A Batman maszkos gonosza szeszcsempésznek állt, a döntését mi sem bánjuk meg

---

Egyszerre western és gengszterfilm az ősz egyik legjobb mozija, a Fékezhetetlen. A halállal packázó törvényen kívüliek közül Tom Hardy emelkedik ki.

---

A country-val és blues-zal átitatott karcos rockzene szabadlelkű hívei a popkultúra emblematikus személyiségeivel, Bob Dylannel vagy Johnny Cash-sel emlegetik egy lapon Nick Cave-et, aki a kilencvenes évek derekán jókora lökést adott a rockandroll-nak. Újraélesztett, átkoncepcionált és az eredetinél magasabb szintre emelt néhány, többek közt az angol tradícióban létező gyilkos balladát, illetve néhány hasonló, új darabbal ajándékozta meg a világot. Rejtély, baljós sejtelem, és borzalom itatja át a Murder Ballads szövegeit, melyek a zenével és Cave kérlelhetetlenül feszes szövegmondásával kiegészülve fullasztó atmoszférát teremtenek. Mégis, szinte valamennyi történet mögül kikandikálnak az idézőjelek, melyek ponyvaregények lapjaira száműzik valamennyi balladát. A regényíró Matt Bondurant családi legendáriumából kiindulva Nick Cave ismét törvényen kívüliek között kószál: forgatókönyvíróként meséli el három fivér történetét, akik a gazdasági világválság idején szeszcsempészként próbálnak talpon maradni. És bár az ausztrál fenegyerek jó pár filmben alakította már önmagát, a jelenléte talán sohasem volt olyan erős, mint most, hogy láthatatlan szerepet visz a Fékezhetetlen című moziban.

A szegregált Virginia államban indul 1931-ben a történet. A három Bondurant – Forrest (Tom Hardy, akit legutóbb a Batman-film maszkos gonoszaként láthattunk), Howard (Jason Clarke) és Jack (Shia LaBeouf) – a kispályások vidámságával és sok-sok szesszel igyekszik átvészelni a hétköznapokat. Egyszer azután fordul a kocka: több oldalról is ajánlatot kapnak az együttműködésre, amit durván visszautasítanak. Az öntörvényű bikanyak, a legidősebb fivér, Forrest vezeti a „családi vállalkozást”, akinek elpusztíthatatlanságáról legendák keringenek. A középső fivér, a brutális Howard mindig a hátvéd szerepét viszi; a legkisebb, Jack pedig valójában csak az élcelődések céltáblája. Kicsi, gyenge, önállótlan és döntésképtelen – gondolják róla a testvérei, akiknek árnyékában csak a morzsák jutnak Jack-nek.

A kocsmával is kiegészülő családi kóceráj tyúkperei akkor szorulnak hirtelen a háttérbe, amikor az illegális szeszfőzde és a csempészet már a szövetségieknek is szemet szúr. A helyi közeg egy napon városi piperkőcöt kap maga mellé Charlie Rakes (Guy Pearce) személyében, aki legszívesebben már az első találkozás alkalmával likvidálná a Bondurant famíliát. Mivel ezt nem teheti meg, a lassú, ám erőszakos bekerítési taktikát választja, amivel mindhárom fivért felbőszíti. A szoruló hurok, ahelyett hogy elsimítaná, inkább a korábbinál erőteljesebben hozza felszínre az ellentéteket, ami egyedül talán Jack-nek válik javára.

Forrest Bondurant talán összességében nem beszél annyit, mint legkisebb öccse egyetlen jelenetben. A termetes nagy medve, akinek morgása a film után még sokáig a néző fülébe cseng, ott nyirbálja Jack hebehurgyaságát, ahol tudja, olyan embernek állítva be magát, aki uralja a félelmet, de nélküle meghalna. Egyszerre gengszterek és western hősök a rendező John Hillcoat karakterei, aki – talán épp Nick Cave tanácsára – nem ragaszkodott a Bondurant-regény gyakori idősík váltásaihoz. A lineáris építkezés talán jobban kedvezett az atmoszférateremtésnek, ami – Az ajánlat óta tudjuk –, Hillcoat erősségének számít. Az Arany Pálma-jelölést kapott rendező mankója a zene, Cave és az alkalmi banda, a The Bootleggers munkája. Az átlagból mégsem ez emeli ki a filmet, hanem a gyilkos balladákban is fellelhető kettősség: az, ahogy a szájról szájra terjedő legendák az egyik pillanatban felmagasztosulnak, a másikban pedig nevetségessé válnak.