A fekete öltöny még mindig menő

---

Megírt jövő, törölhető múlt és némi csodafaktor fonja össze a visszatérő sötét zsarukat az általuk megfigyelt űrlényekkel a Men in Black-sorozat harmadik epizódjában. A humorfaktor optimális, a látványelemek pedig nem csak az újszülötteket kápráztatják el. Kritika.

---

Cipzáras tűsarkakon, testre feszülő latex cuccban egy tetovált humanoid női egyed tűnik fel korbács helyett tortával a kezében. Egy börtönben ennél szokatlanabb helyzetet el sem képzelhetnénk – most azonban mégsem lepődünk meg, hisz a MIB-univerzum semmit sem tolerál jobban, mint az extrém helyzeteket. Kiderül, hogy a Holdon vagyunk, a legveszélyesebb intergalaktikus bűnözők számára megépített börtönben, ahonnan lehetetlen meglépni – legalábbis a földi propaganda ezt sugallja.

A tűsarkak vonulásához két bárgyú tökfej asszisztál, akik jobban bíznak a műszereikben, mint a saját megérzéseikben. Szinte fennakadás nélkül átengedik a szűrőn a rózsaszínű cukormázas finomságot, mely egy agresszív, nyálkás ragadozót rejt – nem kizárt, hogy Ripley hadnagy is megirigyelné, ha látná. A randa féreg a tortában már gazdijáért remeg, akit néhány vasajtó rejt el a világ szeme elől.

A félkarú, embernek látszó Boris (Jemaine Clement), aki üveglencsét hord a szeme helyén azért él, mert életben hagyták: a hatvanas évek végén a Földön egy ügynök kiiktathatta volna, de nem tette. A karmos, csápos űrlény negyven unalmas év után lép meg a börtönből, akkor, amikor visszaszerzi a testében lakó mindenesét, a tortába bújt randa ragadozót.

Boris bosszúhadjárata előbb a börtönlakókat és őröket darálja be, de a latex babának is repülnie kell. Nem sokkal később New Yorkban, az űrlények tevékenységét monitorozó MIB-bázis is értesül a történtekről: O ügynökhöz (Emma Thompson), J (Will Smith) és K ügynökök (Tommy Lee Jones) feletteséhez fut be a riasztás.

Az idősebbek tisztában vannak a hír jelentőségével, J ügynök viszont a sötétben tapogatózik (és nem a sötét öltönye miatt!). – Vannak dolgok, amiket jobb, ha nem tudunk – válaszolja K társa faggatózására, ám J nem az a fajta ember, aki ennyivel beéri. Különösen azután, hogy másnap azt kell tapasztalnia, K eltűnik az élők közül, ráadásul szinte senki sem emlékszik rá. A különös eseményt az magyarázza, hogy Boris visszaugrott az időben, és megölte K-t. Mivel J-nek nem marad más választása, szintén időutazásra vállalkozik, hogy átírja K ügynök és Boris találkozását – amire 1969 júliusában, az Apollo–11 kilövésekor került sor –, és nem mellékesen megmentse a Földet.

Bár nem számítottunk rá, végül mégis trilógiává bővült a Men In Black sorozat: tíz évvel a legutóbbi, harmatgyenge epizód után sötét öltönyös kedvenceink ismét megpróbálnak rendet tenni az űrlények okozta földi kuszaságban. Lowell Cunningham képregényét megint Barry Sonnenfeld vette gondozásába Etan Cohen (Trópusi vihar) és David Koepp (Jurassic Park) forgatókönyvírók közreműködése mellett.

Az időutazás több ziccert kínált számukra, mint amennyit ténylegesen kihasználtak: a Gyár Andy Warhol-lal, a Holdra készülő űrhajó, a megfigyelés alatt álló Mick Jagger és a „fekete ember fehér autóban” típusú kikacsintás nem tudja kitölteni az 1969-es etapot. Ami mégis egyben tartja ezt a részt, az Josh Brolin erőteljes jelenléte – aki a fiatal K-t személyesíti meg –, valamint az a látnok, akinek alternatív jövőképek peregnek a szeme előtt. Bár tudjuk, hogy milyen filmre ültünk be, a szabadon csellengő idegenek szinte folyamatosan vizuális meglepetést okoznak, kék, lila vagy zöld színű, ismeretlen összetételű testnedveikről, csápjaikról, nem is beszélve. Ha szeretik a sorozatot, nem fognak csalódni.