Ahol barátok vannak, ott jó az élet a debreceni festőnő szerint

---

Debrecen – Éveken át eltitkolta, mi mindennel foglalkozik. Volt, hogy csak az egyik diplomáját „vallotta be” Láng Eszter, aki fest, ír és tanít. Interjú.

---

Láng Eszter igazán sokoldalú egyéniség. Egyetemi oktató, a közgazdaságtudományok kandidátusa, a fiatalok nevelője. Szakcikkeket ír, de ezen kívül fest, rajzol, grafikákat készít. Verseit, művészeti írásait, tanulmányait hazai és külföldi folyóiratokban olvashatjuk. Mindezek mellett sokáig táncolt. A kortárs képzőművészeti élet jól ismert alakja, rendszeresen kiállító művész. Egy komoly szakmai lap alapító főszerkesztőjeként is ismert.

Dehir.hu: Milyen tárgyakat tanít?

Láng Eszter: A világgazdaságtan és az európai uniós ismeretek tárgykörben különféle kurzusaim voltak és vannak az egyetemen. Ezeket általában széles társadalmi-történelmi-elmélet- és gazdaságtörténeti kitekintéssel igyekszem közvetíteni, hiszen a közgazdaságtan társadalomtudomány, akkor is, ha bőven használja a matematikai apparátust.

Dehir.hu: Mindez elég messzire esik mondjuk a festészettől. Melyik az igazi énje? Hogy boldogul a valóságot vizsgáló, elemző közgazdász az alkotó, kreatív, művésszel?

Láng Eszter: A kreativitás mindkét pályámon fontos, a gazdaság, a világgazdasági folyamatok vizsgálatánál ugyanúgy, mint minden alkotói pályán. Ismerünk például kiváló orvosokat, akik remekül írtak. Rólam csak néhány éve derült ki, hogy két pályán vagyok jelen, a közgazdasági területen elhallgattam, hogy festek, a képzőművészetben pedig csak a bölcsészdiplomámat vallottam be, a másikról nem szóltam, nem is sejtették, hogy a két Láng Eszter egyetlen személy. És jól tettem, úgy gondolom, egyszerűbb volt az életem, nem kellett magyarázkodnom. Csak amikor eldöntöttem a férjem, Torok Sándor hatására, hogy festő leszek, és nem írom meg a nagydoktorimat, akkor vállaltam fel nyíltan a közgazdászok előtt, ha szóba jött, a képzőművészetet. Ez körülbelül ahhoz lehet hasonló, mint amikor valaki a saját neméhez vonzódását vállalja fel. És egyébként minden csoda három napig tart. S hogy melyik az igazi énem? Talán mindkettő, meg a többi is. Nem okoz skizofréniát, hogy több dologgal foglalkoztam világéletemben. Most pedig a képzőművészet áll első helyen, s a közgazdaságtan a hobbi.

Dehir.hu: Messziről érkezett Debrecenbe, de már jó ideje itt él. Könnyű volt alkalmazkodni, beilleszkedni a cívisváros világába?

Láng Eszter: Erdélyből érkeztem, egy gazdag, tartalmas gyermekkorból. Korondról indultam (oda mindig visszatalálok), Csíkszeredában éltünk tizenöt éves koromig. Három miskolci gimnáziumi év után következett az alföld, Debrecen, a bölcsészkar, s itt meg is telepedtem. Nem a debreceni, a magyarországi beilleszkedés okozott nehézségeket lelkileg. Nehéz volt elszakadni a szülőföldtől. Nem az én döntésem volt, de hát jöttünk a család után, nagyszüleim, a legközelebbi rokonaink mind itt éltek. Az Alföld megkedveléséhez a férjem kellett, aki miattam költözött ide Szabadkáról, tőle tanultam látni. Addig a hegyeken és tengereken kívül semmi mást nem láttam szépnek, különösen nem a pusztát. A várost megszerettem, mert sok barátom volt, az egyetemet otthonomnak tekintettem, ahogy még ma is. Ahol barátok vannak, ott jó az élet is.

Dehir.hu: Bár az utóbbi időben elsősorban a középgenerációhoz tartozó alkotókkal beszélgettünk, tulajdonképpen most sem kerültünk túl messzire ettől a körtől, hiszen úgy tűnik, jó barátságban van sokukkal, szó sincs generációs ellentétekről. Hogy van ez?

Láng Eszter: Az egész életemet fiatalok között éltem le, folyamatosan kerültek ki a tanítványok közül barátok. Ezek a kapcsolatok máig tartanak, egyre fiatalabbak az újabb barátaim, ismerem a gondolkodásmódjukat, és fiatalon tartanak mentálisan engem is. (És a természet fizikailag is jó adottságokkal áldott meg.) A képzőművészetben is a gyerekeim korosztályával vagyok közeli barátságban, ők fenntartások nélkül fogadtak be a kezdetektől, ugyanezt viszont a legjobb indulattal sem mondhatnám el a saját generációmról. Ha van „generációs” problémám, az sokkal inkább a saját korosztályommal van, de ez is csak Debrecenre vonatkozik, és talán már csillapult. Mivel későn jöttem a képzőművészetbe, hasonló problémáim voltak, mint az akkoriban velem kezdő, mostani középgenerációnak. Így aztán a legjobb (szakmai) barátaim közülük valók, közöttük érzem jól magam, befogadtak, figyelünk egymásra, értjük és támogatjuk egymást, találkozunk, vannak közös dolgaink.

Dehir.hu: Milyen technikákat szeret alkalmazni? S honnan jönnek a témái?

Láng Eszter: Az első technika, amelyet alaposan megtanultam, a pasztell. Aztán jött az akril, majd a ceruza, a filc, végül a számítógép, amelyet ugyanolyan eszközként kezelek, mint az ecsetet vagy pasztellkrétát, és elsősorban fekete-fehér munkákat készítek, tehát közel áll számomra a hagyományos grafikai eljárással készített képalkotási eszköztárhoz. A gondolkodásom eléggé elvont, ez következik azokból a tudományokból és olvasmányokból, amelyekkel világéletemben foglalkoztam, ennek megfelelően a témáim is az elvont világból származnak. De hát az absztrakció is a természetben gyökerezik.

Dehir.hu: Mit üzen a világnak? Fontos, hogy legyen üzenet? S fontos, kiknek szól?

Láng Eszter: Én a világnak nem üzengetek. Megpróbálok valamit létrehozni, amit fontosnak tartok, belülről jön, kifejez valamilyen belső állapotot, feszültséget, amivel a befogadó vagy tud azonosulni, vagy nem, vagy mond neki valamit, vagy nem. De nem akarok senkinek a szájába rágni semmit, különösen nem direkt módon. Vagy van rá a nézőnek szeme, agya, vagy nincs. Azt, hogy jó-e a munka, hogy mond-e valamit, nem a befogadó határozza meg, hanem a felkészültsége, a szeme, lelki, szellemi iskolázottsága. Tehát általában nincs semmiféle címzett és üzenet.

Dehir.hu: A mai világ mennyire kedvez a művészeteknek és a művészeknek? Valahogy azt látni, a legtöbb debreceni festő szinte csak másodállásban, munka – például tanítás – mellett tud festeni.

Láng Eszter: A világ sose kedvezett a képzőművészeknek, leszámítva egyes, kivételezett helyzetbe kerülőket. A művészek nagy része szegény volt és szegény ma is. És ez nem csak attól függ, hogy milyen a minősége az alkotásnak, hanem a szerencsétől, a helytől, a helyzettől, a véletlenektől, a művészeti piac kegyétől, az ismeretségtől, a menedzseléstől. Sem az írók, költők, sem a képzőművészek nem képesek tisztán a művészetükből megélni, majdnem mindenki csinál mellette egyebet, van valamilyen keresőfoglalkozása. A nagy többségnek legalábbis. A társadalom nem akar, de nem is lenne képes „eltartani” annyi művészt, ahányan így szeretnének megélni.

Dehir.hu: Milyen a művészet, ha magyar?

Láng Eszter: A művészetben nem tudom értelmezni a nacionalitást. Jó művészet van meg rossz, meg átmenet a kettő közötti skálán. S mindez eléggé szubjektív tud lenni. Számomra a nemzeti művészet azt jelenti, hogy itt, ezen a földön, ebben az országban hoztak létre egy művészeti alkotáshalmazt. És nem kell hozzá a piros-fehér-zöld pántlika, mert az nem fogja nemzetibbé tenni.

Dehir.hu: Létezik olyan, hogy debreceni művészet? Vagy akár debreceni grafika?

Láng Eszter: Debreceni művészet az, amit debreceni alkotók hoznak létre. Ide kötődő művészek. És függetlenül attól, hogy a holdat festik meg, vagy a Nagyerdőt, vagy a Piac utcát, vagy valamilyen elvont alkotást. A mű lehet olyan, hogy bárhol megállja a helyét, s lehet földhöz ragadt, provinciális, itt is, Debrecenben, ahogyan másutt is a hazában és a hazán kívül is.

Dehir.hu: Lehet eladni képet manapság? Vesznek festményt, grafikát?

Láng Eszter: Nehéz képet eladni. Nehéz olyan képet csinálni, ami az alkotót is kielégíti, s a vásárló is pénzt ad érte. Magyarországon ez különösen nehéz, mert ez összefüggésben van a vizuális neveléssel, s az igen alacsony szintű. Ha generációk nem tanulnak meg látni, nem tanulják meg megkülönböztetni a giccset az értéktől, akkor a piac nagyon szűk, csak kevesek tudnak eladni. Az emberek háromévente kicserélik az elektronikai kütyüiket, de sajnálnak egy mai képzőművészeti alkotásra néhány tízezer forintot. Ilyen a világ.

Dehir.hu: Ha volna három kívánsága, mi lenne az?

Láng Eszter: Legyen béke. Legyen kevesebb szegény ember és nagyobb társadalmi szolidaritás. Legyenek toleránsabbak az emberek egymással.