A felnőtté válás történetével indították az új évadot a debreceni bábosok

---

Debrecen - Hosszú kihagyás, két elhalasztott premier után, augusztus 23-án a debreceni bábszínháznak végre alkalma nyílt színre vinni a Grimm-mesék egyik klasszikusát. Kritika.

---

Adott egy Annaléna nevű királylány, aki megérett a házasságra, ezért el kell hagynia özvegyen maradt édesanyját, a királynőt, és útra kell kelnie leendőbelijéhez, Leonárd királyfihoz. De mi történik, ha Babett nevű kísérője, szolgája megirigyli a királylány kiváltságos életét és a viszontagságos út során arra kényszeríti, hogy szerepet cseréljenek? Mi lesz, ha a művelt, jóságos királylányból szolga és libapásztor, míg az irigy, bárdolatlan komornából királylány válik? Vajon a királyfi ráismer a libapásztorlányban a jövendőbelijére? A ruha teszi a királylányt, vagy valami más? Hogyan képes a jó utat törni magának, hogyan lehetséges egy ilyen faramuci helyzetben betartani ígéreteinket, s minden körülmények között embernek maradni?

Ezeket a kérdéseket feszegeti A libapásztorlány című Grimm-mese, s ne felejtsük el, a testvérek történetei eredetileg a felnőttekhez íródtak, így azok az adaptációk járhatnak jó úton, amelyek felszínre tudják hozni a mélyebb rétegeit, s ezt a gyerekek számára befogadhatóvá, szerethetővé tudják tenni.

Azt gondolom, hogy a Vojtinának ezt sikerült meglépnie, s a mesét a felnőtté válás, az önállósodás történetévé avanzsálnia.

Biztatóak voltak már az előadás első pillanatai is, a gyerekek türelmével nem visszaélő, a szereplőket felvonultató, játékos, rövid intró mondhatni, telitalálat volt. A színes, mozgatható díszletekben pedig számos lehetőség rejlett, s ezt sikerült kellőképpen ki is aknázni. Sokat bíztak a gyerekek erősségére, a fantáziájára: a többszintes, lépcsővel összekötött építmény egyszerre volt kastély, az utazás színtere, menedékhely és egy zseniális húzás során egy egész hangszerarzenálként is funkcionált.

Ha egy felnőtt bábszínházi előadást néz, nem is ódzkodhat jobban mástól, mint a bájolgástól, ezt azonban – ahogyan azt megszokhattuk a társulattól – teljesen nélkülözte a színészi játék. A szereplők úgy szóltak a közönségükhöz, hogy nem leereszkedtek hozzájuk, hanem belehelyezkedve a karakterükbe, egyszerűen hitelesen játszottak. Mindez pedig azt jelzi, hogy az alkotóközösség nemcsak tiszteli, de érti is a célközönségét.

Az előadás észrevétlenül, didaktikus szólamok nélkül pottyantotta a gyerekek ölébe a történet fontos tanulságait, nem moralizált, nem szájba rágott, mégis értékrendet teremtett és kínált.

Az előadás egyik legszebb, legmegindítóbb jelenete a szolgává lett királylány (Nagy Mónika) monológja, aki kifejtette, ha vissza tudná forgatni az idő kerekét, nem saját, hanem jó barátja, meggyilkolt lova, Falada (Baditz Dávid) sorsán változtatna.

Bátor, tabuk nélküli előadást adott nekünk a Vojtina, amely nem akarta túlzottan félteni, megkímélni a gyerekeket a történetben rejlő tragédiáktól, kegyetlenségektől sem, felismerve, hogy ebben a műfajban is szükség van a sötétségre, ahhoz, hogy eljussunk egy katarzisig. 

Szerencsére a komorabb részeket feloldó humor sem maradt el, a mellékszereplők jó néhány mulatságos pillanattal örvendeztettek meg minket. Ki ne szerette volna az örökké minden kis semmiségen civakodó házaspárt, Matildot és Lajost, vagy Firmint, a szókimondó udvari bolondot?

Ha a hosszú kényszerszünet alatt meg is feledkeztünk arról, hogy ez a műfaj minden korosztályhoz szólhat, mindenkinek különleges élményt jelenthet, A libapásztorlány ismét az emlékezetükbe véste. 

Aki nem hiszi, járjon utána! Ezt legközelebb augusztus 30-án lehet megtenni, az Idesüss a figurásra! programsorozaton, melynek részleteiről itt olvashatnak.