Lazító gyakorlatok a szabadban

---

Debrecen – Nem árt néha kiszakadni a megszokott városi környezetből. Nem is kell messzire menni: akár húsz perc távolságon belül is van elég látnivaló Debrecen környékén. A hosszú hétvége előtt számba vettük, mit érdemes felkeresni.

---

A hatvanas-hetvenes években Debrecent az akkori vezetés az ezredfordulóra 300 ezres nagyvárosnak képzelte el. Vidékiek százai és ezrei költöztek a megyeszékhelyre, sorra épültek a nagy lakótelepek: a Fényesudvar, a Vénkert, később az Újkert (még később a Tócóskert) mellett a Csapó és Darabos utcai panelházsorok is egy új, szebbnek ígérkező élet reményét villantották fel.

Volt fürdőszoba és szemétleöntő, olcsó lakbér és központi fűtés, víz- és gázátalány. Cserébe viszont szűkös tereket kaptak a gyakran „szanált”, bontásra ítélt kertvárosi környezetből érkező családok. Olyan konyhát, ahova egyetlen ember fért be, és körbeülhető étkezőasztalról álmodni sem lehetett. Egy 35 négyzetméteres másfél szobás otthonon olykor négy-öt fő is osztozott.

A külső környezet barátságossá tételére irányuló kísérletek eredményét ma is láthatjuk, hiszen sok tízezer debreceni él ezeken a nagy lakótelepeken. A fák és bokrok megnőttek, a letaposott zöld füvön járdát alakítottak ki, mert az emberek átlósan, toronyiránt szerettek közlekedni mindig is. Időközben persze megtapasztalhattuk azt is: a beton sem örök életű, letört a pihenő padok széle, a kihelyezett asztalok sarka, elöregedtek a játszóterek, repedések futnak a flaszteron, cserélni kell a csatornákat is.

Mindent meg lehet szokni: sokan mondják, hogy jó itt élni. De néha nem árt kiszakadni a megszokott környezetből.

Szabadba vágyó cívisek

Annak idején, a „tanácsi rendszerben” is szempont volt, hogy esélyt kapjanak kikapcsolódásra a debrecenieknek. Az egyik ilyen hétvégi „városi” kirándulóhelynek a Nagyerdő számított akkoriban is. A Békás-tó, a víztorony, az Ady Endre sétány környékét, az állatkertet és vidámparkot kedvelték az emberek, nem csupán május elsején vagy a gyermeknapra időzített kisdobos- és úttörőavatás, vagy a stadionban tartott sportesemények miatt jöttek ide. Vattacukor, főtt kukorica, kókuszfagyi, patronos puska – sorolhatják emlékeiket, akik a hatvanas években születtek. Családok karavánjai zarándokoltak az akkori Biogal gyógyszergyárral szembeni erdőszéli területre bográcsozni, szalonnát sütni, tollasozni. Ez volt a hetvenes évek szabad szombatjainak és vasárnapjainak programja. Mentek a népek Trabanttal és Ladával, kismotorral és biciklivel, vagy villamossal és gyalog: kinek mire futotta.

A Vekeri-tó és környéke volt a másik olyan terület, ahova kimehettek lazítani a jó debreceniek. Hullámzott ott víz, amiben fürödni ugyan nem lehetett, viszont evezni és vízibiciklizni igen (s jóval nagyobb perspektíva állt a hajózni vágyók előtt, mint a Nagyerdőn ásott csónakázó habjain). A tűzrakó helyeknél szalonna zsírja sercegett, és gyerekek rohangáltak az akkoriban talán több makkot és kevesebb kullancsot potyogtató árnyas fák alatt. Olcsó sört és kávét műanyagpohárban itt is lehetett kapni. Ott, hol a tölgyek őrizték (völgy híján) az eget és a földet (s hajdan KIMSZ-esek vágtak a tájnak…), sokáig úgy látszott, megállt az idő. A Vekeri-tó és vidéke hangulatos hely volt, túl messzire esett azonban a nagy lakótelepektől. A Vénkert, az Újkert a város északi, északnyugati felében épültek, vagyis nagyon távolra ettől a környéktől, mely dél, délkeletre fekszik. A lakótelepekről legegyszerűbben is két autóbusszal lehetett ezt a pihenőövezetet megközelíteni: a Böszörményi úton közlekedő 28-as, és a Nagyállomás felé a Doberdótól a Dózsa Györgyön át haladó 31-es vette fel a legnagyobb tömegeket. Aztán a 26-os autóbusz vitte tovább a kirándulni vágyókat. (Hiszik vagy sem a mai olvasók: az akkori debreceniek is úgy érezték, lehetnének sűrűbbek ezek a járatok...) Ez a (tor)túra egy négyfős család esetében oda-vissza 16 buszjegyet jelentett a nem is annyira távoli múltban.

Mai túrák, holnapi célpontok

S hogy manapság hova kirándulhatnának a debreceniek, ami nincs túl messze, de azért elég látnivalót és érdekességet kínálhat a pihenés lehetősége mellett?

Az Erdőspuszták vidéke máig jó helynek ígérkezik, akár a Fancsikai-tavakban, akár a Tájház környékében gondolkodunk. Jó levegő, szép táj képe fogadja azokat, akik nem akarnak órákon át autózni, miután elhagyták a városhatárt jelző táblát. Ha erre indulunk, érdemes megállni az Ördögároknál, mely a 4. századi szarmata védelmi rendszer rekonstruált maradványa. De nincs messze (Hajdúsámson felé) a Dombostanyához közeli Parlagpusztán található Árpád-kori, vagy a másik irányból, a bodaszőlői bekötőút felől elérhető zeleméri gótikus templomrom sem. (Előbbi az 1200-as években épült, az utóbbi egy évszázaddal később.)

Manapság divat az aktív pihenés: Vámospércsen golfpálya nyílt, a Hármashegyalján pedig kalandpark. Ez utóbbi vidéket kifejezetten kedvelték a debreceniek, különösen, amíg járt a kisvasút, a Zsuzsi, ami mostanában mintha újra ébredezne, csak éppen nem olyan rendszerességgel közlekedik, mint annak idején, mikor a környékbeli tanyákon élők piacozni zötyögtek rajta a városba.

A nyugalmas természetben járva sokaknak megfordulhat a fejében, hogy nem is lenne rossz esetleg valami állandó bázis, egy – az emelkedő benzinárakra is gondolva – nem túl távoli nyaraló. De a vásárlást már csak kevesebben kockáztatják meg: a heteken-hónapokon át üresen álló víkendházak ugyanis szabad prédát jelenthetnek a külsőségeken portyázó gyanús elemek számára. Részben ez is szerepet játszhat a kiskertekhez való viszony változásában. A mai hatvanasok még ásót, kapát, gereblyét ragadnak, locsolják az uborkát és dédelgetik a paradicsomot, de fiaik-unokáik már kerülik a kertet, azt mondják, őket nem kapcsolja ki ez a fajta munka – legfeljebb bulizni fordulnak oda. A másik fő ellenérv természetesen az idő, illetve annak hiánya. Manapság már valószínűleg horgászni is azért nem járnak annyian, mint húsz-harminc éve, mert nehéz egy teljes napra elszabadulni otthonról. (Egy rendes pecázás sötétedéstől sötétedésig tart ugyanis: zsinórlógatással, főzéssel, józanodással...)

A hajdani nagy pancsolások, fejeselések és fejelések emlékei is csak kísértenek. Néha a fürdőruhában láthatóvá váló gyarapodó kilók, vagy az unalom feltételezett lehetősége torpedózzák meg a terveket. Aki mégis vízbe merészkedne, az a nagyerdei fák ölelésében öregedő strandon kívül másfelé is fordulhat: több hajdú-bihari településen lehet fürdőzni ma már. Nemcsak a hagyományosan fürdővárosnak tartott Hajdúszoboszlón, de például Hajdúböszörményben vagy Nádudvaron is.

Bár jelenleg ott tartunk, hogy éppen volna hova, volna mivel (és kivel!) menni, csak éppen nincs mikor, vessünk egy pillantást az ablakon túl ragyogó napra, és szánjuk rá magunkat: nézzünk szét a környéken.