjártunkkor még jég borította a kis tavat, ám a kerítését sajnos valakik megbontották.

A „hétvégi”-típusú kis házak és a szokatlan erődítmény között süppedékes út vezet ki a Dombosra vivő aszfaltra. Ott a Gáspárkert házai és földjei sorakoznak, balról pedig a pallagi tévétorony magasodik. (Nem véletlenül, hiszen Pallag és Dombostanya eredetileg egy helynek számított, mely a Parlag nevet viselte.) Az árkokban és a környező fák között sajnos nagyon sok a szemét, de ezt leszámítva a táj tél végén is szép. Az autóval szempillantás alatt, kerékpárral 20 perc alatt elérhető Dombostanya határában lévő tájvédelmi körzetben külön csapás vág át az ősgyepen, ami a messziről is jól látható templomromhoz visz.

Aki a faluval is megismerkedne, annak érdemesebb a végére hagynia a romtúrát, úgy ugyanis kevesebbet kell kerülni. Mi is ezt választottuk, s a településrész felé vettük az irányt. Beérve, máris irdatlan kutyaugatás volt a „hozott Isten”, s ez az élmény máshol is megrettentett bennünket Dombostanyán járva: a központban szintén félelmetes ordibálásban tört ki egy jókora jószág, a túlvégen pedig két szabadon bóklászó eb késztetett hátra arcra. Szerencsére azért emberekkel is találkoztunk, s az innenső szélen például egy idősebb férfi arról beszélt, hogy most árulja az ingatlanát. Nehezen tudnak ugyanis jönni-menni a város és Dombos között, így inkább elköltöznek.

Javasolta azt is, hogy keressük fel a falu mindentudóját, aki az óvodánál lakik. A nevezett intézmény épületében korábban iskola működött, ma a Csapókertbe járnak a gyerekek. A szép ház, amit Debrecen-címeres dombormű díszít, a jellegzetes Klébelsberg-féle iskolaépületek egy becses példánya. Ott fut végig a településrész „főutcája”, ami a Tank nevet viseli. Sőt az egyik „Behajtani tilos!” tábla kiegészítő jelzése lánctalpas harci járművekre hívja fel a figyelmet. Hol vagyunk, és mi ez a hely?! – hasított belénk. A falu mindentudójával nem sikerült beszélnünk, ám szóba elegyedtünk Kuthy Istvánnéval, aki egy másik hölggyel diskurált a sínek mellett.

– Ez azért Tank utca, mert itt vonultak a harckocsik gyakorlatozni a hajdúhadházi lőtérre – világosított fel az asszony. – A faluban egyébként tudomásom szerint mindenestül körülbelül kétezer-nyolcszázan laknak, s mi tíz éve költöztünk ide a Görgeyről. Nagyon tetszik az itteni természet, mi kifejezetten a zöldért jöttünk ide. De sajnos rossz ember is sok van itt, és hozzánk is már háromszor törtek be; szétbontották a kerítést, és elloptak tőlünk például sátrakat, szerszámokat, valamint a fagyasztóból húst is.

A Tank utcán kívül Állomás, Árok, Fenyő, Rőzse, Szőlő és Tőke nevű utcák is vannak Domboson. A kis állomásépület mellett fekszik a 2014-ben átadott játszótér, és ott van az egykori rendelő és jegyzői iroda elhagyatott épülete is. Ezen a helyen szólítottuk meg Nagy Lászlót, aki egy fűnyíróval haladt a dolgára. A fiatalember szerint sok az új lakó a faluban, itt kevesebb a rezsi, mint a városban, s ők is négy éve költöztek ide, miután itt tudtak olcsóbban venni lakást. Sokak véleményét tolmácsolva, beszélgetőtársunk elmondta azt is, hogy a vonatok járhatnának gyakrabban, ugyanakkor az autóbusz-közlekedés is nagy segítség volna a dombosiaknak.

Dombostanyán egyébként egy bolt és egy presszó van. Az utóbbiba be is tértünk, és egy extra nélküli, üres hosszú kávéért 300 forintot szurkoltunk le. Onnan gurultunk tovább a sín mentén a templomromhoz, ahova egy dimbes-dombos, ligetes dűlőn lehet kijutni. A dús ősgyepen szürkéllő emlékhely kapcsán a leírások kitérnek arra, hogy a kezdetekkor (az 1200-as években) még román stílusú volt a templom, s ezt a XIV. század elején építették át gótikussá, és harangtoronnyal is ellátták. Az imahely a későbbi földrengésekben annyira megrongálódott, hogy újat kellett emelni. A kegyúri templom hajójában kriptát is kialakítottak.

Dombos a középkorban is lakott volt, s az eredeti falu neve (Parlag) a XV–XVI. századi Szabolcs vármegye egyik legvagyonosabb családjának tulajdonítható. Az első, okleveles említése 1323-ból származik. Elnéptelenedését a tatárok és a törökök hadjáratai okozták. A templom maradványait 1908-ban és 1985-ben tárták fel, 1993 óta pedig egy organikus emlékmű is tartozik hozzá, amit Rácz Zoltán tervezett. Nem lehet nem észrevenni azt sem, hogy a mementó állapota szívbe markolóan elhanyagolt – bár az is igaz, hogy a környék így is kifejezetten misztikus hangulatú.