Vásáry Tamás: Debrecen életem legnagyobb élményközpontja

---

Debrecen - A sokoldalú zongorista az egész világot meghódította zenéjével, a család és a szülőváros fontosságáról viszont sosem feledkezett meg. Interjú.

---

Magyarország legmagasabb rangú kitüntetését, a Szent István Rend díjat kapta meg augusztus 20-án Vásáry Tamás zongoraművész a Sándor-palotában. A debreceni születésű Kossuth-díjas művészt csodás emlékek fűzi a cívisvároshoz: nem csak ő, de családtagjai is fontos szerepet játszottak a város életében. Vásáry Tamás pedig nem felejti a gyermekkori élmények és a szeretet fontosságát, ezért egy, a nevével fémjelzett alapítványt hozott létre a közelmúltban.

Vásáry Tamás Debrecen főterén vezényel

Dehir.hu: Kitüntetett helyre került az otthonában a díj?

Vásáry Tamás: Jelenleg a zongorámon áll. Gyerekkoromban imádtam a katonai kitüntetések, lerajzoltam és papírból kivágtam őket, mindig nagyon érdekeltek az érdemrendek. Kicsi gyerekként Debrecen utcáit járva, ha megláttam egy magas rangú katonatisztet, megállítottam, hogy végignézhessem a kitüntetéseit. Nagyapámnak, Baltazár Dezső református püspöknek is szép kitüntetései voltak, szívesen nézegettem ezeket, ha vendégségben voltam náluk. Már az is értékes, hogy egy szentről, egy királyról nevezték el a rendet: aki pedig ilyen státusban van, annak az a feladata, hogy szolgáljon. A művész is ezt teszi: az embereknek tud adni valamit, ami szép és nemes. Ilyen a komolyzene és az irodalom: én egyébként írok is, ennek során pedig üzenetet szeretnek átadni másoknak.

Dehir.hu: A másik díjazott Erdő Péter bíboros volt, őt ismerte korábbról?

Vásáry Tamás: Nem, itt ismertem meg őt. Külön kitüntetésnek érzem, hogy vele együtt kaphattam meg a díjat. Ahogy beszélt az interjúi során, az káprázatos volt. Mintha egy szépen megszerkesztett könyvből mondta volna el a spontán válaszait. Épp megbeszélés alatt van az, hogy mikor tudom majd őt meglátogatni. A kitüntetés napján tartottak egy vacsorát, amelyen Áder János államfő, a felesége, a házelnök, Kövér László és felesége, valamint én és a bíboros vettünk részt. Ez a beszélgetés pedig egyáltalán nem volt protokolláris. Negyed 8-tól háromnegyed 12-ig beszélgettünk személyes dolgokról, a világnézetünkről, mindenféléről. Kicsit tartottam is attól, hogy megbotránkoztattam a bíborost, de egyáltalán nem. Jelezte, hogy egyetért velem sok vonatkozásban.

Dehir.hu: Debrecenhez visszakanyarodva: hogy látja, milyen esélye van a városnak arra, hogy 2023-ban Európa Kulturális Fővárosává váljon?

Vásáry Tamás: Nagyon remélem, hogy komoly esélyei vannak, ennek érdekében már tettem is lépéseket. Papp László polgármester úr felkért arra, hogy Rómában adjak egy szólóestet, fél éve történt ez, nagyon jól sikerült a hangverseny. A kulturális események rendezésében én is részt vettem. Elfogult vagyok, Debrecen számomra nem csak szülőváros, hanem életem legnagyobb élményközpontja is. Mióta hazatértem az emigrációból, rendszeresen visszalátogatok ide. A város díszpolgára is lettem, az egyetemnek pedig díszdoktora.

Dehir.hu: A debreceni zene hogyan járulhat hozzá a cím elnyeréséhez?

Vásáry Tamás: A zene a kultúra egyik leglényegesebb része. A magyarok az egész világon nagy nevet szereztek maguknak, mind a sportban, a kultúrában és a zenében. Ez utóbbit külön kiemelném, hiszen ebben nincsenek nyelvi különbségek. Persze van nemzeti zene, nekünk a Kodály-muzsika kifejezetten ilyen, de egyenrangú szín volt a palettán, amellyel a különböző nemzetek karakterét lehet lefesteni.

Dehir.hu: Milyennek látja Debrecent manapság?

Vásáry Tamás: Ahogy végigmegyünk a városon, lehet látni, hogy folyton szépítik és újítják. A nagybátyám, Vásáry István korábban polgármestere volt itt, ő építtette a strandot, a krematóriumot, a sportcsarnokot, sokat tett a városért. Sok időt töltöttem a városházán, a polgármester hivatalában viszont csak 1939-ben jártam, most pedig újra, néhány héttel ezelőtt tettem ott látogatást. A Nagytemplom semmilyen más templomhoz nem hasonlítható, egyedülálló, szimbóluma is lehet annak, milyen nagy nevek éltek a városban. A Református Kollégium is ilyen épület.

Dehir.hu: Nem csak ön, hanem a családtagjai is fontos szerepet játszottak a város életében.

Vásáry Tamás: Több boltot is nyitottak rokonaim: textil- és fűszerüzletet is. Az egyik nagybátyám bankigazgatóként dolgozott, a nővérem apósa, Hadházy Zsigmond főispán volt, nagyapámról, Baltazár Dezsőről teret is neveztek el Debrecenben. Mindenfelé volt egy híres-nevezetes családtag. Amikor vasárnaponként édesapámmal mentünk a templomba, mindig levette a kalapját, mert jött szembe egy rokon, barát, én pedig megkérdeztem: „miért veszi fel azt a kalapot, a következő pillanatban úgyis újra le kell vennie?”. A könyvemben ezekről az időkről sokat írtam. Arra is emlékszem, amikor a Piac utcán még lovas kocsival közlekedtek, autót alig lehetett látni, ritkaságszámba ment, az utakon pedig gázlámpák égtek. Az egy másik világ volt, de egy nagyon szép világ. Amikor az első ember leszállt a Holdra, engem a londoni televízió meghívott, és eljátszottam Debussy Holdfény című művét ennek tiszteletére. Abban a korban éltem, amikor nagy váltás volt, s van folyamatban most is: a kommunikáció és a gépek terén. Privilégium egy olyan korban élni, amelyben a technika ilyen magas szinten van.

Dehir.hu: Ön is használja ezeket a modern eszközöket?

Vásáry Tamás: Nem mindegyiket, nem vagyok annyira ügyes, legalábbis nem bízom magamban e téren. A gyerekek olyan ügyesen csinálják, jó nézni őket. Régebben írógépen írtam, manapság már számítógépen, a könyvemet is laptopon írtam meg.

Dehir.hu: Említette egy interjújában, hogy az emberek már nem énekelnek annyit, mint korábban, minek tudható ez be?

Vásáry Tamás: Régen a parasztok a mezőn, a szakácsnők a konyhában, vagy a kőművesek munka közben daloltak. Ma már nem énekelnek annyian, mint régen, és ez mindenképpen veszteség az emberek számára. Korábban a zenével, a tánccal, az énekléssel együtt éltek az emberek világszerte. Nekem hangszeresként az ideálom az, hogy a zongorán is "énekelni" kell. Amikor mesteriskolát tartok, és a diákok a zongorán nem tudnak egy dallamot jól eljátszani, azt tanácsolom, énekeljék el, de nem tudják. Pedig nem számít, kinek milyen a hangja. Ha egy hangot éneklünk, érzelem is előjön, talán az emberek nem akarnak annyira kiszolgáltatottá válni, ha megmutatják magukat másnak. 

Dehir.hu: Nemrégiben létrehozott egy alapítványt. Kiket támogat vele?

Vásáry Tamás: A hátrányos helyzetű gyerekeket segíti a Vásáry Tamás Alapítvány, két hónapja kaptuk meg az engedélyt. A mentorok a gyerekek szellemi és kulturális fejlődését is igyekeznek segíteni. Tóth Aladár barátom, az Operaház egykori igazgatója kérdezte meg tőlem a húszas éveimben, hogy milyen volt a gyerekkorom tízéves koromig. Mondtam, hogy jó. És ez nagyon fontos, hiszen akiket ebben az időszakban traumatikus élmények érnek, törött szárnyú lelkek lesznek. Most támogatókat keresünk, Debrecen városa elsők között csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez.