Trianon után majdnem Romániáé lett Debrecen

---

Debrecen – 1920. június 4-én kényszerítették ránk az Antant-hatalmak a trianoni békeszerződést. Milyen volt, és hogyan változott azóta ennek a napnak a megítélése? – erről is szó esett a Debrecen Televízió Közügy című műsorában.

---

A 95 évvel ezelőtti események kapcsán Püski Levente történész, a Debreceni Egyetem docense és Szilágyi Zsolt történész, a Debreceni Egyetem adjunktusa fejtette ki a gondolatait a beszélgetés során. Arra a kérdésre, hogy valóban ránk kényszerítették-e a békeszerződést, Püski Levente elmondta: az I. világháború után (ahogy a II. után is) lényegében véve a győztes nagyhatalmak akarata érvényesült, méghozzá egyoldalúan. A vesztes fél elképzeléseit korlátozott mértékben se vették figyelembe. Sőt, ha kisarkítjuk, tulajdonképpen hazánk az az ország, amelynek a szempontjait a legkevésbé vették figyelembe, miközben Ausztria és Törökország bizonyos ügyekben relatíve jól tudott járni.

Arról, hogy minket büntettek-e a leginkább, Szilágyi Zsolt kijelentette, hogy nem. Talán az érzés, amely ehhez kötődik, az erősíti fel ezt az emlékezetet és tapasztalatot a kortársakban elsősorban. Nyilvánvalóan a számadatok magukért beszélnek: az ország területének kétharmadát elcsatolták, s a lakosságnak csak a mintegy 43 százaléka maradt meg. Ugyanakkor a vesztes Magyarország egy soknemzetiségű állam, amely alig kezelte az etnikai problémákat és a felerősödött nemzetállami törekvéseket. Ez utóbbiak végül szabad utat is kaptak a béketárgyalások alkalmával.

Püski Levente szerint majdnem minden szomszédos ország politikai elitje úgy gondolkodott, hogy az I. világháború utáni helyzetben nemcsak nemzetállamot kell létrehozni, hanem a lehető legtöbb területet kell megszerezni, amennyit csak bírnak. A többnyire mindig magyarellenes álláspont egyébként alapvetően a franciákat jellemezte, az időnkénti magyarbarát vélekedések azonban (olasz, amerikai, angol stb. oldalon) soha nem összegződtek, és kudarcot vallottak. Ez a folyamat – mutatott rá Szilágyi Zsolt – már a 19. század második feléig, az egységes olasz állam vagy Szerbia kialakulásáig is visszavezethető. Ebben az időszakban a nemzeti érdekeknek, illetve az elitnek „hiányérzet”e volt, amely aztán ebben a konfliktusmezőben csapódott le.

Magyarország háború utáni területi integritása még 1917-ben se volt eldöntött – folytatta Szilágyi Zsolt –, hiszen alapvetően akkor még az állt a diplomáciai középpontban, hogy egységesen meg kell tartani a monarchiát. Aztán 1917 novemberében Oroszországban kitört a forradalom, míg Franciaországban kormányváltás történt – ezek pedig összességében már a monarchia megszüntetését szorgalmazták. Franciaországnak két érdeke volt a térségben: visszaszorítani az oroszok térnyerését, valamint hagyományosan a Németországgal szembeni, közép-európai politikai jelenlét.

A műsorban Püski Levente azt is felidézte, hogy az I. világháború alatt még létezett egy szerződés az Antant-nagyhatalmak és Románia között arról, hogy Debrecen mellett húzódott volna Románia majdani határvonala. Aztán a győztesek ezt az igényt végül mégsem támogatták. A román kormány eredetileg még forszírozta, hogy Debrecen kerüljön át Romániához, s majd csak 1919-ben nyugodott bele abba, hogy ez nem sikerülhet. A történész beszélt arról is, hogy Magyarország 1920-ban már semmilyen módon se tudott volna sikeresen alkudozni az érdemi módosítások érdekében: a magyar kormány korlátozottan még 1919 tavaszán gyakorolhatott volna befolyást a trianoni békeszerződésre, hiszen akkor zajlottak a konkrét területi tárgyalások.

Akkor azonban hazánkban egy olyan Tanácsköztársaság volt, amelyről viszonylag hamar kiderült, hogy nem tárgyalóképes a győztes nagyhatalmak „irányában”, tehát vele a győztes nagyhatalmak végképp és semmilyen formában se akartak tárgyalni. A II. világháború eseményei kapcsán a docens azt is kifejtette, hogy a revizionista törekvések mindig felszínre kerültek, s például 1940-ben, a második bécsi döntéssel visszaszerzett erdélyi területek ellenére is nagyon sokan foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy Erdély többi részét is vissza kellene kapnunk. Pedig nyilván a náci vezetés ezt soha nem engedte volna.

Szilágyi Zsolt hozzátette: amit jelenleg Trianonról tudunk, gondolunk, az nagyon sok vonatkozásban az akkori középosztályok, a politikai-szellemi elit visszaemlékezése. Joggal vetődik fel tehát az a kérdés, hogy hol marad a társadalom többi részének a Trianon-emlékezete.

A teljes beszélgetés megtekinthető itt:

Dehir - Köz-ügy 2015-06-04