A dunántúli túrán kiderült, mit keres a Nagytemplom Pápán és a Tankcsapda Győrben – fotókkal

---

Debrecen - Felkerekedtünk, s három napra az ország másik felébe indultunk. Legtöbbször csak átrohanunk e városokon, ám érdemes megállni, annyi szépet, érdekeset, újdonságot kínál Pápa, Pannonhalma és Győr.

---

Egy kicsit mindenki pápai, tudatja az Esterházy-kastély bemutatását felvezető, a város történetét összegző kisfilm címe, s az ország másik feléből érkezett utazó jóváhagyóan bólint a megállapításra. Erdélyi, partiumi és hajdúsági sírokban nyugszanak felmenői, de lám, az itteni temetőben is van egy távolra keveredett rokon, s maga a város is kínál számos hasonlóságot, párhuzamot Debrecennel.

Petőfi szobra a pápai Esterházy-kastély előtt - Fotók: Árvay Sándor

Pápán is Nagytemplomnak nevezik a város jelképét – ám ebben főtéri kéttornyúban a katolikusok hódolhatnak vallásuknak. De nincs messze innen a református ótemplom sem, mely azt követően lett a pápai kálvinisták istentiszteleti helye, hogy II. József türelmi rendeletének (1781) jóvoltából a protestánsok Pápára is visszatérhettek.

Ne keresgéljük azonban a ma református egyháztörténeti múzeumként működő, szépen felújított Fő utcai épület tornyát, ugyanis az uralkodó rendelete értelmében a protestánsok emelhettek ugyan saját templomot, ám az épületek bejárata nem nyílhatott közvetlenül az utcára, és nem lehetett sem tornyuk, sem harangjuk. A hasonló elvek szerint felépített templomok nagy részét később átalakították, azonban Pápán megmaradt az épület 18. századi formája.

Kapcsolatot jelenthet Pápa és Debrecen között Petőfi Sándor is. Nincs ok nélkül tehát a kastélyparkban a költőóriás szobra, hiszen mielőtt még papírra vetette, hogy „Hej, Debrecen… sokat szenvedtem én tebenned”, a fiatal Petőfi vándorszínészi próbálkozásait megelőzően a pápai kollégium diákja volt, s a ma nevét viselő utca 11. számú házacskájának szobájában Orlai Petrich Soma és Jókai Mór társaságában, hármasban diskuráltak, vitáztak festészetről, költészetről, irodalomról, napi politikáról.

No, de tegyünk egy kora tavaszi sétát a 32 ezer lakost számláló Pápán.

Ahol a háromnapos túránk első harmadát töltöttük az érkezést követő délutáni, s a másnap délelőtti bóklászással. Szállóhelyként a Hársfavirág Vendégházat választottuk, mely a városközponthoz közeli elhelyezkedése miatt lett a kiválasztott, a helyszíni tapasztalat alapján viszont remek konyhája (bőséges svédasztalos reggelit, illetve házias ízekkel teli gazdag vacsorát fogyaszthatunk), de leginkább a családias hangulat, a barátságos házigazda házaspár az igazi vonzerő.

A kertvárosi panziótól pár perc séta a városközpont, s az Esterházy-kastély is. Jó tanács: ne rettenjünk meg az elsőre borsos árunak tetsző múzeumi jegyek hallatán, mert különleges élményben lehet részünk. Három kiállítást nézhetünk meg egyetlen belépővel, s így már ár-értékarányos a látogatás.  A versailles-i kastélytípushoz tartozó U-alakú barokk épületet mostanra teljesen felújították. A város történetét összegző film, s a tárlatvezetés kellő információt adott, a főúri világot pedig a korhű ruhákba öltözött színészek rövid előadása idézte fel valamennyi teremben. 

Nagyszerű volt a Henri Matisse-kiállítás, ami önmagában is kellő vonzerő. A színek mesterének tartott francia festő képeiből összeállított tárlat október végéig tart nyitva.

A debreceni utazóknak is ajánljuk: célszerű nyári, őszi programjaikat úgy szervezniük, hogy sort keríthessenek a német magángyűjtő információkkal is bőségesen ellátott, gazdag kollekciójának megtekintésére.

A városka tiszta és nyugodt, a Főtér most még csendes, ám mozgalmas és szép lehet a nyári forgatagban. Rácsodálkozunk azonban, hogy mit keres közvetlenül a Nagytemplom falának oldalához biggyesztve a modern játszótér – funkciójában sem illik oda, ráadásul rontja a műemléki összképet. Tökéletes helye lenne a szomszédos kastélyparkban.

Ott, a faritkaságokban, ősplatánokban bővelkedő Várkertben, ahol Evlija Cselebi, a híres török világutazó is járhatott, hiszen  „Irem kertjéhez hasonló gyönyörű kertnek” nevezi. Az egykori vár védelmét szolgáló hatalmas tó helyén ma Pápa zöld szíve várja a pihenni, sétálni, sportolni vágyókat – s innen már csak egy ugrás a 4 hektáros területen nyújtózkodó Várkert Fürdő, melyről tudni, hogy tavaly Az év fürdője versenyen is díjat nyert. Érdemes itt is megmártózni, ha van időnk.

Nekünk ezúttal nem volt, mert

várt bennünket Pannonhalma, amely szintén megért egy misét…

A falu feletti Szent Márton-hegyen magasodó bencés főapátság már nagy távolságból látható, bármelyik irányból is érkezzen az utazó.

Aki alaposan rácsodálkozhat az épületegyüttesre, hiszen azóta, hogy legutóbb erre járt, a világörökség részeként számon tartott apátság teljesen új köntöst kapott, kívül-belül megújult. Ami, persze nem csoda, hiszen ez a vizit évtizedekkel ezelőtt volt, ráadásul a köztes időszakban megfordult itt egy kétségkívül fontosabb látogató is: a Bencés Főapátság 1996-ban ünnepelte millenniumát, s ebből az alkalomból II. János Pál pápa vendégeskedett a magyar történelem kiemelkedő egyházi és művészettörténeti központjában.

 A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus bazilika az évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek. A monostor levéltárában elhelyezett első irat István királynak a Pannonhalma kiváltságait és birtokait írásba foglaló díszes oklevele volt, melyben apjának, Géza fejedelemnek a monostor számára juttatott adományait rögzítették a szerzetesek. „A legfelségesebb úr Isten nevében István, a legfelsőbb kegyelem gondviseléséből a magyarok királya … Pannónia hegyén lévő Szent Márton monostornak ... olyan kiváltságot engedélyeztünk, amilyet Montecassino Szent Benedek monostora kapott”

Az ezeréves apátság a kortárs építészetével is ismertté vált. Új fogadóközpont, több zarándokház, valamint erdei kápolna, vendégház épült, a hegyoldalba illeszkedő új gimnázium is kiemelkedő alkotás.

A fő turisztikai látnivaló,

az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. 

A modern audio-vizuális múzeumi tájékoztatás jóvoltából egy fülhallgatóval ellátott masina társaságában, egyedül bóklászik az ember az apátság falai között. A gépi „idegenvezető” mindig érzékeli, hogy merre járunk, s az aktuális tudnivalókkal lát el bennünket – sőt még arra is ad lehetőséget, hogy „kérdezzünk”, mert ha több információra van szükségünk, egy gombnyomással megkaphatjuk.

Eltűntek tehát a csoportos látogatók – ott vannak viszont az apátság lakói. Napjainkban mintegy negyven szerzetes lakja az épületeket. Az ora et labora szellemében végzik a liturgiát, fogadják a lelkigyakorlatozókat, működtetik a bentlakásos gimnáziumot, kulturális munkát végeznek – könyvtár, levéltár, múzeum, könyvkiadó működtetésével, koncertek szervezésével –, valamint dolgoznak az apátság működésének anyagi megalapozásán is, többek között borászat, gyógynövénykert fenntartásával és vendégek fogadásával.

Nem ők üzemeltetik, ettől függetlenül az édesszájú utazónak érdemes a település központjában kis szünetet tartania a Pausa kávéházban, ahol nem csupán a kilátás remek, hanem a sütemény is…

Dunántúli kalandozásunk harmadik állomása Győr,

ahol – talán még a pannonhalmi túra lelki batyuját hordozva – a Hotel Klastromban hajtottuk álomra fejünket. A szálloda folyosójának fényképeiből látni, hogy annak idején itt is járt a pápa (a díszteremben tartott ünnepélyes fogadáson), ami pedig az ellátást illeti, itt is elmondható, hogy tiszta, szerény és ár-értékarányos. S miközben a szállodai check out szokás szerint kora délelőtt van, az épület előtti parkolóban késő délutánig ott tartható a gépkocsi – nagy előny ez, hiszen a hotel már maga a városközpont, s ha találnánk is máshol parkolót, a teljes kincstár nem lenne elegendő több órányi parkolási díjért.

Mert a győri bóklászásra szánjunk egy napot. Ne fukarkodjunk az idővel. Ezúttal nem a múzeum, a kiállítás kapja a főszerepet, hanem maga a város.  

Fel a Káptalan-dombra, a bazilikához, hűsölni kicsit a renoválás idején is szép püspökségi székesegyházban, tanúja lenni, ahogy egy óvodáscsoport hallgatja a Könnyező Szűzanya kegykép történetét. Odakint aztán szemlélődhetünk a Püspökvár környékén. Jól esik  cél nélkül bandukolni a belvárosi kis utcákon, követve a furcsa cégéreket, parányi házsorokat, a boltokkal teli passzázsokat - s találkoztunk debreceni "ismerőssel" is:

a kerékpárkölcsönző előtt várakozó hatalmas biciklin a Tankcsapda felirat hirdeti, hogy az országnak e szegletében is jó reklám Lukács Laciék bandája.

Ebédelni  megpihenünk egy kiülős helyen, a Széchenyi-téren, betérve utána a Kávébajusz presszóba, ahol nem csupán ristrettónkat szürcsölgetjük, de megcsodálhatjuk a ház belső architektúrát is. Aztán nyakunkba kapva ismét a várost, séta a Kossuth hídtól egészen a Rába kettős hídjáig. Elcsodálkozunk, hogy hol maradt a műemlékvédelem, amikor Kisfaludy Károly szobra mögött, a szépen felújított 19. századi épület homlokzatán éktelenkedni engedte a falak mögött dolgozó pénzintézmény pöffeszkedő feliratát, mely körbefut a ház minden falán... Napfürdőzünk egy kicsit a túlparton, majd tovább a fürdő felé, keresztezve a Mosoni-Dunát, át a Kálóczy térre, bekukkantva a győriek kedvelt tenisztelepére, s tovább, tovább, ameddig a lábunk bírja.

Van időnk, hiszen amikor a kocsiba huppanunk, tudjuk előre: csak egy ugrás Debrecen, az autópályán (ha taktikusan kikerüljük a felújítások miatti csigalassúságú előrehaladást az M0-as körgyűrűn), a fővárosi forgalmat is beleszámítva röpke négy óra alatt otthon vagyunk – s még a Speedmarathon figyelő traffipax szemei sem találnak semmi kivetnivalót hazatérésünkben.