Szilvaszemek a szomszédból, a szatmári édenkertből – fotókkal

---

Panyolára másfél-két óra alatt autózunk el Debrecenből. A lekvárjáról, pálinkájáról híres szatmári faluba érve hirtelen úgy érezzük: megáll az idő.

---

Az esti vacsoránál megtudjuk: az alpolgármester egy Loki-meccsre utazva esetenként oda-vissza is megteszi ezt a távot. Merthogy a diákéveivel a cívisvároshoz kötődő Máté Barna elárulta: a debreceni csapatnak szurkol.

A Tisza, a Szamos és az Öreg-Túr háromszögében fekvő falut komppal lehet a leggyorsabban elérni. A 600 lelkes, többségében reformátusok által lakott települést a szilva tette híressé. A falu neve hallatán az asszonyok inkább a lekvárra, a férfiak viszont egyértelműen a pálinkára asszociálnak, de mint kiderül: a tervek teljesültével számos további vendégcsalogató vonzerővel rendelkezik majd a falu. Ezt jelzi, hogy nagyrendezvényeire: a februári hagyományőrző farsangi jelmezes felvonulásra (idén volt az ötödik), illetve a Panyolafesztre (nyáron lesz a 13. augusztus 2-4. között) egyre nagyobb számban érkeznek a vendégek. Jellemző, hogy a helyi és térségi tehetségek mellett olyan fellépőkre is számítanak, mint a Csík Zenekar és Presser Gábor. Íme, a honlapjuk csalogatója: „Panyolán ugyanis van idő. Mindenre. Nem állt meg, csak sokkal barátságosabban folyik. Mint a Szamos, amin a kézi hajtású komp átvisz. A másik oldal mintha egy másik világ lenne – és az is. Szilvafákkal, nyugalommal, igazi vendégszeretettel, falusi békével, érintetlen tájakkal, és évente egyszer egy különleges fesztivállal.”

Panyigai, panyigai, panyigai ü

A térség különlegessége az a dzsungelgyümölcsösben termő szilvafajta, az árterek kincse, amely kevés gondozást igényel. Az itt őshonos „nemtudom” szilva nem nemesített fajta, nem dolgoztak megszületésén agrárszakemberek, nem találhatjuk ott Bereczki Máté 1887-es négykötetes „Gyümölcsészeti vázlatok” fajta-besorolásában. Hitelesnek tűnik, miszerint azáltal rögzült a „név”,  hogy az érkező városiak érdeklődésére folyton ezt a választ kapták, így aztán mondhatjuk: a név telitalálat. Merthogy eredetéről, szüleiről pusztán annyit tudunk, hogy a „természet, az Isten ajándéka”.

A pálinkafőzés az 1700-as évekre nyúlik vissza,

így magától értetődő, hogy a falu emblematikus üzeme a 2002-ben átadott, azóta számos nemzetközi díjjal is elismert Panyolai Szilvórium Zrt., ahol ma már hét termékcsalád 35 minden ízében kézműves terméke készül. Az üzem bemutatóterme, az Elixír Ház látogatói az Öreg-Túr partján, vadregényes környezetben kóstolhatnak a prémium kategóriás termékekből. A Panyoliumban pedig kiváló minőségű aszalt gyümölcsöket (főleg szilvát, almát, körtét) készítenek. Még egy a vendégek érdeklődésére számot tartó munkahelye van a falunak: az önkormányzat által működtetett varróműhely, ahol a lányok-asszonyok ízléses abroszokat, kötényeket, szatyrokat készítenek.

Önkéntelenül Weörös Sándor gyerekmondókás ritmusjátékát kezdem mormolni, amint a falu névtábláját olvasom: „Panyola” A játékos versben persze „panyigai” szerepel, azaz a másik, innen 17 kilométerre lévő hasonló hangzású, ugyancsak szilvatermelő falu neve, Penyige és a mi Panyolánk tréfás ötvözete. Ezzel a halandzsa-szerű ritmusos táncjátékkal a fejemben érkezve rögtön rá is érzek: mintha egy másik dimenzióba kerülnék, az errefelé született Móricz Zsigmond szavaival: az ország utolsó tündérmezején járnék.

Ádám, Éva két szem szilva

Mondja is a polgármester, Muhari Zoltán: „Aki egyszer Panyolán tölt három napot, mindig visszavágyik ebbe a nyugalomba, az itt élők simogató kedvességébe”. S három nap elteltével ezt magam is mondhatom.

Ádám, Éva két szem szilva, két piros alma – bizonyára sokunknak ismerős a gyermekmondóka első sora. Amikor Szatmár-Beregbe érkeztünk a „szilvaúton” áthajtva megcsodáltuk az éppen akkor virágba boruló tündéri gyümölcsligeteket, s aszalványként, pálinkaként kóstoltuk a természet ottani ajándékát, a szilvát. Közben elgondolkodtam, hogy az első emberpár ott az édenkertben milyen jól élhetett ezzel a gyümölccsel is. De almáról, körtéről, meggyről, dióról is szólhatna persze a „dalunk”.

Ez a 600 lelkes kis falu az elmúlt években egyre több területen mutatta meg magát, s a polgármester szavaival: bizonyította is élhetőségét. Pedig még 50 év sem telt el az 1970-es pokoljárás óta, amikor a huszadik század talán legnagyobb árvize volt a Tiszán és mellékfolyóin, és Panyola házai akkor a Szamos vizében tükröződtek. A faluban 217 ház dőlt össze. (Ma 287 lakás van Panyolán.) A községben a kártérítés összege 3269000 Ft volt.

Ha óvoda van, jövő is van

Részlet Széles Gyula Panyola című könyvéből: „1970. MÁJUS 17. PÜNKÖSDVASÁRNAP: Rohan az ár, délutánig elönti a falut, csak a magasabban fekvő Szamosvég utca és a templom környékének házai, udvarrészei, és a kövesút marad ki a vízből, a Szabó Miklós hídjától a Széles Gyula hídjáig. Ide menekül a lakosság itt maradt része, mintegy 250 ember. Vannak, akik a jól megépített takarmányos színek padlására rendezkednek be.”

Megható, s mondhatnánk, a panyolaiak mentalitását, kötődését, emberszeretetét jellemzi az utcáik elnevezése. Talán nincs is még egy ilyen az országban! Elcsodálkoztunk azon, hogy a község utcái (összesen vagy öt van belőle) más – meglepően távoli – magyar városok nevét kapták. Az interneten azután megoldódik számunkra a rejtély. Hiszen ezt olvashattuk:

„A 1970-es árvíz után a Kismező-dűlőn mértek ki egy új utcasort, amelyet az újjáépítésben segítő veszprémiek tiszteletére Veszprémi utcának neveztek el. Ekkor nevezték át a Tóvég utcát is Szombathelyire, hálaként a Vas megyei munkásoknak”

– olvashatjuk, és innen már világossá vált, miért van a polgármesteri hivatal éppen a Szombathelyi utcában.

Azt mesélik, hogy Panyola akkor nagy-nagy összefogással újjáépült. Bár hatalmas volt a kár, az épített örökség jelentős része megsemmisült, mégis sikerült megőrizni a hagyományokat. Egymás megsegítése vált a legfontosabbá, s ez a szemlélet ma is tükröződik, hiszen a legfőbb célok egyike, hogy a jövő érdekében megőrizzék az óvodát, ahova ma 13 gyerek jár, és ápolják a múlt örökségét, szeretettel fogadják a vendégeket.

Kiépített út a fövenyes Tisza-strandra

Muhari Zoltánból, aki 2006-ban  lett polgármester ömlik a szó, amikor a falu jövőjéről beszél: „Az 1970-es árvíz után megmaradt régi paraszti portán szeretnénk bemutatni a pálinkafőzés helyi történetét, Panyola történetét, valamint Rozsnyai István gyűjteményének egy része is idekerülhet.” (Rozsnyai István létavértesi néprajzi gyűjtéséből egy-két szobányit Panyolára költöztetett, amikor házat vásárolt a kis szamosháti faluban. Magával hozott sok-sok kerámiát, és lakását régi festett bútorokkal rendezte be.)

Pályázaton nyertünk pénzt a kis bemutatóház létrehozására. A Panyolafeszt megnyitásáig, augusztus első hétvégéjére szeretnénk ezzel is elkészülni. A hozzánk érkező vendégek, turisták így még szélesebb ismeretet kaphatnak majd a szatmári életről. Megkóstolhatják a helyi ízeket, minden helyi nyersanyagokból, minden panyolai emberek közreműködésével készül. Ha másik pályázatunkkal is sikerrel járunk, akkor mintegy 70 millióból elkészülhet a 3 kilométeres út a faluból az almáskerteken át a fövenyes tiszai strandunkra. Egy sikeres 32 milliós pályázati pénzből pihenőházat alakítunk ki az érkező vízi turistáknak. Csónakkikötőt tervezünk a Szamos-partra, veszünk 12 kenut. Ezzel a turisztikai szolgáltatással falunk neve is felkerülhet a viziturapont.hu honlapra. Azaz tovább izmosodik a „Panyola-brand”: a szilva, a lekvár, a pálinka, az aszalvány, a Panyolafeszt mellé túrázási lehetőségeinkkel is megismertethetjük a világot.”

Seregnyi látnivaló a térségben

Ha már tovább bővül itt a látnivaló, nyilván felmerül, hol alhatnak a faluba érkezők. „Vendégházainkkal ki tudjuk elégíteni a szállásigényeket. Júliusban lesz például nálunk egy nagy lakodalom, és a 160 vendéget is el tudunk látni a faluban. Két „négy napraforgós” vendégházunk is van, ami a legmagasabb színvonalat jelenti, a többiek is többségben három „csillagosak”.

Este a Marica-vendégházban találkozunk a falu vezetőivel, a helyi specialitás: a káposztás paszuly is nagyon jól esik, ám

a szilvalekváros fánk mennyei ízétől elvarázsolva ott helyben el kell ismernem, mégsem biztos, hogy a baracklekvár való a legjobban ehhez a csemegéhez.

A finom vacsorát követően nyugovóra térünk.Talán éppen a másik oldalunkra fordulunk az ágyban, amikor a békés falusi csendet váratlanul élesen hasító zaj töri meg. „Kukorikúúú” – hallatszik talán a szomszéd portáról, s megrögzött városlakóként az ablakon átszűrődő szürkületet vizsgálva az ébresztő elhalasztásáról álmodozunk. Még azért aludnánk legalább egy kicsit, s mikor megnézzük az órát, megnyugvással vesszük tudomásul: „jár” is az nekünk, hiszen hajnali 3 óra sincs még. De szól a kakasszó újra, így inkább fülünkre húzzuk a párnát, s a jó falusi levegőn jól is esik újra az álmok világába szenderedni.

Aztán majd reggel körbenézhettünk a térségben is, ahol seregnyi látnivaló vár ránk. Panyola templomát is érdemes megnézni, de akkor értékelhetjük igazán szépségét, ha bejárjuk Tarpát, Tákost, Csarodát, a Középkori Templomok útját, a Felső-Tisza-vidék varázslatos tájait. Tematikus túraútvonalként még irodalmi emlékhelyeket is ajánlhatunk: Szatmárcseke Kölcsey nyughelye, Tiszacsécse, Móricz szülőfaluja, Nagyar a kastélyával, és “ahol a kis Túr siet beléje”, A Tisza című Petőfi vers születésének színhelye.

További információkat erről a vidékről itt, itt, itt és itt, valamint itt találnak.