Még a mesében sem mindig könnyű felismerni a kapaszkodókat: így látja a debreceni meseterápiás szakember

---

Debrecen – Kreativitásról, önismeretről, elakadásokról és a mese erejéről beszélgettünk Czimer Györgyivel. Interjú.

---

Czimer Györgyi tanárként gimnazistákkal foglalkozik, így a tananyag, az órái középpontjában sem a mesék állnak. Ám ez a világ mégis fontos számára, olyannyira, hogy Mesék útján címmel honlapot, valamint vers- és meseíró műhelyt indított. 

Dehir: Közel négyszázan jelentkeztek ebbe a Facebook-csoportba, ami azt mutatja, mások számára is vonzó ez a terület. Mivel foglalkoznak?

Czimer Györgyi: Kifejezetten a témára felhívó szándékkal, és kikapcsolódás céljából indítottam el ezt a „műhelyt”, ahol mindenki kedvére fabrikálhat. Az érdeklődők egyszerű verses és/vagy mesékhez kapcsolódó feladatokat oldanak meg, miközben a legfontosabb, hogy jól szórakozzanak. Emellett lehetőséget kapnak arra is, hogy az életükhöz kapcsolódó témákban megosszák gondolataikat, érzéseiket, bármiféle komolyabb elvárás nélkül. Közben, szinte észrevétlenül, különféle verses műfajokat is megismernek: írtak már haikukat, képverset, instaverset, limeriket, mesebefejezéseket, mesevariációkat…

Az engem is meglepett, és örömmel tölt el, hogy

tizenéves diákok, középkorúak és hatvan év feletti írni szeretők is megtalálták a csoportot, sőt egy hetven éves lelkes publikálónk is van!

A kifejezetten mesékre fókuszált kisszámú alkotók, az illusztrációval összekapcsolt mesekönyvek egyéni és csoportos írói, a meseíró tanfolyamok elvégzéséhez kötött zárt, „Haladó meseírók” csoportban osztják meg egymás között tapasztalataikat. Ott vezetett műhelymunka folyik.

Dehir: Mióta érdekli a mese ennyire komolyan? 

Czimer Györgyi: Két gyermek édesanyjaként több mint 25 éve szembesültem azzal a ténnyel, hogy milyen sokat segíthetnek a mesék egy-egy elakadáskor, bizonytalanságok rendezésében. Később diákjaimmal és a hallgatóimmal is azért fordultam a mesék felé, hogy együtt keressük meg a kapcsolódást a szövegek és élethelyzeteink között, velük önismereti kérdésekre kerestünk és kaptunk a gyakorlatba is átültethető válaszokat. 2000-ben ezekből a spontán felismerésekből született meg A nő titkai című könyvem.

Személyes kötődésem tovább mélyült, amikor saját felnőttkori krízis- és válsághelyzetemben, a legreménytelenebb pillanatokban is megtaláltam a kiutat a mesék szövetében.

Ekkor határoztam el, hogy országosan elismert szakemberek és módszertanaik elsajátításával tovább képezem magam, hogy a sokszor fájdalmas, de értékes tapasztalataimból táplálkozva másoknak is segítséget nyújthassak. És ezt szívből teszem azóta is. Antalfai Márta Kincskereső Meseterápiás Módszerét Vass Zoltán professzor rajzelemző módszerének összekapcsolásával alkalmazom. Az elmúlt években kincskereső meseterápiás foglalkozásokat vezettem, pedagógusoknak szóló workshopokat, előadásokat tartottam, épülő félben lévő rákos betegek erőforrás-kutató táboraiban vezettem mesefoglalkozásokat. Az utóbbi években pedig a személyközi kapcsolatokra, a természettel összhangba hozható személyes élményekre, női témákra fókuszáló meseterápiás csoporttémákat dolgoztam és próbáltam ki. Jelenleg Boldizsár Ildikó Metamorphoses Szabadegyetem online előadás-sorozatának hallgatója vagyok, most az ő könyveinek, előadásainak, kutatásainak segítségével tanulom szemlélni és megfogalmazni a mesékhez való viszonyom.

A mesék világából így tulajdonképpen sosem léptem ki, hanem folyamatosan mélyítettem a kapcsolatom velük.

Dehir: Nagyon megmaradt bennem egy néhány évvel ezelőtti utcai jelenet, amikor a gyerek az apjának az egyik Harry Potter regényről magyarázott valamit, mire ő azt mondta, fiam, hagyjál ezzel engem, én a valóságról szóló történeteket szeretem. Ez azt jelenti, van egy pillanat, amikor ideje felnőni?

Czimer Györgyi: A mesék szerint van ilyen pillanat, csak nem az utcán hallott apai válaszban mutatkozik meg. Ha a világ mesekincsét megvizsgáljuk, kiderül, hogy a legtöbb mese épp a felnőtté válásról szól. Ahogy Harry Potter története is. Ez a műmesefolyam a varázsmesék szerkezetére, legfőbb cselekményelemeire, a felnőtté avatás rítusaira épül. Azt a forgatókönyvet mutatja meg, hogyan tud egy fiatal a saját útjára lépni, hogyan válik le mostohaszüleiről, a támogató háttérről, hogyan távolodik el a gyerekkorától. Miközben persze elsajátítja azokat a készségeket, képességeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy önállóvá tudjon válni.  Mindez azzal kezdődik, hogy Harry, ahogy egy igazi mesehős is, elindul otthonról…

Az már összetettebb kérdés, hogy a mese a köztudatban miért vált gyerekműfajjá, miért tűnt el a felnőttek jó részének a világából.

Ennek egyik tényezője lehet az apukától hallott racionalitás iránti igény. Szerencsére napjainkban gondolkozása ebben a kérdésben árnyaltabbá kezd válni.

Dehir: Ezek szerint van helye a mesének az életünkben, a hétköznapokban?

Czimer Györgyi: Bárhol és bármikor, életkorra való tekintet nélkül.Boldizsár Ildikótól megtanultuk, hogy a népmesékben univerzális rend van, egységes, egylényegű világképi háttérrel. Ha kibillenünk a harmóniából, ami gyermekekkel és felnőttekkel is érzékelhetően napi szinten megtörténik, akkor ezek az apróbb-nagyobb krízishelyzetek arra figyelmeztetnek, hogy a rend felborult. A mesékben elénk táruló megdolgozott rend, a rendeződés útját is megmutatja. A kiutak mindig megvannak, csak pontosan meg kell találni az élethelyzetnek megfelelő mesét. De még a mesében sem mindig könnyű felismerni azokat a kapaszkodókat, továbbvivő utakat, ahol ismét élhető lesz a világ. Ehhez sok idő, elmélyülés és tudatosság kell. De mindig van kiút.

Dehir: Debrecenben téma volt a mese az Egyetemen a Gyakorló Iskolák Országos Konferenciáján. Szeptember végén, a magyar népmese napján pedig fesztivált rendeztek a Dósa nádor téren. Miért fontosak ezek a programok?

Czimer Györgyi: A mese alapvetően közösségi műfaj, évezredeken keresztül a közösség tartotta életben. Ha az emberek összejöttek, a történetek előbb-utóbb előkerültek. Ha nincs közösség, nincs megtartó erő, nincs közös emlékezet és nincs közös szándék a történetek megőrzésére, ezeket nem szabad engednünk eltűnni. A mese mindannyiunk alapélménye. Olyan közeg, amelyben időről időre jó alámerülni, mert rólunk szól, a mi örömeinkről és bánatainkról, kapcsolatainkról, élethelyzeteinkről. Vagy éppen azért jó belefeledkezni, mert távoli, elérhetetlen, sosem volt világokba vezet, amelynek minden részlete és rezdülése kizökkent bennünket a hétköznapokból. Ezek a programok segítenek megtartani a kapcsolatot a hagyományokkal, rítusokkal és mítoszokkal is.

Dehir: Mit tanulhatunk a meséktől? Akár a gyerekek, akár a felnőttek?

Czimer Györgyi: Mivel a mese eredetileg a felnőttek műfaja volt, ezért nem is érdemes külön választani a gyerekekre és a felnőttekre gyakorolt hatásait. Úgy vélem, azért szeretünk mesét hallgatni, mert emlékezetünk történeteken keresztül létezik. A mesék azonban nemcsak az értelmünkre hatnak, hanem beindítják képzeletünket, belső képeket hívnak életre bennünk. Megtanulhatjuk általuk, hogyan oldjunk feszültséget és szorongást, hogyan nyugodjunk meg, hogyan váljunk bizakodóvá, hogyan tegyük élővé belső erőforrásainkat.

Külön érdemes figyelnünk azokra a mesékre, amelyekhez leginkább vonzódunk, mert azokhoz valamilyen formában közünk van.

Nem véletlenül fogalmazott így Boldizsár Ildikó az egyik előadásán, hogy a mese a lehetőségek világa, a mesében bármi megtörténhet, ugyanis a mesékben rend van. A természet és a lélek rendjével egyező rend. A mesekutató szerint a mese épp ezért lehetőség, hogy az ember rajta keresztül kapcsolódjon önmagához és a világhoz. "A mese ebből a nézőpontból találkozás önmagunkkal, együttlét másokkal, mintázat, bölcsesség, térkép, a mese iránytű.”

A képek a Richter Anna Díj pályázat anyagi támogatásával készültek: "Összehangolva - Gyógyít a képzeleted!" Alapítvány munkája során.