Törökök és debreceniek az ország legvadregényesebb sziklavárában – fotókkal

---

Sirok – Ha hegyes vidékre vágyunk, és a Zemplénnél kicsit távolabbra szeretnénk menni Debrecenből, de azért nem túl messze, Sirok és környéke éppen jó célpont lehet.

---

Aki a hegyekbe készül, vigyen magával meleg ruhát. Ez a jó tanács ősszel kiváltképpen érvényes, mert ugyan nem súrolja a felhőket egyik hazai hegyvidékünk sem, de az esték ezeken a területeken tényleg jóval hűvösebbek, mint ahogy azt mi itthon, a cívisvárosban megszoktuk. Társaságunk egy pénteki napon kelt útra, keresztülgurultunk a Hortobágyon és Verpelét felé fordultunk.

Kegyetlen volt a történelem és az idő a siroki várral

Hamar kezdett ereszkedni az alkonyat, s amikor megálltunk Egerszalókon, hogy ásványvizet vegyünk, a kocsiból kiszállva rögtön meg is tapasztaltuk, mennyire harapós itt az idő. Ám annál szívmelengetőbb volt, amit hallottunk:

hát itt is lehet debreceniekkel találkozni!

Pintér Betti köszönt ránk, akit selyemfestőként és a debreceni kézműveseket tömörítő Kredenc egyik életrehívójaként is ismerhetünk. Pár éve sorsa úgy alakult, hogy elhagyta a várost, azóta ezen a vidéken lakik családjával. Jól van, ötletekben továbbra sem szenved hiányt, s mint elárulta, ismét nagy tervei vannak, csak győzze erővel, energiával, idővel.

Törökök, magyarok, fánkok

Innen már nincs messze Sirok, ahova meglepően remek úton jutottunk el. Nem véletlenül dicsérik a turisztikai oldalak is ezt az 1700 fős települést, mely a Tarna völgyében található. Nagyon rendezett, barátságos képet mutat – különösen akkor, ha olyan napfényes szombatra ébred a látogató, mint mi. A várat megviselte a történelem és az időjárás, ám kifejezetten "látogatóbarát" helyen található: ha leálltunk a parkolóban, könnyű sétával elérhető még az idősebbek számára is. Különlegessége, hogy nem csupán sziklára épült, hanem bele is: meglepő az a barlangrendszer, amelyben a turisták is fejüket lehajtva, zseblámpával nézhetnek szét. Szerencsénk volt, mert ezen a napon a várban az állandó kiállítások és a gyönyörű kilátás mellett ételkóstolóval és török "kultúrprogrammal", a Hungari Dzsebedzsi Kulturális és Hagyományőrző Sportegyesület bemutatójával is találkoztunk. Ez utóbbi jóvoltából kicsik és nagyon játékos formában ismerkedhettek többek között a török világ szőnyegmintáival, jellegzetes illataival (a rózsától a birkáig) és a magyar nyelv részét képező török jövevényszavakkal.

Miután megnéztük a tárgyi emlékeket a múzeumi részben és turbánt is próbáltunk, az ország legvadregényesebb sziklavárának tartott, egykor bizonyára gyönyörű épületből kifelé sétálva szóba elegyedtünk néhány lelkes sirokival, akik a vár tövében kirakodott sátraknál, asztaloknál-lócáknál csurgatott kenyér kóstolására biztatták az arra járókat.

A jó idő meg a tarka program sokakat kicsalt ide,

iparkodniuk kellett hát, hogy mindig legyen elég kenyér megrakodva paprikával, paradicsommal, hagymával, s megöntözve szalonna és kolbász zsírjával. Ott volt a polgármester is, Tuza Gábor, aki lelkesen beszélt a településről. Dicsérte a közösséget, a környéket, s elmondta azt is, milyen szívesen lennének jó gazdái a várnak, mely az állam tulajdonában áll. Felhívta a figyelmünket arra is, hogy legközelebb november elején, Márton-napkor lesz ismét látványos és gazdag programkavalkád a várnál. Szót ejtett arról is, milyen szerencsés hely is Sirok, melynek környékén megtelepedett néhány nagyobb cég. Úgy tűnik, a befolyó adóbevételekből jól gazdálkodik a település, ahol sok-sok rendezett, virágos portát láttunk.

Azon természetesen eltűnődhettünk, milyen különös is a történelem: míg pár évszázaddal ezelőtt azok a vidékek voltak biztonságosabbak, élhetőbbek, ahol hegyek magasodtak és várak álltak, e területeken manapság sokszor nem könnyű boldogulni.

Sirok első írásos említése az 1300-es évek legelejéről származik.

Neve szláv eredetű különben, azt jelenti: széles. S valóban: inkább az lehetett, mint magas, mert a hegy, amire épült, 296 méteres volt csupán. Az itt álló várat az Aba nemzetségbe tartozó Bohr-Bodon család építtette a 13. században. Rossz politikai döntést hoztak, mert a lázadó főúrhoz, Csák Mátéhoz csatlakoztak Károly Róbert királlyal szemben, ezért a királyi sereg 1320-ban ostrommal elfoglalta tőlük Sirokot,. A vár a 14. század végén a Tari család tulajdonába került, majd többször gazdát cserélt. Jelentősége akkor nőtt meg, amikor 1552-ben Dobó István vezetésével sikerült Eger alól meghátrálásra késztetni a török hadakat. Országh Kristóf akkor építtette az olaszbástyákkal védett alsó várat. Eger azonban 1596-ban elesett, s közel egy évszázadra török kézre került Sirok is. Aztán az lett vele, mint a magyar várak nagy többségével: pusztulásnak indult. Az eredeti várból nem sok maradt mára, de aki szereti a hazai kastélyokat, várakat, annak itt a helye.

Szörnyetegek, áldozatok, szelfik

Sirokról az egészen más időket idéző Recsk felé vettük az irányt. Bár a településen túl az erdőben, mondhatni, idilli területen áll, de szomorú, felkavaró látványt nyújt a nemzeti emlékhely, mely a diktatúrák áldozatainak sorsát idézi meg.

Aki olvasta Faludy György regényét, a Pokolbéli víg napjaimból megrázó képet kaphatott arról, ami itt üzemelt az ötvenes években. Amikor beléptünk a barakkba, s éreztük, hogy befúj a szél az oldalfalakon, láttuk a priccseket, s elképzeltük, milyen borzalmas lehetett az élet e rideg, embertelen körülmények között, akkor közelében sem voltunk a valóságnak.

A diktatúrák kifordítják az embereket önmagukból, szörnyetegekké változatják.

Ahogy végigmentünk a falak melletti tárolóknál, s olvastuk a táblák szövegeit, milyen válogatott kegyetlenséggel kínozták az őrök az ide internáltakat, alig kaptunk levegőt. Lassan, kóvályogva, megrendülten távoztunk. Közben láttuk, iskolások érkeznek. A gyerekek harsányan kacagva vonultak, közben két nő és egy férfi állt meg a középen álló épületnél, és lelkesen szelfiztek. Na még egyszer, hogy biztosan jó legyen, hahotázott a férfi. Nyilván van, ami nem változik, állapítottuk meg: az emberi sötétség például állandó.

Hogy kiszellőztessük a fejünket, Parádra autóztunk át. Nincs messze ez az idilli település Recskhez. Van ott egy kisvendéglő kockás abrosszal, jó szívvel ajánlották az ismerősök. A hely hangulatos képet mutatott, két fiatal pincérnő és egy fiatalember foglalkozott a vendégekkel.

A fogások magyarosak, jól néznek ki,

finomak, állapítottuk meg, s azt is, hogy az árak ugyanakkor kicsit magasak. Különösen, ha némi plusz kedvességet nem sikerült becsempészni: több mosoly kellene, és akkor az egyébként is finom palóc gulyás, meg a házi almás sütemény még jobban esne.

Ebéd után "a bódésoron" jártunk egyet, ott kávéztunk. Itt újból azt éreztük, van, ami nem változik. A Kádár-kori Magyarországon ugyanis sokfelé lehetett ilyesmi csodákat találni: a vendég megérkezett a 40 fős busszal, ivott egy sört, a gyerek bambit, kapott mindenki lángost, és

úgy érezhette a család, hogy a munkásosztály paradicsomába kerültek.

A büfék épülete ma már lényegesen igényesebb, mint akkor, árulnak itt gyrost, hamburgert, hotdogot, műanyag flakonban kézműves söröket "a jó palóc" Mikszáth Kálmán illetve a betyár Vidróczki képével, de azért az olajszag is rendesen ott van a levegőben. Meg a kipufogóké is, mivel az amúgy hangulatos területen  az asztalokat a parkolók elé helyezték ki...

Parádról Sirokra tértünk vissza, ahol a programba még egy hangulatos éjszakai sétát is belepréseltünk, s bár szombat volt,

duhajkodásnak nyomát sem találtuk.

Egy négyemeletesekből álló lakótelepet viszont igen, ami elsőre "tájidegennek" hatott, ám nagyon tiszta, nagyon rendezett – s persze, végtelenül békés – képet mutatott. Mint az egész település, ami tényleg megér egy jó kirándulást: akár úgy is, hogy reggel indulunk, este meg hazatérünk.