Belépés
Regisztráció
Arcon csapja a magyar rögvalóság Szabó István új filmjének nézőit
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2020.02.29. 11:05 | Frissítve: 2020.03.03. 11:06
Debrecen - Ebben élünk, de vajon ebben akarunk-e? Intrika, áskálódás, rosszindulat és romantika lebutított verzióban a Zárójelentésben. Kritika.
38 éve írt filmtörténelmet Szabó István és Klaus Maria Brandauer: első magyar filmként kapott Oscar-díjat a Mephisto, együttműködésük pedig a nyolcvanas években két filmmel folytatódott, további komoly sikereket aratva. Az idősődő rendező és színész idén új közös mozival jelentkezett, ezúttal viszont biztosan nem kerülnek a sokak által áhított aranyszobrocska közelébe.
Zárójelentés
A Zárójelentés című filmnek már a címadása is sokat sejtet: a 82 éves Szabó István vajon ezt szánja életműve utolsó darabjának? Egy megváltoztathatatlan, gyógyíthatatlan kórképet vázol egy megmérgezett társadalmi rétegről? A saját múltjával számolna le? Többféle választ kaphatunk kérdéseinkre a nézőpontunktól függően.
Stephanus doktort (Klaus Maria Brandauer) hirtelen nyugdíjazzák: nem tud beletörődni ebbe, így új lehetőségek után néz. Mivel feleségével (Udvaros Dorottya) nem túl rózsás már a viszonya, ezért visszaköltözik idős, elviselhetetlen természetű édesanyjához (Csomós Mari), hogy körorvosként praktizáljon egykori falujában. (Azt azért zárójelben megjegyezném, hogy elég merész húzás, hogy a 76 éves Klaus Maria Brandauer édesanyját egy 76 éves színművésznő játssza.) Stephanus viszont hamar összetűzésbe kerül az ördögi polgármesterrel, aki ott tesz neki keresztbe, ahol csak tud...
Ez a film viszont valójában nem egy személyes dráma, sokkal inkább a jelen élethelyzet pontos ábrázolása, az egészségügyi anomáliák boncolgatása, az előre lépés képtelenségének árnyalása. Nem Stephanus doktort sajnáljuk, akinek félrement a házassága, basáskodik felette az anyja, vagy akadályokat gördít elé egy helyi kiskirály. Sokkal inkább együttérzünk az általa megformált kisemberrel, aki minden jó szándéka ellenére elbukik (majd erkölcsileg mégis felemelkedik). Ez viszont mégis magában hordozza azt az egyszerűsítést, hogy szinte népmesei jelleggel a jó és rossz harc fekete-fehér harcává egyszerűsödik le a film, amelyben minden mellékkarakter úgy érzi, be kell dobnia élete tragédiáját egy orvosi vizsgálat során.
A sok apró élettragédia helyett érdemesebb lett volna néhány fontosabb karakter múltját gazdagabban feltárni, mint elaprózni ezt a lehetőséget.
Részben így történik ez Énekerzsi (Kerekes Éva) és Kristóf atya (Eperjes Károly) esetében. Viszont egyikőjüket sem ismerjük meg annyira, hogy valódi együttérzést váltson ki a nézőből mindaz, ami velük történik, történt. A karakterek inkább típusokat visznek vászonra: a kihasználtat, a mellőzöttet, az ünnepeltet, az ok nélkül szeretettet, az áskálódót, a naiv ábrándozót. Csupa olyan embert, akikkel nap mint nap találkozunk, de nem ismerjük meg őket igazán. Milyen motivációk vezérlik a Stohl András által alakított polgármestert? Miért nem lép ki senki – lehetőségei ellenére sem – abból a tengermély dagonyából, amibe beleragadtak?
Külön érdekesek – az olykor indokolatlannak ható premier plánok mellett – a film arányai: az első egy órában azt érezni, szaladunk, rohanunk, a történések láttán csak kapkodjuk a fejünket, aztán félidőben behúzza Szabó a kéziféket, és ólomlábakon haladunk előre a végkifejlet felé. Na és hogy van az, hogy egy egész kórusnyi lurkó tanul a suliban, viszont a kisiskolásokon és a fiatal postáson kívül csak nyugdíjasok élnek a névtelen faluban? A középkorúak kikoptak erről a településről, amely bármely omladozó, bizonytalan jövőjű, magába fordult, fejlődni képtelen magyar falut megtestesíthetné?
Ebben a filmben ténylegesen azt látjuk, amiben élünk: rosszindulatot, oktalan áskálódást, irigykedést, keresztbe tevést, sikertelen romantikus kapcsolatokat, félresiklott életeket. A kérdés az: egy film nézése közben is arra a nyomasztó hangulatra vágyunk-e, amit a munkahelyünkön, a villamoson érzünk rendszerint?
Szabó István nagyot akar mondani, ami részben sikerül is neki, de néha Szomszédok-szintű silabizálások és bölcsességek hagyják el a színészek száját, amelyek olykor megmosolyogtatóak. Egy-két jelenet erejéig felvillantja sajátos humorát: roppant szerethető az, amikor a két idős barát libikókázni kezd. Egyszer fenn vannak, máskor lent, valamint az az esendőség is, amit a múltja darabkáit menteni próbáló doktort jellemzi. Egy kissé kevésbé klisés sztorival és egyenletesebb tempóval sokkal többet ki lehetett volna hozni a Zárójelentésből.
A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 990 Ft, 2D gyermek/diák – 890 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 790 Ft, 3D normál: 1220 Ft, 3D gyermek/diák – 1120 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 1020 Ft.
Kapcsolódó cikkek:
2024.02.03.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)