A debreceni színház koreográfusának a mai napig fontos, hogy bármit csinál, az „flow legyen”

---

Debrecen – Katona Gábor hisz benne, ha kellő figyelmet és energiát fordítunk valamire, az működni fog. Interjú.

---

Először még 2007-ben, vendég-koreográfusként érkezett a Csokonai Színházba Katona Gábor. Később újra és újra visszatért a városba, majd tíz éve, 2013-ban Gemza Péter hívására csatlakozott a társulathoz.

Katona Gábor

Dehir: Tapasztalat szerint két olyan színházi szakma van, amiről az embereknek viszonylag kevés fogalmuk van: a dramaturg és a koreográfus. 

Katona Gábor: Valóban, bár az alkalmazott koreográfusi munka esetében az eredmény talán látványosabb. Érdekes szituáció ez, mert egy rendezői koncepcióhoz, a darab műfaji sajátosságait figyelembe véve kell elkezdeni dolgozni, másképpen, ha musicalben, ha zenés gyerekdarabban vagy prózai előadásban kérik a segítségedet.

Dehir: Mi inspirálja, mi ad kiindulópontot a koreográfia megtervezéséhez?

Katona Gábor: Mindig a rendező az origó, hogy ő hogy képzeli el ezt az előadást. Vele konzultálok legelőször, tekintetbe véve a látványtervező által elképzelt teret is, amit a rendező már jóváhagyott. Összművészeti meetingek ezek, de a rendező szavához igazodunk, ő mondja meg, hogy mifelé menjen el egy adott előadás.

Dehir: A rendezővel való közös munka sosem okoz gondot? Nem fordul elő, hogy más az elképzelése?

Katona Gábor: Az alkalmazott koreográfus alkalmazkodó ember (nevet). A legjobban akkor működik a közös munka, ha nagyjából egyenlő partnerként tekintünk egymásra a rendezővel. Akkor érzem jól magam egy munkában, ha ezt érzem, ha nem csak egy végrehajtói státuszban kell működnöm. Az a jó, ha hatunk egymásra és a közös munka egy szellemi pingpong.

Dehir: Miért vonzotta a koreográfusi munka egy komoly táncos múlt után?

Katona Gábor: Már táncosként is érdekelt, hogy hogy áll össze az egész, mitől lesz izgalmas a teljes produkció. Elég hamar elkezdtem én is kisebb alkotásokat csinálni.

Amatőr néptáncegyüttesekben kezdtem el dolgozni mint együttesvezető és koreográfus, és ez egy nagyon jó lehetőség volt, mert ott meg lehet tanulni a szakma csínját-bínját. Ez mind néptánc alapú dolog volt, néptánc tagozaton végeztem. Közben jött az életembe a kortárs tánc, ami aztán folyamatosan megmaradt.

Aztán átszerződtem a Budapest Táncegyüttestől a Közép-Európa Táncszínházba mint táncos, közben mint koreográfus is folytattam a már elkezdett utamat. 2004-ben hívtak először színházba alkalmazott koreográfusnak. Nem nagyon tudtam még akkor, hogy pontosan mit kell majd csinálni. Akkor lépett be az életembe a színház.

Dehir: A kortárs tánc miben más, mint a néptánc? Nyitottabb, kevésbé kötött? 

Katona Gábor: Nem is az, hogy nyitottabb vagy tágabb, hanem más a forma, más a nyelv, a mozgásrendszer, amit beszél. Néptáncművészként megvannak a minták, amiket követünk. A kortárs táncban sokkal szabadabban lehet működni. Mindig is érdekelt, hogy a magyar folklórkincset hogy lehet úgy használni, átemelni a kortárs táncba, hogy ne sérüljön, ahogy Bartók azt a zenében csinálta. Érdekel, mik azok a fokozatok, amikor már műzene és műtánc keletkezik, amikor a folklór úgy van átfogalmazva, hogy csak az érzete marad meg, hogy honnan gyökerezik, de már annyira át van mosva, hogy nem feltétlenül felismerhető. 

Dehir: Balett-táncosként vágyott áttérni a néptánc keményebb világába. Miért?

Katona Gábor: Ha az ember hét éves korától jár egy amatőr néptánc csoportba, fülig érő szájjal, lelkesen, és azt mondják neki, hogy ezt nem folytathatod, de az elkeseredett fiút látva az anyukája felkapja a fejét egy hirdetésre, hogy az Állami Balettintézet felvételt hirdet tíz éves fiúk részére.

Anyuka biztos benne, hogy jót tesz, hogy elviszi felvételizni a fiát klasszikus balett szakra, ahova fel is veszik, de a fiú számára gyorsan kiderül, hogy ő nem lesz herceg.

Viszont kiderül, hogy az intézményben van néptánc tagozat is, jelentkezik, hogy ő oda szeretne járni, miután négy évet már eltöltött az intézmény falain belül. Erre azt mondják neki, hogy jó, de várja meg míg indul a következő osztály, húzzon rá még két évet… Meg kellett várnom hát, hogy át tudjak oda jelentkezni. Nagyon tudtam, hogy azt akarom. 

Dehir: Mi van a néptáncban, ami ennyire elementárisan megfogta?

Katona Gábor: A mai napig nagyon szeretem, de nehezen tudom megmondani, hogy miért. Van benne egy erős közösségi érzés, hogy együtt táncolsz sokakkal. De leginkább talán az fog meg meg benne, hogy, ha ezt csinálom, akkor az nekem flow élmény. Ez a mai napig fontos nekem, hogy, bármit csinálok, az flow legyen.

Dehir: A profizmus nem koptatja ki ezt a flow élményt? 

Katona Gábor: Nem szabad hagyni. Persze alkalmazott koreográfusnak lenni, az egy munkahely, munka, de mindig törekszik arra az ember, hogy izgalmas legyen, hozzon valami újat. Ha önmagamat ismétlem állandóan, én magam is elkezdem unni.

Dehir: Hosszas szabadúszás után került ide a Csokonai Színházba. Jól jött akkor, hogy le tudott itt cövekelni?

Katona Gábor: 2007-ben vendég-koreográfusként, szabadúszóként jelentem meg a Csokonaiban és sokat vissza is jártam. Nagyszerű rendezői munkakapcsolatok alakultak ki, Árkosi Árpáddal például itt találkoztam először. Sokakkal folyamatos munkakapcsolat maradt és elég sokat dolgoznunk együtt. 2013-ban  Gemza Péter a Csokonai Színház művészeti vezetőjeként felajánlotta a lehetőséget, hogy a társulat tagja legyek, s ez pont jókor jött az életemben.

Dehir: Mennyire más színészt instruálni, mint táncost?

Katona Gábor: A színész sokkal telítettebben, emocionálisabban tud megcsinálni dolgokat.  A táncosoknál előrébb való a technikai kivitelezés, s csak amikor az már megvan, akkor tesz bele érzelmileg valamit. Színészeket már a Színművészetin is tanítottam vendégtanárként, és mindig nagyon inspirált, hogy, ha még nem is volt pontos a mozdulat, de már olyan energiával, szándékkal csinálták, hogy az már magában hordozta, hogy mit akarunk a mozdulattal kifejezni. Ebben természetesen benne van, hogy  a színész mélyebbről közelít meg egy ilyen feladatot, és egy mozdulatban többet akar megmutatni önmagából. 

Dehir: Technikailag külön kell választani, mit várhat el egy profi táncostól és mit egy színésztől?

Katona Gábor: Miért ne várhatnék ugyanannyit egy színésztől, mint egy táncostól? Legfeljebb többet dolgozunk rajta. Úgy veszem észre, hogy

a színészek nyitottak is erre, csak másképp kell őket motiválni, mint egy táncost.

Számukra nem az a cél, hogy képes legyen kinyújtani a térdét, hanem, hogy az általa játszott karakter térde legyen nyújtva.

Dehir: Van kedvenc munkája az utóbbi tíz évből?

Katona Gábor: Sok van, nagyon sok van. Az Andrzej Bubien rendezte Az eladott menyasszony, ami opera volt, nagyon sok szólamú, énekkarral, tánckarral, énekesekkel – abból egy európai szintű előadás született. De ugyanilyen összetett feladat volt a Rómeó és Júlia Szikszai Rémusz rendezésében, Mészáros Tiborral az Istent a falra festeni, a Made in Hungária, az Egy szerelem három éjszakája vagy a Magyar Faust Árkosi Árpáddal… sokat sorolhatnék még.

Dehir: Ha prózai előadást koreografál, és nem zenéhez, hanem szöveghez kell igazodnia, miből tud elindulni? Hogyan lesz szövegből mozgás?

Katona Gábor: A szituációból adódóan a szöveg belső dinamikája eredményez egy ritmust, amit lehet meglassítani, gyorsítani, mozdulattal aláhúzni egy szándékot. De egy érzelmileg intenzív szöveghez nem kell mindig mozgás, valamikor a kevesebb több, néha elég, ha csak állva elmond egy mondatot a színész.  Az adott mozdulat helyiértékét az egész előadás stílusa is meghatározza. 

Dehir: Emlékezetes maradt, és a közönség is nagyon szerette a Szívlapát című előadást, amiben kortárs versekhez csinált koreográfiát. Ez hogy állt össze? 

Katona Gábor: Nagyon szerettem azt a munkát, Mercs Jánosé volt az ötlet, a versek válogatása is, és felkért, hogy dolgozzunk együtt. Nagyon jól működő rendezői koncepció volt, amivel nagyon tudtam menni. Versnél arra kellett figyelnem, hol lehet megtörni, hol kell megtörni és hol nem szabad megtörni a szövegfolyamot. Egy stilárisan nagyon tiszta előadás lett a Szívlapát és egyben jó példa arra is, hogy egy rétegelőadást is szerethet a közönség. Óriási volt rá az érdeklődés. 

Dehir: Fontos késztetés-e, hogy mindig valami újat, eredetit alkosson, ami különbözik az adott előadás korábbi változataitól?

Katona Gábor: Nem vagyok benne biztos, hogy másokhoz képest kell jót csinálni. Én például, ha feladatot kapok, sosem nézem meg, korábban más hogyan oldotta meg. Magamhoz képest kell jót létrehoznom, és azt jól és tisztességesen csinálnom. Ha kellő figyelmet és energiát fordítunk valamire, az működni fog.

Dehir: A fizikumát mennyire kell karban tartani ebben a szakmában?

Katona Gábor: Lusta ember vagyok, mindig is az voltam, az ember lusta állatfajta. De az élet már egyre többször feladja a leckét, hogy el tudjam táncolni, amit elképzelek. Nyüstölöm magam, amíg sikerül. Vigyázni kell az embernek a testére, a lelkére.

Dehir: Utóbbira hogyan vigyáz? Hogyan piheni ki magát?

Katona Gábor: Amikor csak tehetem, kint vagyok a szabadban a Duna-parton Koppánymonostorban. Fenyőfák a kertben, a holtág a ház előtt, 10 perc a Duna, kenu, bicikli. De sokszor csak ülök a teraszon egy kávéval és hallgatom a madarakat. A természet közelsége egyre fontosabb az életemben.