Volt egyszer egy Cserkész-tó Debrecenben

---

Debrecen – Nyáron lampionos evezősmulatságoktól, télen fáklyás korcsolyapartiktól is vidám volt a környék a Tégláskert határában elterült, óriási tónál. A helyet utoljára a cserkészek használták, és az ő munkájukra is büszke lehetett a város.

---

A hajdani mesés liget területe ma is létezik, mégpedig a régi vasúti gurító, a salakmotorpálya és az Egyletkert utca között. Egykoron itt szőlőskertek feküdtek, s azok között keletkeztek aztán különféle tavak. A  posványos gödrök, vízállások egyik legnagyobbikának hasznosítására, eltüntetésére 1846-ban gondolt legelőször a városi hatóság – tudható meg Zoltai Lajos régész, helytörténész (1861–1939) dolgozatából.

Ennek a bizonyos nagy tónak a területe a vasúti pályaudvar feltöltése (1855–57) előtt még nagyobb volt, a Zoltai-írás idején (1933-ban) pedig 1 hold és 1200 négyszögöl. Az 1860-as években ezen a „szúnyogtenyésztő pocsolyás vízen, amit a debreceni szűcsök régtől fogva nyersbőr mosására használtak, annak előtte nálunk kevesek által ismert, még kevesebbek által űzött szórakoztató, test-edző játék honosult meg”: 1873 elején korcsolyázóegyletbe tömörültek e sport hívei, s a következő év végén csónakázóegylet is alakult.

„Amaz évi egy db. aranyért, emez pedig a szomszéd kaszálóval együtt 3 db. aranyért bérbe vette a várostól a tó használatát” – folytatódik a roppant érdekes múltidézés. A cikkből az is kiderül, hogy ettől fogva ez a félrefekvő és a gondozatlan útjai miatt nehezen megközelíthető tó – az iszaptól megtisztítva, kellőképpen felszerelve – Debrecen mindkét nembeli ifjúságának kedvelt kiránduló- és szórakozóhelye lett. A korcsolyázóegylet kék-sárga zászlajánál a társadalom színe-java találkozott itt, s gyakran rendeztek lampionos-fáklyás esti versenyeket is.

Sorsukat az pecsételte meg, hogy Szikszay József felépítette a Margit Fürdőt a Füredi úton. Ezzel a csodapalotával pedig már nem lehetett vetekedni, hiszen nemcsak udvari pálya, fűtött melegedő és vendéglő is tartozott hozzá, hanem ráadásul a gőzvasúttal is ingyenesen elérhetővé vált. Mindemellett a vasútállomás újraépítésének és bővítésének terve is kétségessé tette a csónakázóegylet jövőjét, így végül előbb ez a szervezet oszlott fel 1904-ben, majd a korisoké is.

Ekkor a csónakázóegyletnek 3340 koronásra becsült beruházása volt: kétszobás felügyelői lakás és 20 csónak. A korcsolyázóknak is volt egy üvegezett csarnokuk, ezt Miskolc vette meg. Az állomás bővítése miatt megszűkült tavat szerencsére a következő évben kibérelte egy Szabó Sándor nevű úriember (évi 100 koronáért), aki a családjával egészen 1929-ig tartotta fenn a csónakvállalatot úgy, hogy a tó partján kis nyári vendéglőt is nyitott. Sőt a természetes vízfolyással táplált tó vizében halakat is tenyésztett.

Utánuk a cserkészszövetség vette bérbe a tavat évi ezer pengőért. Ám a Debreceni IX. cserkészkerület 1932 májusától már jelképes évi egy aranypengőért kapta meg a tavat és a környező 1205 négyszögöl földet. A csapat 6100 pengőért cserkészházat épített, és 1,1 kilométernyi kerítést emelt, gyümölcsöst ültetett és vízi növényeket is telepített. Zoltai Lajos szerint (miként a fennmaradt, kevés fotó is tanúsítja) az ezermester-ügyességű cserkészek a kevés pénzecskéjük ellenére is valóban tetszetős külsejű, tornyos hajlékot varázsoltak az új életre kelt csónakázó-tó mellé.

A tó harmadik aranykora a a II. világháború után zárult le, amikor persona non gratanak kiáltották ki a cserkészeket, s emellett a MÁV-terület terjeszkedése is a tó lecsapolásához vezetett. Érdekes módon azonban a terület jó része ma is beépítetlen, s egy hangulatos mező található itt egy zúzott köves, régi úttal, csapásokkal, virágzó fákkal, a sokak által használt 1956-os aluljáróval meg egy-két kalyibával.

A környékbeliek közül sikerült beszélnünk olyanokkal, akik tudnak az egykori paradicsomról. Egy férfi azt is elmondta, hogy az I. világháború idején itt katonai gyakorlótér volt, mivel itt működött a Ghilányi-huszárlaktanya (erre utal a Gilányi utca is), ugyanakkor híres volt a szintén „utcaneves” Bégány-kocsma és a Szeles csapszék is. Érdemes tehát felfedezni a városnak ezt a szegletét is; aki erre kirándul, a dimbes-dombos tájon ma is láthatja az egykor édenkert árkainak, falainak maradványait.