Nem könnyű megfizetni ma a jó munkaerőt

---

Debrecen – Minden üzletben más és más munkabérek vannak – mondja a szakember, aki elárulja azt is, milyen emberekre van szükség a debreceni vendéglátásban.

---

Jó munkaerőt egyre nehezebb találni, mondják a munkáltatók. Ezzel küzd, ettől szenved az építőipar, de a vendéglátásban is azt lehet tapasztalni: nem könnyű a megfelelő embereket megtalálni az adott pozíciókra. Mi ennek az oka? Csak és kizárólag a pénz lenne az? A helyzet nem olyan egyszerű, ez derül ki az ismert debreceni szakemberrel folytatott beszélgetésből.

A mi esetünkben három feltételnek kell megfelelni: tudja a munkát végezni, akarja és szeresse is – így látja Both Tibor. Mint mondja, ha ezekből a feltételekből csak kettő teljesül, az kevés, mert „akkor lelketlenné válik az egész”. Pont a vendéglátás a legérzékenyebb arra, hogy a dolgozó a lelkét beleteszi és szívesen csinálja – vagy nem.

- Mi stabil helyre stabil emberek jelentkezését várjuk. Vannak pályázók, de azt tapasztaljuk, hogy gyakran olyanok jelentkeznek, akik hamar kifogynak a béketűrésükből, s kevés bennük az alázat a munka, és a tisztelet a másik ember iránt. Pedig ennek a szakmának az a lényege, hogyha az, aki a vendéggel foglalkozik, egy mélyről jövő, őszinte mosolyt ad át, annak a vendégnek akár az egész napját be fogja aranyozni ezzel a kedvességgel. Így vagyunk vele mindnyájan. Ha elmégy egy pékségbe, egy cukrászdába, egy kávézóba, ahol szolgáltatást nyújtanak, és ott savanyú képet vág az eladó, keserű érzéssel távozol onnan. Holott a vendéglátásban a legjobb, legértékesebb reklámhordozó az elégedett vendég. Sajnos, ezt a pozitív kisugárzást nem lehet iskolában megtanítani. Ezért szoktam azt mondani, nem mindegy, hogy mit választunk magunknak, mert az optimista valóság pont annyira valóságos, mint a pesszimista. Mindenkinek igaza lesz, bármelyiket is választja. Ha valaki azt választja, hogy szeretné jól érezni magát ezen a napon, vagy ebben a munkában, akkor jól fogja.

Both Tibor számára a vendéglátás nagyon fontos. Mint mondja, óriási élmény, mikor azt tapasztalja, hogy elégedett vendégek távoznak a vendéglőjéből vagy a hamburgerezőjéből.

- Itt van nagyon nagy jelentősége az őszinte dicsérő szónak, mert az a legnagyobb elismerés. A vendéglátást nem szabad, nem lehet csak pénzben mérni, ez most nem egy dübörgő üzletág. Ahhoz, hogy nyereséges legyen egy üzlet, két irányból is közelíthetünk. Van vállalkozó, aki „az éhségcsillapítás eszközéül” üzemelteti üzletét, és van, aki a tudatos táplálkozás lehetőségét teremti meg. Mi az utóbbi kategóriába tartozunk. Az a célunk, hogy megszólítsuk a tudatos vásárlót, akinek a döntése szerintem nem elsősorban a pénzen, hanem a szemléleten múlik. Amikor egy húsleves háromszáz forintba kerül, és azon még haszon is van, fel kell tenni a kérdést, hogy akkor az miből is készülhetett... A jó alapanyag nem olcsó, de jót csak jóból lehet készíteni. Mi is beszerezzük a friss málnát, a kajszibarackot, kovászoljuk az uborkát: mindezt a vendégért tesszük. Hiszek benne, hogy a jó alapanyag ízeinek összhatása a fűszerekkel finomra hangolva igazi élményt ad, szánkba marad az íze. Márpedig a betérő vendég tulajdonképpen ezért jön: élményeket szeretne kapni, élményekért akar fizetni

Az elhivatottság persze kevés, hiszen a felszolgálóknak, szakácsoknak, és a vendéglátás többi szereplőjének meg is kell élnie. Valóban nagyon keveset keresnek a vendéglátásban dolgozók? - kérdeztük a szakembert, aki úgy látja, hogy ma ez a terület nagy átalakulásban van.

Ha valaki csak a pénzért akar dolgozni, az tulajdonképpen „eladta a lelkét” Tibor szerint, aki úgy látja, hogy a jó munkaerő több szempont szerint választ magának munkahelyet.

- Jó csapat, jó munkaidő beosztás és ezért megfelelő értékarányú munkabér: szerintem ez jelenti az igazi harmóniát. Minden üzletben más és más munkabérek vannak. Nem könnyű megfizetni ma a jó munkaerőt, és nélkülözhetetlen a kölcsönös megbecsülés. Az az érdekes, amikor valakivel megegyezek bérről, beosztásról, aztán eljön a próbanap ideje, és felhív, hogy meggondolta magát, mégse számítsak rá. Sok az olyan munkavállaló, aki nem szeret hosszabb időt tölteni egy helyen.

Olyan is előfordult, idézi fel Tibor, hogy valaki az építőiparból érkezett, konyhai kisegítőnek jelentkezett, mert úgy gondolta, elege van az alkalmi munkákból. (Az építőipar ráadásul az a terület, ahol szintén sajátos mozgás tapasztalható: nehéz megfelelő szakembereket találni, és ez erőteljesen visszahat az árakra. Gyakorlatilag az építkezések megdrágulnak azáltal, hogy kevés az igazán jó szakember, pont úgy, ahogy a vendéglátás területén is.) Ő úgy hallotta, mondta, hogy a vendéglátásban akár napi 12 ezer forintot is meg lehet keresni.

- Nyilván van, ahol lehet, de én például biztosra veszem azt, hogy ez az ember erre nem lesz képes , mert nincs meg benne a szükséges tudás és gyakorlat. Szerintem olyan szakemberekből van komoly hiány, akik ezt a munkát hivatástudatból végzik.

Szóba került beszélgetésünk során az is, hogy sokan mennek külföldre, mert ott olyan bérek vannak, amivel a hazai vendéglátósok nem tudnak versenyezni. Tibor úgy látja, a külföldi munkánál azt is mérlegre kell tenni, hogy egy héten ott általában hat-hét napot kell dolgozni, sokkal többe kerül a lakhatás, az étkezés, a közlekedés, az egészségügyi ellátás, minden.

- Amikor belenézek egy önéletrajzba, és azt látom, hogy a jelentkező maximum két-három hónapot tölt el egy-egy helyen, akkor számomra az is nagy kérdés, hogy aki itt nem bír megmaradni egy helyen, az majd kint hogy bírja azt a tempót, azt a terhelést. Gyakran érzem azt, hogy a munkavállalók egy részéből hiányzik a felelősségtudat. Keresik a munkát, de amikor meghallják, hogy mi az elvárás, gyakran megriadnak és visszavonulnak. Pedig egyszerű a helyzet: egy megszokott dolgot szokatlanul jól kell csinálni.