A kutyafalka visszatér és megbünteti a rossz embereket

---

Debrecen – Magyar film és jó. A Fehér Isten nagyon durva. Nem úgy, mint egy zombifilm, hanem mert akár tényleg meg is történhetne. Kritika.

---

A magyar és a film együtt már rég nem szitokszó. Ugyan sokaknak az első gondolata még mindig az, ha egy filmről beszélünk, ami mai és magyar, hogy ez vagy idétlen és olcsó poénokkal teli gagyi vígjáték, vagy nézhetetlen, lassú és a semmibe öntörvényűen sodródó lila művészfilm. De ezek csak rossz beidegződések, felejtendő sztereotípiák, kukába velük.

Jó film volt a Fekete leves, és az a Fehér Isten is, Mundruczó Kornél nem véletlenül került vele Cannes-ba.

A filmnek története van, eleje és vége, bár a közepébe vágva kezd. Üres, kihalt városkép, hajnal, híd. Egy női alak teker felfelé az emelkedőn. Az út közepén halad, elmegy egy autó előtt, ami a szemközti sávban áll és nyitva az ajtaja. Amikor közelről mutatja a kamera az arcát, látjuk, egy lány, talán 12 éves lehet. Sehol senki, csak ő, amint teker a keróval. Aztán oldalról, a háta mögül feltűnik néhány kutya. Nem is néhány: irgalmatlanul sok. Rohannak utána. Vágás: idilli kép a lánnyal, aki boldogan játszik egy nagy testű, barátságos képű kutyával a zöldben. Keverék, biztos, hogy van benne labrador-vér, meg még sok egyéb. S innen elindul a történet, visszakanyarodva az elejére.

A lányt, Lilit az anyja elviszi az apjához, aki egy vágóhídon melózik, doki volt valaha, most meg azt nézi, alkalmas-e a feldolgozott állat emberi fogyasztásra. Bent folyik a vér, kint csattannak a mondatok. A doki meg az anya elváltak, az anya hónapokra elutazik, az apára vár, hogy vigyázzon a gyerekre. Aki hozta magával a kutyáját is. Hagen jópofa, gyönyörű állat, ő a már említett keverék. A párbeszédek életszerűek, durvák. Rettentően ismerősen hangzanak. Nyers, kíméletlen mondatok csattognak. Az apa szigorú, érthetetlenül kemény a lányával. A kutyát első pillantásra utálja. Innentől meghatározott pályán fut a kapcsolatuk: nemcsak az apa-kutya, de az apa-Lili viszony is. Mundruczó nagyon gyorsan beviszi a nézőt a mélymagyar, nyomasztó valóságba, ahol nagyjából mindenki (mármint minden ember) durva, tapló, érzéketlen állatként viselkedik. Az anya is, az apa is, az apa szomszédasszonya, aki számára Hagen csak undorító, menhelyre való korcs. Nem különb a zenetanár sem, akinél művészetet, azaz muzsikát tanul Lili (aki egyébként szinte mindig és mindenhova magával cipeli a hangszerét). Amikor a lány beviszi próbára az ebet – mert nem tudta hova tenni –, a tanár artikulátlan hangon üvölt vele, és kizavarja őket. A konfliktusok szaporodnak, nyilvánvaló, hogy ez egy olyan világ, ahol a gyengéknek, a a másoknak, a többségtől különbözőeknek nincs helyük. A kutyáknak sem. Itt ők a megvetett, lenézett, gyűlölt kisebbség, akiket mindenki utál. Lili nem szeretné menhelyre küldeni Hagent, az apa meg nem akar vele lakni, úgyhogy a kutya mehet az utcára. A fater kidobja egy forgalmas helyen, s elhajt a terepjáróval, de még leordítja a lánya fejét, ne hisztizzen, fogja be.

Innen két szálon fut tovább a történet. A kutya megismeri a hontalan városi állatok életét. Próbál ételt szerezni, kóbor kutyák falkáival találkozik, sintérek elől menekül, egy hajléktalan befogja és eladja két tányér ételért, majd gazdát cserél vaskos tízezrekért és iszonyú verést kap, meg durva kiképzést, hogy vérszomjas harci kutyává változzon, akinek az a dolga, hogy más kutyák torkát harapja el a porond körül nagy tételben fogadó alvilági figurák örömére. Folyik a vér, az amúgy kedves Hagenből pedig Max lesz, a gyilkos.

Közben Lili kétségbeesetten keresi, és lassan rájön, fogy az esély, hogy valaha is látni fogja. Menhelyen jár, ahol bizony sok állat része a halál. Beszól a zenetanárnak, összebalhézik az apjával, egy durva buliba keveredik, ahol lerészegedik, s amikor razzia jön, a rendőrök megtalálják a drogot, amit zenésztársa kedvéért hozott be, s amihez különben semmi köze. Amikor az apja hajnalban érte megy a rendőrségre, eljön a megvilágosodás pillanata: a férfinek végre leesik, hogy mindent elrontott. Csak szeretni kellett volna a gyereket, s elfogadni azt, akit Lili is szeretett: a kutyát.

De az időt már nem lehet visszatekerni. Viszont a film, a művészet igazságot tehet, ami egyébként az életben, a valóságban nincs. Egyáltalán nem igaz, hogy a jók elnyerik méltó jutalmukat, a rosszak meg a megérdemelt büntetésüket. Itt viszont mégis ez történik. Hagen, azaz Max ugyanis megszökik a kutyaviadalról. Visszatér a városba, és újra találkozik a haverjával, a kis fehér kutyával, aki korábban egészen tüneményes módon – mint valami négylábú angyal... – segített neki. Ám a kóbor ebek sorsa utoléri őket. Sintérek karmaiba, majd állatmenhelyre kerülnek. Hagen nem népszerű: a hajdan békés jószág belső világát tönkre vágták az emberek, gyilkológépet csináltak belőle, aki innentől kezdve eléggé zavarodott. Majdnem megharap egy látogatót, aki hazavinné, ezért halálra ítélik. Hagen azonban most is megszökik, mi több, magával viszi a menhely lakóit is. És megindul a nagy bosszúhadjárat. Hagen a falka élére áll, megkeresi és széttépi azokat az embereket, akik korábban bántották őt. S mindez nem úgy történik, mint egy mesefilmben, hanem ahogy akár valóban meg is eshetne.

280 kutya szerepel a filmben, akik elképesztően jól mozognak együtt. A város ennek hatására megbénul, az emberek menekülnek,  s bár a rendőrség próbál rendet teremteni, a bűnösök azért sorra pusztulnak, mert a kutyák vonulnak, megállíthatatlanul, hömpölyögve. S ha kell, gyilkolnak is, kíméletlenül. Pont annyira durván, mint az emberek.

Lili egyre kétségbeesettebben keresi Hagent, amikor rájön, mire megy ki a játék, mi a kutyafalka célja: nyilván az apja is ott van azok között, akik rosszak voltak, tehát akikre halál vár.

A film nagyjelenete a vágóhídnál érkezik el. Ott, ahol természetes, hogy vér folyik, s ahol tulajdonképpen minden elkezdődött.  Olcsó és hatásvadász befejezés, hogy a muzsika (a művészet) mindent meg tud oldani? Itt nem az. Nem válik giccsessé a vég, annál is inkább, mert bár Lili, Hagen és az apa egymásra talál, a nagy kérdés nyitva marad. Mi lesz ezután? Jön a rendőrség lemészárolni a kutyafalkát? Vagy a mennybe mennek az ebek?

Egy biztos: kemény és komoly film Mundurczó Kornél alkotása, hat a nézőre, mellbevágja. Még akkor is, ha van pár logikai hiba benne, szolid baki és tévedés. És ne legyünk álszentek: nem igaz, hogy nem ilyen a világ, nem ilyenek az emberek, nem igaz, hogy nem igázzák le az erősek a gyengéket.

Lili szerepében Psotta Zsófia a hadarásával, a beszédhibájával, a törékeny alkatával telitalálat. Iszonyúan kemény, irritáló fazon az apát játszó Zsótér Sándor, de jók a mellékszereplők is: a sivár lelkű zenetanár szerepében Gálffi László, vagy a vérszomjas hentest alakító Nagy Ervin a maga véres bárdjával.

Ajánljuk ezt a filmet annak, akinek kutyája van, annak is, akinek nincs, de szeretne – azoknak pedig különösen, akiket nem zavar, ha egy film után kavarognak bennük a gondolatok.

A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: július 9-ig 18.15 és 20.30-as kezdettel, 5-én és 6-án 14 órától is, 10-16. között 16 és 20.30-tól órától. Apolló mozi, Miklós u. 1.
 Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu . A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 
2D csoportos (20 fő felett) – 660 Ft, 
2D gyermek/diák – 760 Ft
 2D – 860 Ft

 3D csoportos (20 fő felett) – 890 Ft
 3D gyermek/diák – 990 Ft, 
3D – 1090 Ft