Itthon a Hajdú mentőcsapat: „rossz volt, hogy nem tudtuk nekik azt mondani, hogy van ott élő ember” – videóval

---

Debrecen – Szörnyű állapotokkal találkoztak Törökország földrengés sújtotta térségében. Lukács Péter elnök beszélt a megrázkódtatásokról.

---

Több magyar különleges egység indult Törökországba, hogy segítsen az ottani mentésekben, miután február 6-án földrengés rázta meg az országot, s mellette Szíriát is. A Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület is 7-én útnak indult.

A magyar mentőcsapat (Fotó: Életjel Mentőcsoport/ Turi László)

– Engem már hétfőn reggel megkeresett a Spider Mentőcsapat vezetője, Lehoczki Laci bácsi, aki már többször mentett abban a tartományban földrengésekkor. Őket a török nagykövetség és a külügyminisztérium egyből megkereste, hogy most tudnának-e segítséget nyújtani. Nagyon megtisztelő volt számunka a felkérés, hogy Laci bácsi alkalmasnak talál minket arra, hogy mi is velük tartsunk – idézte fel az események kezdetét Lukács Péter, a Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület elnöke.

Hozzátette, azonnal igent mondott a megkeresésre, ám aznap még nem tudtak nekiindulni, mert a repülő – amivel utaztak volna – megtelt, így csak másnap, kedden reggel indhattak. A csapatban hatan voltak, négy kutyavezető keresőkutyával, illetve kétfős egészségügyi személyzet, akiknek a mentők és a kutyák ellátását kellett biztosítani.

– Turi László az Életjel Mentőcsoportból volt a kontingens vezetője. Ő egy tacskóval érkezett, aki ugyanolyan szépen dolgozott, mint a többi keresőkutya, 11 éves kora és a kis mérete ellenére. Lehoczki László, valamint a lánya, Nikolett szintén egy-egy keresőkutyával érkeztek.

A hajdú-bihari egyesület King nevű kutyája is a csapattal utazott, akiket Bessenyei Péter a Főnix Mentőcsoportból és Molnár István a Legott Mentőcsoportból is erősített.

A Hajdú Speciális Kutató-Mentőegyesületet egyébként jelenleg tizennégyen alkotják, két vizsgázott mentőkutyával, Kinggel és Cooperrel. Emellett még egy fiatalt kutyust képeznek, hogy a csapat tagja lehessen. Most csak ketten segíthettek Törökországban, de Lukács Péter bízik benne, hogy máskor minél többen útnak indulhatnak majd a csapatból.

– Vannak mentőtisztek, szakápolók is az egyesületben, de van műszaki mentő egységünk is, mert itthon három településen, Derecskén, Konyáron és Hosszúpályiban beavatkozó tűzoltóegyesületként tűzoltásban és műszaki mentésekben is részt veszünk. Emellett rendelkezünk még alpintechnikai és egészségügyi felszereléssel, többféle, több helyen használható hordágyakkal. Szeretnénk, hogy legközelebb az egész csapat eljuthasson hasonló helyekre, hogy minél több emberen tudjunk segíteni – hívta fel a figyelmet.

Az egyesület elnöke a földrengés helyszínére és a mentésre visszaemlékezve úgy fogalmazott: nagyon kaotikus volt a helyzet. Busszal érkeztek meg a tartományba, amelyet érintett a földrengés, felverték a sátrukat, s hajnali 1 órakor már meg is kapták az első feladatukat.

– Egy összedőlt nyolcemeletes épületet kellett átvizsgálni, hogy túlélőket, esetleg halottakat találunk-e. Az első éjszaka emlékeim szerint tizennégy holttestet és mindössze egy túlélőt találtunk – idézte fel a szakember a megrázó emlékeket.

Elmondása szerint a helyszínen, bár nappal kellemes volt, a hőmérséklet éjszaka akár -5 fokra is lecsökkent. A sátruk egy kórház mellett állt, így azt is hallhatták, hogy folyamatosan járnak a szirénázó mentőautók, emellett pedig az aggregátorok is dolgoztak, így a mentőcsapat nem sokat tudott pihenni.

Lukács Péter meghatódva beszélt arról is, a török emberektől milyen sok szeretet kaptak, s hogy már a repülőn megköszönték nekik, amiért segíteni mennek.

– Amikor a helyszínen látták, hogy nem katasztrófaturistának jöttünk, hanem valóban dolgozni, olyan elismerést kaptunk a helyi katonaságtól, katasztrófavédelmi erőktől, hogy nehéz azt átadni – fogalmazott.

Az elnök elmondta, hajnali kettőkor kezdték meg a munkát és még aznap este tíz órakor is kérték őket az emberek, hogy még nézzék át az ő házukat is, mert mintha hallanának valamit a romok között. A magyar mentőcsapat mindent megtett ezekben az esetekben is.

– Rossz volt, hogy nem tudtuk nekik azt mondani, hogy van ott élő ember.

Ez volt a legnehezebb, amikor a családtagok kérték, hogy erősítsük meg, hogy még van élő a romok alatt, de a nyomok alapján ez már nem volt valószínű. Amikor pedig megtaláltuk őket, sajnos bebizonyosodott, hogy igazunk volt.

Lukács Péter kifejtette, minden perccel kevesebb volt az esélyt, hogy túlélőket találjanak.

– Azok a romok, ahol mi dolgoztunk 7-8-9 emeletes épületek voltak, amelyek 1,5 emeletnyire zsugorodtak össze. Szinte elképzelhetetlen volt, hogy ezek alatt maradt élő ember, s ez volt az igazán nehéz, hogy tudtuk, nem sok túlélőt fogunk találni ott – mesélte elcsukló hangon a szakember. Hozzátette, volt, aki elmondta, hogy a hatodik emeleten élt a családja, s most a pince térségében voltak lent.

– Ekkora zuhanást nem lehet túlélni, főleg ilyen betonvas és betontörmelék közé szorulva. Hatalmas súly nehezedett azokra, akik a romok között rekedtek. A második vagy harmadik napon a kutyák jelzésére sikerült egy család egy részét még élve megtalálni, de csak a kisfiút tudtuk már élve kihozni, pedig amikor a kutyák jeleztek, még az édesanya is élt.

A mentőcsapatok munkáját további rengések is nehezítették. Ilyenkor azonnal el kellett hagyni a kutatások helyszínét, s biztonságos helyet keresni. Ráadásul

az egyik ilyen rengés alkalmával egy, már megdőlt nyolcemeletes épület mellett dolgoztak a magyar szakemberek, így onnan azonnal el kellett jönniük, nehogy rájuk boruljon.

A túlélőkkel nehezen ment a kommunikáció is, mert sokan csak törökül beszéltek a lakosok közül, ezért a mentők munkáját tolmácsok is segítették. A magyar csapatnak egy ott élő magyar hölgy fordított.

Bár a magyar mentőcsapat folytatta volna a munkát, a holttestek okozta fertőzésveszély miatt el kellett jönniük, sőt, a nagykövet figyelmeztette őket, hogy már nem biztonságos a helyszín. Elkezdődtek a fosztogatások is, így a külügyminisztérium és a nagykövet megszervezte a mentőcsapat hazaútját.