Egy debreceni kiállítás, két művész, nyolc kérdés és tizenhat válasz a hetven jegyében

---

Debrecen – Mit jelent Debrecenben élni és alkotni? Fátyol Zoltánt és Tamus Istvánt faggattuk a Modemben látható tárlatuk apropóján. Interjú.

---

Határkor: ez a címe Fátyol Zoltán és Tamus István közös, a Modemben látható tárlatának, mely apropóját az (is) adta, hogy mindkét művész 70 éves. Semmi sem véletlen: az sem, hogy régóta, s jól ismerik egymást. A két alkotóval rendhagyó módon egy páros interjút készítettünk.

Fotók: Vigh Levente / MODEM

Dehir: A tárlat megnyitóján hatalmas tömeg jött össze. Hogyan élték meg ezt a szép ünnepet, illetve az igazi születésnapot?

Fátyol Zoltán: A határkor mint választóvonal is értelmezhető, amelynek egyik oldalán áll Tamus Pista, aki már tavaly szeptemberben ünnepelte a hetvenediket, a másik oldalán pedig az én születésnapom van, illetve lesz, idén júniusban. Mondják, hogy a születésnap önmagában nem apropó kiállítások, más művészeti események rendezéséhez, ez részben elfogadható, de maga az életkor mint tény, alkalmas lehet a visszatekintésre, összegzésre.

A megnyitó szépszámú közönségét – az ünneplésen túl – talán a kíváncsiság is vezette; debreceni, kortárs művészeknek a Modem ezidáig nem sokszor rendezett kiállítást. Másrészt az érdeklődők, nagyszámú ismerős, barát, tanítvány mindkettőnket megtisztelt jelenlétével.

Tamus István: Mi családi körben ünnepeltünk éppen szeptember 13-án, a születésnapomon. Meghívtam a legközelebbi szeretteimet és barátaimat egy vacsorára. Örültem is, meg nem is, hogy betöltöttem a 70. életévemet, mert elgondolkodtatott, hogyan repült el ilyen hamar ez a sok év, s bár nem érzem magam ennyi idősnek, de a számok nem hazudnak, az adatok pontosak, s ez kicsit megrettent, mert közel hozza az elmúlás gondolatát, pedig még annyi minden tervem és feladatom van. Remélem, még sok-sok éven át végezhetem ezeket. Ugyanakkor a személyes visszajelzések nagyon biztatóak, hiszen minden ismerőstől és az utca embereitől is azt kapom, nem gondolják rólam, hogy ennyi idős vagyok. Eszembe jutott, hogy gyermekkoromban, amikor 70 év körüli emberekkel találkoztam, öregembernek láttam őket, én pedig magamat nem ilyennek érzem s nem is így lát a szűkebb és tágabb környezetem.

Dehir: A kiállítás címében szereplő határ önöknek mit jelent? Elválaszt, vagy inkább összeköt? Hogy látják, mi van a határ egyik, s mi a másik oldalán?

Fátyol Zoltán: A kiállítás anyaga kurátori válogatás révén állt egybe. A kurátor Áfra János költő, műkritikus volt. Határozott koncepciója mentén haladtunk, lépésről lépésre nézve át a főbb műcsoportokat, és vettünk be, illetve mondtunk le darabokról vagy egész műfaji egységekről. A rendezés során pedig a már beválogatott munkákat is tovább kellett szelektálnunk, mert a rendelkezésre álló kiállítási felület méretei és a zsúfoltság elkerülése miatt fontos és szükséges volt. Egy ilyenféle kiállításon egyben láthatjuk mi is, a kiállítók, hogy mi történt eddig az évek során, hogyan alakult az az ív, amit a kiállított munkák leírnak. Számomra ez a legfontosabb, és egyben továbblépésre is inspirál, irányt ad.

Tamus István: Válaszom: is-is. Az előző kérdés feleletében benne rejlik a válasz. Kettős szempontból értelmezem e fogalmat, vagyis a határ egyszerre jelenti, hogy tovább, előre és hátra, vissza a múltba.

Az egyik oldalon az eddig megélt élet, a gyermekkor, az ifjúság, a tanulás és a családalapítás, az élet és a hivatás kezdete, az első szárnypróbálgatások időszaka. Másik oldalon a ma, a jelen, a számvetés és visszatekintés időszaka, a sok elért eredmény, a megtisztelő díjak, a rengeteg kiállítás, művésztelep és a remélhetőleg soha véget nem érő tanítás, ami legkedvesebb feladatom

mai napig a lifelong learning szellemében, nullától 99 éves korig, tehát a teljes élethosszban. Ma már a családi biztonság, a szeretet, ami összeköt feleségemmel, gyermekeimmel, unokáimmal, testvéreimmel és családjaikkal, valamint barátaimmal, kollégáimmal, tanítványaimmal, a tárlatlátogató közönséggel, egyszóval minden emberrel, akikkel eddig kapcsolatba kerültem és kapcsolatban állok.

Dehir: Van fogalmuk róla, hány alkotásuk született a pályájuk során, és hány önálló vagy csoportos tárlaton szerepeltek?

Fátyol Zoltán: Darabszámra még vállalkozni sem mernék, talán itt, ebben az esetben a számok nem árulnak el sokat. Az önálló és csoportos kiállításokat tekintve korábban, évről évre jegyezve, már könnyebb lenne számokat mondani, de ezek is bizonyára pontatlanok lennének, hiszen egyik-másik kiállítás óhatatlanul kimaradhatott az összesítésből. De tény, hogy sok volt, sok helyszínen. Önálló kiállításaim voltak többek között Németországban több alkalommal, Svájcban és Romániában, Lengyelországban. Csoportos kiállításokon Japántól Mexikóig számos helyszínen szerepeltek munkáim.

Tamus István: Nem tudom pontosan, ebben sajnos nem vagyok elég precíz és következetes, de nagyon sok, több száz biztosan. Erre a Modem-beli kiállításra csak sokszorosított grafikai alkotásból 120 darabot válogattunk össze, ezen felül vannak az akvarellek, akril- és olaj képek, valamint a már mások tulajdonában lévő műveim, amelyek vásárlás vagy ajándékozás útján cseréltek gazdát.

Dehir: Mit jelent Debrecenben élni és alkotni? S hogy látják, létezik sajátos debreceni művészet?

Fátyol Zoltán: A gyökereim régóta ide kötnek. Valaha, még jó régen, gondoltunk olyasmire a feleségemmel, Kányási Holb Margit textilművésszel, hogy Budapesten, vagy környékén telepedjünk le a családdal együtt, de aztán elvetettük ezt. Valószínűleg nem volt elég erős az eltávolodás vágya, és biztosak voltunk benne, hogy hosszabb időre felborította volna az életünket a helyváltás. Sajátos debreceni művészetről én nem mernék beszélni, ma már, ahogy látom, egyedül Szentendrének van máig élő és ható művészete, de Szolnokon, Vásárhelyen és másutt sem beszélhetünk karakteres sajátságokról.

Debrecen nem a vizuális művészetek jelentős központja, nem alakult így történetileg, ennek ellenére számos jelentős életmű született itt az elmúlt két évszázadban. Tehát van egyféle erős lokális hagyománya a képzőművészeteknek, ami meghatározó a jelenkori generációk számára is.

Tamus István: Én itt születtem, itt nőttem fel, itt tanultam, itt alapítottam családot, itt lettem tanár és itt váltam művésszé, tehát nekem mindent... Lokálpatrióta vagyok, ezer szállal kötődöm Debrecenhez. Közösségben élek és közösségben gondolkodom itt, ebben a városban. Nagyon nehéz megítélni, hogy létezik-e sajátosan debreceni művészet, majd az utókor fogja tudni igazán eldönteni, de hogy most éppen Móré Mihály, egykor városunk kiváló és kedvelt grafikusművészének hagyatékát rendezem születésének 100. évfordulója tiszteletére a január 22-én, a kultúra napja alkalmából nyíló derecskei kiállításra, Lyka Károly művészettörténészt tudom idézni, ami körülbelül így hangzik: Debrecen az egyetlen alföldi város, ami igazán erős grafikai hagyományokkal rendelkezik – így nyilatkozott a 20. század elején. Mindebbe abszolút illeszkedik Gáborjáni Szabó Kálmán művészetétől kezdődően Móré Mihályon át Burai István, s napjaink kortárs képzőművészeinek alkotási folyamata.

Dehir: Nemcsak művészként, művésztanárként is dolgoztak, éveken át pedig még a munkahelyük is közös volt. Van valami emlékezetes történetük egymásról?

Fátyol Zoltán: Számos történetet tudnánk mesélni mindketten, sok közös iskolai, művésztelepi élmény él bennünk, baráti szálak kötnek össze bennünket. Ezek közül egyet kiragadni nehéz és bajos volna. Ez a közös kiállítás a Modemben valóban emlékezetes történet marad mindkettőnk számára előkészületeivel, sok eseményével és a kiállításoz kapcsolódó programok lebonyolításával, amelyek a kiállítás bontásával érnek majd véget.

Tamus István: Fátyol Zolival az 1980-as évek elejétől tanítottunk együtt. Az én invitálásomra jött a Debreceni Tanítóképző Főiskola Gyakorlóiskolájába, majd pár év különbséggel érkeztünk a főiskolára, a hallgatók közé, így mintegy 35 esztendőt töltöttünk egy intézményben. Én sem tudok egyetlen történetet kiemelni most, hiszen annyi mindent éltünk meg közösen, elsősorban művésztelepi élmények, iskolai történések, közös kiállítások és a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete (GADE) már majdnem 25 éves történetének, tevékenységének és koncepciójának tervezése, kivitelezése. Amit mégis kiemelek róla, hogy alkotótáboraink, a Hajdú-Bihari Grafikai Művésztelep (Derecske) és a Balatoni Nemzetközi Művésztelep (Balatonfüred, Paloznak) egyetlen kurzusáról sem hiányzott az eltelt 27 esztendőben, ami példaértékű művésztársaink előtt. 

Dehir: Ha üzenhetnének annak a fiatalembernek, akik valaha voltak, mit üzennének?

Fátyol Zoltán: Ez a képzeletbeli üzenet azt jelentené, hogy most, a mából, visszaküldenénk a célt: egykor homályosan, aztán egyre tisztábban körvonalazódó céljainkat bő ötven évvel korábbra, kamaszkori eszmélkedésünk idejére. Belegondolni is felkavaró, szerencsére kivitelezhetetlen. Nem is beszélve arról, hogy aztán visszalépve szembesülnünk kellene valós helyzetünkkel és állapotunkkal, látva, hogy az idők során folyamatosan eldobva pajzsainkat, levetve vértjeinket egyre védtelenebbé váltunk, de talán tisztábbakká is. Ez a megérzett remény a visszatekintés lényege. S talán, ez általánosan emberi, és mindannyiunkra igaz.

Tamus István: István, csak így tovább! Folyamatosan képezd magad és tanulj idegen nyelveket!

Dehir: Aki belép a Modembe, s megnézi a munkáikat, mit fog látni?

Fátyol Zoltán: Az eddig felhalmozódott munkák tematikus válogatását. Ez egy szűk keresztmetszet az eddigiekről, egy alapos bepillantás; a teljes áttekintés lehetőségét kurátorunkkal a kezdet kezdetén kizártuk. Ott ahol sorozatokról van szó, egyszerre, egy időben született, valamely témához köthető szériáról, meg sem kíséreltük azt, hogy egy-két darabnál több kerüljön a falra. Az elmúlt évtizedek folyamán nem adódott lehetőségem arra, hogy egészben mutathassak be egy-egy ilyenfajta kollekciót. Ez a csonkolás, persze, természetes volt az áttekintés célját szem előtt tartva. 

Tamus István: Egy pályaképet, amit az elmúlt 50 évben készült grafikáim fémjeleznek, ugyanakkor nem teljes életművet, hanem egy széleskörű, komplex válogatást.

Dehir: Mit tanácsolnak a kiállítás látogatóinak, mire figyeljenek?

Fátyol Zoltán: A falszövegek egyes, tematikusan rendezett műcsoport előtt nagyban segítik a nézőt végigkövetni a kiállítás egészét. Ezektől függetlenül, mint általában a képzőművészeti kiállításokon való szemlélődés során, a nyitott befogadói attitűd lényeges. A két folyamatosan nézhető videó-interjú pedig szintén sok adalékkal vagy személyes információval szolgálhat a nézőnek a kiállítás körbejárása során, a teljesebb befogadói élményért. 

Tamus István: Grafikáim összetett képi világára figyeljenek elsősorban: a fekete-fehér ritmusára, a vonalak sűrűségének és kuszaságának játékára, az általam képviselt, rám jellemző témák aktuális és örök jelentőségére és mondanivalójára, valamint legújabb, nonfiguratív alkotásaim absztrakt felületi, térbeli alakítására.

A Határkor című tárlat március 3-ig látható a Modemben.