A régi város mit nyújt nekünk?

---

Debrecen – Casey Affleck végre olyan figurát kapott, amelyben felvonultathatja teljes repertoárját, és kiteljesedhet színészként. Kritika.

---

A tavalyi Sundance filmfesztiválon két gyöngyszemet is el lehetett kapni: az egyik a Nate Parker által rendezett The Birth of a Nation, a másik pedig a szóban forgó. A régi város. Ilyenkor mindig kérdéses, meddig képes a film megtartani az év eleji lendületet. Az előbbit ugyan hatalmas Oscar-esélyesnek tartották tavaly januárban, viszont lassacskán elvesztette az erejét, többek között a rendezővel kapcsolatos különféle pletykáknak köszönhetően. Azonban A régi város csöndesen és lassan bekúszott a mozitermekbe, majd október környékén az egész világon rátelepedett a nézők hangulatára, szinte azonnal az egyik legfőbb Oscar-esélyessé avanzsálva. Sokan állították, hogy akárcsak a Kaliforniai álom esetében, itt is az évtized egyik legjobb filmjével van dolgunk. Pedig sokkal inkább van szó arról, hogy a kritika pusztán a lendület, és a januári emlékek miatt tartotta magasan a filmet, mely korántsem annyira jó, mint amilyennek első látásra tűnt.

Testvére halála után Lee Chandler arra kényszerül, hogy gondozásába vegye unokaöccsét, a tinédzser Patrick-et. Kelletlenül bár, de visszaköltözik egykori városába, Manchester-be, ahol amellett, hogy egy újfajta élettel is szembe kell néznie, a múlt történései is kísérteni kezdik.

A régi város kétségkívül jó film. Még azt is megkockáztatom, hogy a tavalyi év legjobb filmjei közé sorolható. Azonban korántsem a lista elejére, sokkal inkább a “futottak még” kategóriába. A mű legjobb pontja talán a forgatókönyv, és nagy valószínűséggel ennek köszönheti a népszerűségét. A szkriptet szó szerint tanítani lehetne különféle kurzusokon, filmiskolákban, hiszen tökéletes példát mutat karaktervezetésből, struktúrából, valamint időzítésből. Az író-rendező Kenneth Lonergan mértani pontossággal adagolja az információt: visszatekintések, nagy revelációk, és a lassan hömpölygő, visszafogott, finom történet.

Az alakításokat is csak méltatni lehet. Casey Affleck végre egy olyan figurát kapott, amelyben felvonultathatja teljes repertoárját, és kiteljesedhet színészként. A számtalan epizódszerep után végre megmutathatja, milyen fából faragták, és ismét bebizonyosodott, hogy fényévekkel tehetségesebb, mint az idősebbik Affleck. Rá lehet fogni alakítására, hogy tulajdonképpen semmit nem csinál, pusztán ellazított arccal bámul a távolba. Azonban színészkörökben tudják, hogy ennél nehezebb feladat nem is létezik: hitelesen érzékeltetni az elfojtott, visszafogott érzelmeket. Nem olyasfajta szerep ez, amely nagy gesztusokat igényel. Sok esetben az olyan szerepeket könnyebb is megformálni. Affleck Lee Chandler-e megbújik a háttérben, jelenléte csak lassan kúszik be a bőrünk alá.

Mindemellett a film sajnos ennél többet nem nagyon tud nyújtani. A forgatókönyv technikailag kifogástalan. Az alakítások hibátlanok. A rendezés finom és visszafogott. A zene szépen aláfesti a látottakat. A film tökéletesen összeáll, de valahogy mégsem tud maradandó élményt nyújtani. A filmben látott tragédiák szörnyűek, de nem képesek annyira erősen hatni ránk, hogy érzelmileg felkavarodjunk. Talán éppen azért, mert erre a családra túl sok balszerencsét mért a végzet. Minden szereplőnek van valamilyen problémája, ami kihat az egész családra. Olyan szintű dolgok ezek, amelyekkel egész filmeket lehetne megtölteni, így azonban csökken ennek a mozinak a hitelessége.

A dráma erősségét az is aláássa, hogy Lonergan sokszor meglehetősen komikusra vette a hangvételt. Furcsamód ez a film egyik erőssége is, hiszen ebben az esetben is az időzítés tökéletes. Az érzelmek, valamint a dráma azonban valamennyit csorbul ennek köszönhetően. S hiába élvezetes, precízen összerakott filmről van szó, egyszerűen nem tud olyannyira megmaradni, mint jó pár tavaly látott alkotás. A régi város nagy sikert aratott a Sundance filmfesztiválon, és kifejezetten odavaló mű: visszafogott, érzelmes független film, amely bebiztosítja a feltörekvő Kenneth Lonergan státuszát. Az évtized filmjének nevezni azonban erősen túlzás, minden pozitívuma ellenére is.

A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: március 1-ig 17.30 órától, március 2-től 8-ig 15.30-tól. Apolló mozi, Miklós u. 1.
el.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu . A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 900 Ft, 2D gyermek/diák – 800 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 700 Ft, 3D normál: 1130 Ft, 3D gyermek/diák – 1030 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 930 Ft.