Magyarország gyöngyszemei: romok falaiból sugárzik a történelem – fotókkal

---

Balaton-felvidék – Félig-meddig helyreállított vagy megóvott romokban rejlő történelem. Erdőkben, dombokon és falvakban „haladunk” a középkor felé.

---

Sok örömet okozhat egy balatoni nyaralás, pláne ha jó az idő, kiváló a strand, szívesen szalad bele az ember a vízbe. A folyamatos napimádáson túl azonban lehet mást is csinálni nagy tavunk északi partján: mégpedig kirándulni. Ha egy jó száz kilométeres autózás belefér a programba, érdemes körülnézni Veszprém megye csodálatos erdeiben, falvaiban és városaiban. Aki pedig vonzódik hazánk történelméhez, kíváncsi arra, hogy mit hagyott ránk dicső múltunk, errefelé tobzódhat a látnivalókban.

A Bakony erdősávokkal tűzdelt útjain haladva keresgéljük a tavalyi túránkon nem felfedezett középkori váraink maradványait. Szerencsére nincs nehéz dolgunk, hiszen Pápa városához közel csodálatos környezetben találjuk a kis rejtőző falut, Döbröntét. A település fölött lévő hatalmas dombon álló várrom már messziről jelzi az utat a látogatónak. Csak azt leljük meg kissé nehezen, hogy hol kell felmenni hozzá. A faluban egy lelket sem látunk, ám határában végre egy táblácska, ott vezet út a magasba. Megmásznánk, ha nem lenne 38 fok, de szerencsére nem kell: igaz földúton, de „sima” személyautóval is felmehetünk, akár a várkapuig. Már ha lenne olyan, de az – sajnos – már nincs. Ehhez képest találunk néhány falmaradványt, meg egy csodálatos panorámát. Vajon hogyan védhették meg, és védték-e egyáltalán végvári vitézek ezt a magaslatot (és vele a vidéket) a török ellen?

Nos, a Bitva-patak völgyében elterülő Döbröntét valószínűleg a 11. században alapították. Írásos nyomára 1330-ból bukkanunk, a település a híres Himfy család birtoka volt. A falu felett magasodó gerincen épült a romjaiban is impozáns „Szarvaskő vára”. Himfy Benedek bán építette, Nagy Lajos királyunk jóváhagyásával. 1367-ben már védte a vidéket, tiszta időben ma is remekül látszik ablakából a Somló hegy. A krónikák az 1500-as években még sértetlen erődítményként emlegették Szarvaskőt, mely fontos része volt a dunántúli végvári rendszernek. Egy 1761-es írás azonban már leromlott kastélyként említi. Valószínűleg egy 17. századi török rajtaütés okozta vesztét. Most azonban már a 21. században élünk, de a megmaradt romok reményt adhatnak arra, hogy az állam vármegmentő programja keretében, előbb-utóbb visszakaphatja Döbrönte vára korábbi formájának java részét. Ez nyilván jót tenne az alvónak tűnő falucska idegenforgalmának. Persze most is érdemes ellátogatni ide, mert csodálatos a bakonyi táj, a környéken remek kirándulások várhatnak ránk, és alig húsz kilométernyire van patinás városunk, Pápa.

A Káli-medence Balaton felé nyíló kapujában találjuk Salföldet, utunk második állomását. Aki járt már itt, szívesen ajánlja mások figyelmébe a kis falut, fehérre meszelt, takaros kis portáival. Vannak 19. század végi, de az elmúlt évtizedből származó házak is, mindegyik szépen rendbe téve. Bekukucskálunk a kerítéseken, és látjuk: bizony drága házak ezek, egy részük nyugat-európai nyugdíjasok tulajdonában van. Csak azt sajnáljuk, hogy a látszólag tehetős falu közössége arra már nem óhajt semmit áldozni, hogy Isten hajlékát is felújítsa: bizony a – szintén impozáns – Salföldi Major szomszédságában álló katolikus templomra ráférne egy kis tatarozás.

A település másik végén már „rendben” van minden: Széchenyi-terves tábla ad eligazítást a Salföldi-kőtenger történetének megismeréséhez. A szélcsiszolta kőtuskók közül sokat már nem láthatunk, de azt megtudjuk, hogy a többi Káli-medencei kőtengerhez hasonlóan itt is a pannon homok kovás cementálódásával alakult ki a különleges formakincs. Kemény homokkőtömbök ezek, és bármerre nézünk a füves-cserjés területen, mindenhol látunk nagyobb kődarabokat „kinőni” a földből. Aminek viszont jobban megörülünk, az egy másik tábla, ami azt jelzi, hogy ha befordulunk a faluvégi erdőbe, ott csodálatos pálos kolostorromot találunk.

Illetve, hogy csodálatos, az csak akkor derül ki, amikor odaérünk. Sajnos a valójában nagyszerű történelmi kincsünkhöz mérten igen szerény a „marketing”: néhány fára aggatott nyíl jelzi az irányt az egyébként jó két kilométeres föld (vagy inkább homok) úton. Pedig a Bakonyerdő Zrt. szemlátomást rengeteget áldozott a kolostorrom környékének rendbetételére, ezért kijár a nagy dicséret. Meg azért is, mert a még 2002-2003-ban történt beruházás eredménye ma is látszik: bizony jó állapotban van a pihenőhely. Mint ahogy az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendnek, a pálos rendnek a kolostorromja is. Látszik, hogy bár a Mária Magdolna tiszteletére szentelt, gótikus stílusban épített kolostorból kevés maradt meg, ám ennek a kicsinek az állagmegóvása folyamatos. A valamikori pompás épületekből a templom romjai a legértékesebbek. A kolostor épületrészének alapfalai jobban elpusztultak. Az 1960-as években megkezdett ásatások az egész kolostort feltárták. A templomrészben csodálatos tanújelét láttuk, hogy vannak, akik ismerik ezt a csodás műemléket: az egykori szentélyben felállított kereszt előtt virágszirmokkal kialakított labirintus, egy kis szék, és az egész előtt egy papírlapra írt kérés fogadja a látogatót. Zsófi és Tamás nevében szól a kérés, hogy a délutáni helyszíni esküvőjük előtt senki ne tegye tönkre a díszítést.

Salföld után Dörgicsére megyünk. Azért, mert még az útikönyvek szerint is érdemes meglátogatni. Itt nem egy, hanem mindjárt három templomrom várja a látogatókat: egy Kisdörgicsén, egy Felsődörgicsén, és egy harmadik Alsódörgicsén. Mi a felsődörgicseinél állunk meg, ott érdeklődünk, hogy ez lenne-e a nevezetes középkori templommaradvány. „Ez az egyik” – jön a válasz, majd gyorsan kiderül, hogy van három is.

A második a falu középkori kőhídja közelében. No ha már arra járunk, kiszállunk a hídnál is, majd végiggurulunk a mezei földúton, a „kettes számú” romhoz. Itt kevesebbet kapunk, mint az előzőnél: néhány falmaradvány idézi történelmünk gazdagságát. Csak abban reménykedhetünk, hogy egyszer talán akad forrás (vagy gazdag mecénás) ahhoz is, hogy ezeket a romokat nagyjából helyrehozzák. Biztos hozzájárulna a turizmus fellendüléséhez.

A 250 lelkes település központjában két templom karolja át az átvezető főutat. Az evangélikus templom falán elhelyezett tábla Zsédenyi István gályarabságra hurcolt lelkésznek állít emléket. Alsódörgicsén járunk már, keressük az utat az itteni ősi katolikus templomromhoz. Magát a magas maradványokat szinte mindenhonnan látni, hiszen az a falu fölé magasodó Gerenye-hegyen áll. A 13. században épült, román stílusú erődtemplom ez, megmaradt nyugati oromfala 22 méter magas. A fal felső részén három ikerablak van, amelyek közül az egyik felújított, ám a másik kettő eredeti. Látszik, hogy próbálják a környezetet óvni, ezért is furcsa, hogy a templomrom egyik szegletébe kék ponyvával letakart nagy kupacot raktak. Hogy ez mit rejt, nem tudjuk, de a rádobált gusztustalan műanyag székekkel együtt elég kiábrándító: nem hisszük, hogy erre szükség van egy ilyen gyönyörű, történelmi emlékezetünket gazdagító műemlék rom környezetében. Egyébként sajnos itt is belebotlunk a komolyabb marketing hiányára. Vajon miért nincs pénz ismertető táblák kihelyezésére a falu határaiban?

Az alsódörgicsei templomromnál állva csodálatos kilátás nyílik a szőlőültetvényekkel teli tájra, és a néhány kilométernyire lévő Balatonra. A nagy tóra, melyhez (kis túlzással) akár a motor beindítása nélkül is legurulhatunk.

Széles Tamás írása