A debreceni Csokonai Színháztól az amerikai akciófilmig: világhírű színésszel is játszott Márkus Luca

---

Debrecen – A forgatásról és az élményről, eddigi útjáról, sikerekről és nehézségekről is mesélt a Dehirnek a színésznő. Interjú.

---

Közel húsz év telt el, mióta először lépett a színpadra: már akkor tudta, színész szeretne lenni – az elhivatottsága pedig azóta is töretlen. Gyerekkorától kezdve a színpad az otthona. Feltűnt már olyan hazai alkotásokban, mint például a Blokád, A besúgó, vagy akár a Drága örökösök, most pedig Liam Neeson próbálja meg kimenteni egy autóból. 

Szeptemberben mutatták be a Berlinben forgatott Megtorlás című filmet, melyben Márkus Luca is szerepet kapott. 

Dehir: Milyen volt a forgatás? 

Márkus Luca: Elképesztő élmény volt belepillantani egy amerikai produkció készülésébe. Belekóstolni abba, ami itthon elképzelhetetlen. Hirtelen felnyílik az ember szeme, hogy ezt így is lehet csinálni, illetve vannak, akik ilyen körülmények között dolgozhatnak. Különleges volt felfedezni a filmipar különbségeit. Rengeteg ember dolgozik egy ilyen filmen, és

valahogy azt éreztem, hogy ez a sok-sok ember mind azért igyekszik, hogy nekünk, szereplőknek csak arra a 3-5 percre kelljen koncentrálnunk.

Hálás vagyok Antal Nimródnak, amiért bizalmat szavazott nekem, nagyon jó volt vele együtt dolgozni. 

Dehir: Mit érzett, amikor Antal Nimród azt mondta, nem volt még ilyen büszke színészre? 

Márkus Luca: Nagyon meglepődtem. Egy filmes kurzuson mondta ezt el, teljesen ismeretlenül írt rám egy lány, hogy Antal Nimród így nyilatkozott rólam. Azt éreztette a forgatás alatt is, hogy elégedett a munkámmal, de nagyon megható volt ezt ilyen kontextusban hallani. Neki nagyon fontos, hogy visszacsatolást adjon és jól érezzék magukat azok, akikkel együtt dolgozik. Ez nem mindig van így, pedig nagy biztonságérzetet ad.

Dehir: Térjünk vissza a kezdetekhez. Azt mindenhol említette, hogy egészen kiskorától kezdve tudta, színész szeretne lenni. Mégis ki, vagy mi volt az, ami már akkor is erre az útra terelte?

Márkus Luca: A motiváló erő leginkább édesanyám volt. Elég korán felfedezte azt, hogy nekem ezekhez a tevékenységekhez, magához a színpadi létezéshez van érzékem. Nem szülői nyomást helyezett rám, hogy mindenképp ezzel kell foglalkoznom, hanem egy egyértelmű és természetes folyamat volt részemről is, hogy ezt szeretném csinálni és édesanyám részéről is, hogy ebben támogatni kell. 

Dehir: Emlékszik még arra, amikor először lépett színpadra? 

Márkus Luca: Az egész időszak, minden apró részletével, élesen él az emlékezetemben. Ezek olyan meghatározó pillanatok, amiket nem lehet elfelejteni. Bennem már akkor kialakult egy felelősségtudat, pedig még csak gyerek voltam, de amellett, hogy a játék örömét átéltem, megértettem, hogy

ez egy munka és itt sokan számítanak az én jelenlétemre vagy teljesítményemre.

Dehir: Hogy csöppent már kilenc évesen egy színdarabba? 

Márkus Luca: Hatéves koromtól kezdve balettoztam. Aztán nem sokkal később csatlakoztam egy színjátszó csoporthoz, és az egyik tanár a Liberté ’56 című színdarab asszisztense volt, így kerültem oda. Elmentem a castingra és beválogattak. Nagyon erősen hiszek abban, hogy ezek olyan találkozások, amelyek eleve el vannak rendelve. 

Dehir: Van, ami még a színészeten belül is kimozdítja a komfortzónájából? 

Márkus Luca: Sok ilyet tudok említeni. Persze, mindenkinek van egy elsődleges alkati adottsága és vannak olyan szerepek, amelyek közelebb állnak hozzá. De ott vannak azok a feladatok, szerepek, amelyek kedvéért ki kell lépni az úgynevezett komfortzónából. Ez persze sokkal több munkát is igényel a szereppel. Aztán ugyanígy nem komfortos a nulladik pillanattól próbálni valamit, teljesíteni mások előtt, és levetkőzni a gátlásokat vagy igazán őszintén, személyesen fogalmazni.

Dehir: Ennyi idő alatt mit kapott a színészettől? 

Márkus Luca: Elsősorban rengeteg értékes embert, akikkel nap mint nap találkozom, igaz barátokat, akikkel dolgozni, ezen felül kikapcsolódni is jó. Sok-sok felismerést a saját életemben, amikor a különböző szerepekkel, darabokkal foglalkozom.

Ebben a szakmában az a csodálatos, hogy olyan helyzetekben találhatjuk magunkat, olyan életíveket gondolhatunk végig és olyan kérdéseket feszegethetünk újra és újra, amilyenekkel a saját életünkben soha nem foglalkoznánk vagy találkozhatnánk egyébként, és ezekből nagyon sokat tanulunk. 

Dehir: Van, akire példaképként tekint? 

Márkus Luca: Vannak olyan kollégáim, akikre úgy tekintek, milyen jó lenne, ha tíz-húsz év elteltével egy fiatal egyetemista engem is így látna, mint ahogyan én látom őket most. Akik  lelkesek, alázatosak, csapatban gondolkodnak, és arra is kíváncsiak, ami a saját munkájukon kívül esik. Szeretnék majd én is ilyen példát mutatni, mint mondjuk Stohl András vagy Kovács Patrícia.

Dehir: Egy interjúban említette, hogy a gimnáziumi években voltak nehézségei, és még az is megfordult a fejében, hogy nem jelentkezik a Színművészetire. Mi segítette átlendülni ezen? 

Márkus Luca: Tényleg olyan elsöprő erejű érdeklődésem volt a színház iránt, amit nagyon nehéz feladni, vagy más irányba fordulni. Nagyon hiszek a munkában, abban, hogy dolgozni kell és nem hallgatni a negatív hozzászólásokra. A saját utamat járom, ettől senki és semmi nem tud eltántorítani.