Láthatott-e szőlőt az a bor, amit 300 forintért vihetnek haza a debreceniek?

---

Debrecen – Olcsó olasz borok behozatalára szorul az ország. Már tényleg itt tartunk? Debreceni szakemberekkel beszélgettünk a borászat helyzetéről.

---

Jó minőségű az idei szőlőtermés, régen volt ilyen egészséges a magyar szőlő, de az olcsóbb borokból várhatóan olasz importra szorul az ország – ezt nyilatkozta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a napokban.

Sokakat meglephet ez a kijelentés, hiszen a a magyar borászok korábban éppen amiatt panaszkodtak, hogy időnként nyakukon marad a termés, eladhatatlan tételek foglalják a helyet a pincékben, máskor pedig megalázóan alacsony áron tudják csak piacra dobni munkájuk gyümölcsét. Mi az igaz? Hogy jutottunk ide? Tényleg olasz bort kell inniuk a hazai fogyasztóknak – már amennyiben nem akarnak mélyebben a zsebükbe nyúlni, s inkább a mennyiségre, és nem a minőségre szavazni?

Katasztrófa a tőkék között

Sokan mondják, hogy a magyar bor valójában csak itthon világhírű. A vörösborok piacán gyakorlatilag labdába sem igen tudnak rúgni a hazai borászok. Sem az erősen túlárazott villányiakat, sem a mediterrán hangulatú szekszárdi vagy egri borokat nem igazán jegyzik a határokon túl. A fehérborok közül is egyedül a tokajiak azok, melyek némi ismertséget hozhatnak az országnak. Egy részük ráadásul bicskanyitogatóan alacsony áron kerül a külföldi áruházak polcaira: ha a magyar turista aszúval találkozik kirándulásai során, nyugodtan a szívéhez kaphat, az itthon olykor aranyárban mért desszertborhoz mennyiért juthatnak a kinti vásárlók. Kevesen tudják elérni azt, amit Szepsy István, aki hosszú ideje és tiszteletre méltó kitartással dolgozik azon, hogy a tokaji száraz- és édesborok elnyerjék megérdemelt helyüket a borpiacon, és akár árban is odakerüljenek, mint a legjobb rajnai, toszkánai vagy provance-i tételek.

Azt hihetnénk sok borászat számára éppen az jelenti a gondot, hogy el tudják adni azt, amit megtermeltek. Csakhogy az idei év katasztrofális volt a szőlőre nézve. Előbb a hideg, később az aszály károsította a tőkéket. Hiába volt magas idén a napfényes órák száma, és hiába lesz várhatóan nagyon jó az idei termés – a hozamkorlátozást maga a természet végezte el a dűlőkben. Mint a szakemberek mondják, sajnos, nem egy területen véglegesen, mivel a fagy miatt nagyon sok tőkét ki kellett vágni. Az újratelepítés után pedig majd csak hosszú évek múlva lehet újra szüretelni. Egyébként az is nagy gondot jelent, hogy az uniós csatlakozás után sok hazai borász támogatásért cserébe inkább megszabadult a tőkéktől, kivágatta azokat. Ezáltal jelentősen csökkent a hazai termőterület – különösen az alföldi részeken.

Horváth Lajos: egy millió hektóval kevesebb bor termett

A drágább magyar borok piacán vélhetően nem lesz gond, ott továbbra is az inkább a kérdés, el lehet-e adni, illetve milyen áron lehet eladni a minőségi tételeket. A boltok alsó polcain elhelyezett, nem ritkán műanyag palackos kiszerelésben piacra dobott borokból viszont hiány lesz. Ezeknek a csomagolása nem tartalmaz túl sok információt: sem eredetmegjelölést (honnan, milyen borvidékről származik a bor), sem évjáratot és fajtát. Ezek a borok a legkülönbözőbb fantázianeveken kerülnek a vásárlók elé. Vörösek vagy fehérek, édesek, félédesek vagy száraz jellegűek. Különös ismertetőjelük, hogy olykor a vörös is lehet édes, és nem feltétlenül haladja meg az áruk a literenként 250-300 forintot. A szakértők szerint ha ezek helyére olasz borok érkeznek, azok sem fognak lényegesen más minőséget képviselni.

Azzal kapcsolatban, lehet-e különben egy liter bort ennyi pénzből előállítani, a válasz nem. Horváth Lajos, akinek a nevéhez a Zárcentrum mellett a népszerű debreceni Borudvar is kötődik, a számokból indult ki. Mint elmondta, Magyarországon 2 és fél millió hektoliter bor termett – ami 1 millió hektóval kevesebb, mint amire szükség lenne. Ezt nyilván pótolni kell valahonnan. Horváth Lajos ugyanakkor úgy véli, nem szabad összevetni a magas minőségre törekvő, a piacon kis tételekkel megjelenő hazai kézműves borászatokat és azokat a nagy cégeket, melyek akár százezres nagyságrendben forgalmaznak borokat. Elgondolkodtató a felvetése, hogyan lehet 300 forintért adni egy palack bort, amikor a kapszula, a dugó és maga a palack már eleve épp, hogy kijön 100 forintból. „Általában úgy számolhatunk, hogy 1 kiló szőlőből nagyjából 7 deci bor lesz. Aszályosabb években még ennyi sem...” Innentől kezdve lehet tűnődni azon, hogyha levonjuk a tárolási és szállítási költségeket, az adót, hogyan lehet ez nyereséges. Vagy másképpen közelítve: valóban készülhet-e ez a bor szőlőből.

Heit Lóránd: lehetne a határon túl élő magyaroktól is bort vásárolni

Debrecen és közvetlen környéke ugyan nem borvidék, ám a közelben, alig néhány kilométerre a határtól található a cívisvárossal egykor sokkal közelebbi gazdasági és kulturális kapcsolatot ápoló Érmellék. A Bakator zenekar hegedűsének, Heit Lórándnak is van itt – Bihardiószegen – szőlője. Az idei év nagyon ígéretes az Érmelléken, mondja a muzsikus, akinek a zenekara is egy régi magyar, ezen a területen elterjedt szőlőfajta nevét viseli. Heit Lóránd úgy véli, nem olasz borokkal kellene a hiányt pótolni, hanem inkább a határokon túli és magyarok lakta területekkel volna célszerű a kapcsolatot keresni. Akár itt, az Érmelléken, mondja, akár Kárpátalján, a Felvidéken vagy délvidéki területeken is nagyon jó szőlőtermő területek vannak. „Miért is ne lehetne az ott élő magyar borászokkal üzletet kötni? Ez ráadásul több lenne, mint üzlet egyébként is, hiszen az a nemzetről, a kultúráról és az összetartozásról is szólna. Szerinte is van egy értékhatár, ami alatt egyszerűen nem lehet bort előállítani. Mint mondja, ki kell menni a piacra és megnézni, mibe kerül egy kiló szőlő. Amikor 120-150-170 forintot elkérnek egy kilóért, akkor ebből egyszerűen nem lehet 300 forintos borral megjelenni az üzletekben.

Van olyan persze, amikor a borászok kényszerhelyzetbe kerülnek. Ahogy az aldebrői Gecse István is – aki egy időben rendszeresen megfordult a cívisvárosban szervezett boros rendezvényeken – pár éve, még 2004 körül, amikor alig 46 forint plusz áfa áron tudta eladni a borait. Ám ez iszonyatosan kis pénz volt, és ez az összeg az előállítás költségeinek töredékét sem fedezte. Gecse István ugyanúgy vélekedik a támogatási rendszerről, mint Horváth Csaba, aki szerint az államnak versenyképes gazdasági feltételekkel kellene segítenie a bortermelőket. Akiknek pedig az lehetne a feladatuk, hogy versenyképes borokat állítsanak elő az asztali kategóriában is. Ám amíg egy-egy pályázati anyag 500 és 1000 oldal körüli terjedelem között van, mondja Gecse István, addig a kisebb területen gazdálkodó – és kisebb pénzű – termelők nem igazán tudnak labdába rúgni.