Magyarország gyöngyszemei: vár állott, most… - 2. rész

---

Balaton-felvidék – Vannak még elszánt kapitányok, akik hiszik, hogy ha kell, akár kövenként is összehordhatják az egykori várakat. Törekvésüket az érdeklődés erősítheti. Már ahol…

---

Az uraság vára – sokan így tekintettek a birtokok felett meredező erősségre a középkorban. És valóban: családról-családra szállt a tulajdonjog az évszázadok során, miközben a hegyen álló vár sok esetben nem csupán a tulajdonos famíliát, hanem ideig-óráig az egész hazát védte. Már ha tudta, hiszen sokszor csak magára számíthatott a kis számú véderő az ostromló túlerővel szemben.

Igaz, azt már Gárdonyi óta tudjuk Dobó István egri hőstől, hogy „a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében”. És hogy ez mennyire így volt, arra szolgál jó példaként mondjuk Csobánc fellegvára. Kevés maradt ránk az egykori erősségből, mint ahogy Hegyesdből és Csesznekből is, de ha már a Balaton-felvidéken járunk, érdemes ezeket a romokat is közelről megtekinteni.

Csobánc

„Kopasz” Balaton-felvidéki tanúhegyen – mi meglepetés: Csobáncon – áll az egykori végvár maradéka. Szinte körbeautózzuk, hogy eljussunk Gyulakeszire, ahol a falu központjából, a templom mellett indulunk el „meghódítani”. Érdemes azonban mindjárt a lelki hajlék mellett megállni egy-két percre, hiszen itt találjuk a hálás utókor tiszteletét bronzba öntve: Gyulaffy László várkapitány mellszobrát. Persze nincs ebben semmi meglepő, hiszen egészen a 17. századig a Rátót nembeli Gyulaffyak birtoka volt ez, kutya kötelességük volt tehát erejüket a hegyen álló várral is demonstrálni. Amelynek építését az 1250-es években kezdték el, és amely már az 1300-as évek elején a család birtokába került. Első név szerint ismert ura Gyulafi Demeter, első várnagya pedig Csaba mester volt. Buda 1541-es török kézre kerülése után Csobánc végvár lett. Ekkor parancsnokolta a már említett Gyulaffy László, a kor neves végvári lovastisztje. Ebben az időben többször ostromolta a török, de elfoglalni sohasem tudta.

Mint ahogy később a Habsburgok sem. 1669-ben az Esterházy család megvásárolta a várat, melyben azidőtájt katonáskodott Béri Balogh Ádám, a Rákóczi-szabadságharc legendás brigadérosa. A török Magyarországról való kiűzése után a bécsi udvar a lerombolásra ítélt végvárak listájára tette Csobáncot, de ezt megakadályozta a kitörő szabadságharc. 1707. február 25-én elkövetkezett a vár történetének legfényesebb napja: Szász Márton kuruc hadnagy harminc gyalogos puskása, ugyanennyi bemenekült fegyveres nemesemberrel és családjaikkal megvédte Csobáncot Jean-Louis Rabutin császári tábornagy ezer fős csapata ellen. Az osztrákok körülbelül négyszáz embert veszítettek, köztük 52 tisztet, és az osztagot vezénylő Kreutz ezredest. Persze, a vár végül nem kerülhette el „sorsát”, hiszen a Rákóczi-szabadságharc elbukásával ezt is felrobbantották a császári erők.

Hogy aztán a mostani magyar „erők” megpróbálják újraépíteni. Persze, tudjuk, a mai új falak már nem a régiek, bárhogy is próbálják az eredetiek hű mását felhúzni. No meg nem is mindenütt jut rá elegendő pénz. Így Csobáncon sem, bár próbálkozás azért van: 2003-ban létrehozták a Csobánc Váráért Alapítványt, amely minden nyáron megrendezi a Gyulaffy napokat, hogy – színes programokkal odacsalva az érdeklődőket – pénzt gyűjtsenek a vár újjáépítésére.

Bőséges tennivaló van még, hiszen alig néhány falmaradvány tanúja az egykori dicső erődítménynek. Mégis érdemes felkaptatni a 376 méter magas hegyre, hiszen onnan csodálatos kilátás nyílik többek között a Badacsonyra, a Balatonra, de a Tapolcai-medence nagy részére is. Útban fel és útban lefelé érdemes betérni Feri bácsi szőlős- és borgazdához, aki mindkét irányba menet megkóstoltatja kiváló borát (aztán lehet tőle vásárolni, egész olcsón, finomat!), és kétszer is elpanaszolja, hogy milyen jó lenne, ha felhoznák a hegyre a villanyt, és jobban támogatnák a gazdákat.

Hegyesd

A csobánci szőlősgazda útmutatása alapján autózunk Hegyesdre, az alig kétszáz lelket számláló kis faluba. Néhány kilométernyire van csupán Gyulakeszitől, így nem csoda, hogy az egykori királyi végvár krónikájában megtaláljuk a csobánci várúr, Gyulaffy László nevét is, aki párbajt vívott a törökkel a vár visszaszerzésére. Megszerezte, de szinte hiába, mert a fegyverek fejlődésével egyre nehezebben lett volna védhető, így elveszítette stratégiai jelentőségét. Emiatt már nem építették újjá, aminek pedig tudjuk jól, mi a következménye: rom lett a várból.

Pedig igencsak jó helyre, egy 281 méteres bazaltkúpra építették a tatárjárás után. Csigavonalban haladó szerpentinút vezetett fel a lakóépületekhez, az út külső peremén kis alapterületű védőtornyokkal erősített fal húzódott, amelyet feltehetően több kaputorony szakított meg. A vár – helyzeténél fogva – csak gyalogság befogadására volt alkalmas, lovasság a falai között nem tartózkodott. Falai vékonyak és magasak voltak, ezért nagyobb űrméretű ágyúkat nem tudtak volna használni. Királyi tulajdonban lévő vár volt, és az évszázadok során az éppen trónon lévő uralkodók cserélgették is gazdáit. 1561-ben a török elfoglalta, Bajezid vajda lett a várparancsnok. Nem sokáig, mert a következő évben őt „kardozta le” párviadalban Gyulaffy László. Nem sokkal utána kezdték meg ostromát Enyingi Török Ferenc pápai főkapitány vezetésével. 1562. április elején Gyulaffy László, Magyar Bálint és Salm Eckhardt győri főkapitány csapatai sikeresen bevették, majd felgyújtották és felrobbantották, hogy a török később nehogy visszafoglalja.

Nem kellett tehát megvárni a vár sorsának bevégzésével a Rákóczi-szabadságharcot, ezt követően ugyanis senki nem építette újjá. Persze, néhány helyi lakos próbált összefogni, hogy elkezdődjön az újjáépítése, ám egyelőre csak egy nagy kőrakás található a Hegyes tetején. Igaz, az odavezető út csodás: remek kaptató az erdőben, pontosan 302 - deszkával szegélyezett - lépcsőfok megmászásával elérhetjük. Pazar a kilátás a falura és a mögötte látható horgásztóra, mint ahogy gyönyörű házakkal „uralt” tanyák is sorakoznak a völgyben. Sokakat nem tudunk megkérdezni a jelenről és a jövőről, az egyetlen szemben ballagó hölgy is németül szól vissza. Úgy tűnik hát, hogy ide is szívesen költöznek nyugati-európai nyugdíjasok. Amit a táj mutat, abból nyilvánvalóan ez érthető is…

Csesznek

Na, tessék, még egy vár. Igaz, ez egy kicsit odébb a Veszprémből Győrbe vezető út mentén kerül a szemünk elé. De hogy? A Bakony egyik gyöngyszeme a kis falu, amit a hegyoldalon futó útról hirtelen pillantunk meg a völgyben. No, itt „magasodik” a várrom – nyilván csak a falu fölé, mert nagy közeli hegycsúcsot nem látunk. A Bakony-hegység egyik átjáróját őrizte évszázadokon át, a török világban többször is harcok színtere volt. A Csesznekyek után a Csákoké, majd Károly Róbert királyé, aztán a Garaiaké lett. Ők jelentős mértékben bővítették. Persze a gazdák szinte egymásnak adták a „kapukulcsot”, a törökök egyetlen kardcsapás nélkül megszerezték, majd a magyarok vissza, aztán a Rákóczi-szabadságharc alatt a kurucok uralták sokáig. Ezt követően barokk kastéllyá alakították, de egy földrengés, majd később egy tűzvész sajnos kijelölte sorsát: itt nem kellett robbantani.

Csobánchoz hasonlóan Cseszneken is mindent elkövetnek, hogy nyáron színes programokkal, várjátékokkal csalogassák a látogatókat. A bevételből természetesen itt is a vár további rekonstrukciójára költenek, bár megjegyzendő, hogy ez az erősség ma már egészen jó állapotban van. A festői környezet, a takaros kis falu, a könnyű megközelíthetőség mind-mind azt diktálja, hogy egy kirándulást ez is megér, akinek persze nincs elege a sok várból.

De hátha valakinek most jönne meg a kedve! Mert azért ne feledjük: az ódon falak, a 21. századi ember törekvése, hogy korhű göncökben olyan viadalokat rendezzen, ahol biztosan nem hal meg senki, de a közönség egy kicsit a középkorban érezheti magát, mindenképpen üdvözlendő. Ja, és ezekben a viadalokban mindig a magyarok győznek – még akkor is, ha korábban ez nem is így volt. De hát arra ki emlékszik, olyan régen volt…

Széles Tamás írása