A híres színész az öltözőjében még dalra is fakadt a debreceni fotós kedvéért

---

Debrecen – Lehetett volna autószerelő is, de inkább a vizualitás világát választotta Jakkel Rudolf, aki régóta arra törekszik, hogy a munkája legyen a hobbija, és szórakoztassa az, amivel épp dolgozik.

---

Akik megfordulnak a debreceni lakásszínházban, találkozhatnak egy fényképésszel. Tapintatosan jár-kel és kattintgat, ott van mindenütt, figyel mindenre és mindenkire. Arra is, hogy ne másszon senki arcába, ne hatoljon be mások személyes terébe. Aztán amikor véget ér véget a program, fotói felkerülnek a Páholy Facebook-oldalára, és segítenek visszaidézni az estét: a nagy találkozást a barátokkal, a fellépő művészekkel, a közös fotózkodást a vörös szőnyegen vagy a széksorok előtt.

Sokak ismeretlen ismerőse Jakkel Rudolf, aki ha dolgozik, mindig a feladatára, a munkájára koncentrál. Akkor annak van az ideje. Ugyanakkor a szabadságot, a függetlenséget mindennél többre becsüli, s ahogy meséli, az életét is így, ennek jegyében alakította ki.

- Mindig is fontosnak tartottam a kreativitást, ezen belül is a vizualitás világát. Rajzfilmtervezést tanultam, amit nagyon szerettem, a digitalizáció térhódításával azonban kezdtek fogyatkozni a lehetőségek. Ha ma valaki ezen a pályán szeretne maradni, és nem számítógéppel, hanem kézi rajzokkal foglalkozna, szinte csak Kecskemétben és Budapestben gondolkodhat. Nekem azonban úgy alakult az életem, a kapcsolatom a párommal – első és egyetlen feleségemmel –, hogy nem akartam elhagyni Debrecent.

Több mindent kipróbált

Jakkel Rudolf, dolgozott grafikusként is, míg a pályája végül a fotózás felé kanyarodott. A kultúra területei vonzották – különös tekintettel a színházra és a koncertekre. Mint meséli, érdekes módon egy egészen közeli rokonával szinte párhuzamosan került a lencsék és az optikák, a fényképezés vonzásába.

- Unokatestvérek vagyunk, s mindkettőnk családjában egyfajta elvárás volt, hogy az elsőszülöttek autószereléssel foglalkozzanak, vigyék tovább a hagyományt. Az a pálya azonban egyikünket sem izgatott igazán, mindketten a saját utunkat akartuk járni. Ő külföldre került és az irodalom meg a zene irányából jutott el a fotózáshoz. Ma Ázsiában él és nemzetközileg ismert fényképész lett, én pedig itthon dolgozom, és ugyanarra törekszem: a körülöttem lévő világot szeretném minél pontosabban, minél érdekesebben megmutatni. Ha hazajön, igyekszünk mindig összefutni, tartjuk a kapcsolatot – meséli Rudi, akinek az életében tavaly új fejezet kezdődött.

A lakótelepi környezetből ugyanis az agglomerációba költözött feleségével és 14 éves fiukkal.

- Egészen más itt a levegő, a hangulat – mondja. – S valójában távolságok sincsenek, mert kocsival is csak hat-hét perc a városhatárt jelző tábla, kerékpárúton is alig tíz. Aztán hogy onnan mennyi idő alatt jutunk el bárhova is, az más kérdés. Ha nagy volt a forgalom, a Fényesudvarból is fél óráig tartott elgurulni a Balmazújvárosi úti bevásárlóközpont üzleteibe.

Rudi gyakran vállal koncert- vagy zenekari fotózást, de szívesen fényképezi a természetet és az utcát is, ahol meglátja (és meg is örökíti) azt, amit talán más észre sem vesz.

A legtöbb fotós kiválaszt magának egy bizonyos irányt, nekem ez túl sok lemondással járna – ez Jakkel Rudolf filozófiája.

Nemrégiben a Sofar Sounds sorozat egyik titkos debreceni koncertjéről közölte képeit a Dehir. Mint Rudi mondja, a Páholyhoz hasonlóan ez is szívének kedves világ. Itt szintén lehetősége van olyan emberek fotózására, akikkel a hétköznapok során esélytelen lenne a találkozás. Nagy élményként élte meg, hogy többek között Mácsai Pált, Hámori Gabriellát, Bodrogi Gyulát, Pogány Juditot, vagy a napokban a Nézőművészeti Főiskola stábját, azaz Scherer Pétert, Mucsi Zoltánt és Katona Lászlót fotózhatta.

S különösen emlékezetes volt, amikor Koltai Róberttel találkozhatott. Mint felidézi, a képek az előadás előtt, az öltözőben készültek, nem egészen ideális körülmények között. Hogy valamiképpen oldják a helyzetet,

megbeszélték, hogy míg Rudi kattintgat, addig Koltai Róbert majd énekel…

Így is volt. S ami a helyzetet megkoronázta, hogy az előadás után távozó művészt nem engedték taxiba szállni, hanem abban maradtak, hogy majd Rudi és a felesége elviszik. Így is történt, erről azonban a fotós felesége nem tudott, csak a helyszínen lepődött meg, amikor megérkezett, és Koltai Róbert ott várta a Piac utcai McDonald’s előtt…

S hogy mivel tölti az idejét, amikor éppen nem dolgozik?

- Régóta arra törekszem, hogy a munkám legyen a hobbim, szórakoztasson az, amivel épp dolgozok.

Imádom azt, amit csinálok, de ettől függetlenül velem is előfordul időnként, hogy sok lesz a munkából, szórakozásból és kell valami más, ami kikapcsol.

Mivel legtöbbször nyüzsgés és sok ember vesz körül, hangos helyeken forgolódok éjszakába nyúlóan, így ami pihentet, az a csend és a magány. Szeretek időnként kivonulni egy kis időre egyedül, családdal vagy barátokkal túrázni úgy, hogy naphosszat senkivel nem találkozok útközben. Nagy kedvencem Erdély, de ha kevesebb időm van, akkor a hazai tájak, kirándulások is megteszik. A fényképező természetesen ilyenkor is ott van velem, de ez munkahelyi ártalom...