Az amerikai pite megint összehozta a régi csajokat és haverokat

---

Debrecen – Tiltott gyümölcsnek teljesen éretlen, agymosásnak viszont jó. Amennyiben a nullához közeli értékre tornázzuk le az igényszintünket, jól fogunk szórakozni a legújabb, felmelegített amerikai pitén. Kritika.

---

A piték motorja, a Universal egy osztálytalálkozón egyesíti újra a végzősök ütősnek mondott, de immár tizenhárom éve szétszéledt csapatát. Jim (Jason Biggs), Oz (Chris Klein), Kevin (Thomas Ian Nicholas as) és Finch (Eddie Kaye Thomas) kissé szentimentálisabb lett, de szürkeállományukat – mely egy milliméternél alig lehet vastagabb – még mindig a szex tölti ki. A pite császármorzsásításának története időközben bejárta a világot – az Amerikai pite: A találkozó című filmben alig telik el úgy tíz perc, hogy a készítők erre a tényre valamilyen módon vissza ne utalnának.

Az öntömjén illata – bár nem mindig direkt módon – Biggs szinte valamennyi jelenetét belengi, amit csak azért vagyunk hajlandóak elnézni neki, mert cserébe képes önmagából többször is hülyét csinálni. Na, persze nem olyan mértékben, mint korábban, hanem inkább a harmincasokra jellemző módon. Karaktere, az örökké hezitáló Jim épp gödörbe került: a magányos szexpercek múltán arra jut, hogy amióta Michelle (Alyson Hannigan) anya lett, elfordult tőle. A feleség, persze, más véleményen van: azt érzi, hogy a szülés után már nem tud eléggé vonzó lenni a férje szemében. Néhány galibával és botránnyal odább kénytelenek átértékelni kapcsolatukat, miközben közvetlen környezetükben is egyre-másra csapkodnak a villámok. Oz-t a Heather-rel (Mena Suvari) való találkozás teszi próbára, Finch hazugsággal szerez előnyt. Vicky (Tara Reid) önérzetét a nős építész, Kevin sérti meg, de Stifler sem ússza meg szárazon. A régi-új haverok szánalmas bukdácsolása kísértetiesen emlékeztet a saját bénázásunkra. Ha mégis győztest kellene avatnunk, Jim lenne az, akinek sikerül felülemelkedni korábbi énjén.

Aki rendszeresen nyomon követi a filmvilág híreit, azt nem érte meglepetésként, hogy a Universal kezdeményezésére újra összejött az East Great Falls gimi szupercsapata, más szóval a kasszasikerré lett Amerikai pite trilógiát a filmstúdió megfejelte egy újabb epizóddal. A három eddigi pite összesen 95 millió dollárból készült és 755 milliót hozott a konyhára. Nem is csoda, hogy a negyedik részt nem bízták a véletlenre: állítólag forgatókönyvek és ötletek tucatját dobták vissza a filmstúdiónál, míg végül teret adtak a Jon Hurwitz és Hayden Schlossberg író-rendező párosnak (Kalandférgek-trilógia), akik Paul Weitz vagy Jesse Dylan után üdítően új szeleket hoznak. Ez a párbeszédeken érződik leginkább, melyek minden tabut ledöntögetve találnak maguknak utat és végeredményben így vagy úgy, de a szexről szólnak. És hogy mennyire durván? Nem kicsit, nagyon.

Az egydimenziós Stifler (Seann William Scott), aki surmóságban verhetetlen, és akire mindig mindent rá lehet kenni, úgy gyalogol be a képbe, mint tank a babaházba. Az önimádó Oz, akinek sok humora nincs, Kevinnel együtt arra hívatott, hogy visszaállítsa a Stifler és Jim jelenlétével újra és újra megbillenő egyensúlyt. Bár a ’komplex’ szó ebben a filmes közegben nagyjából értelmezhetetlen, megkísérlem behívni Jim és az apja jeleneteinek jellemzésére. Idősebb és fiatalabb Levenstein bár igényli egymás társaságát, mégsem találja azt a közös nyelvet, amin képes lenne a másikkal érdemben is kommunikálni. Az ebből adódó feszültség, ami néhány másodperc alatt szinte tapinthatóvá válik, kölcsönöz némi összetettséget közös jeleneteiknek, és sokkal jobban szórakoztatja a nézőt, mint mondjuk a hűtőládába vizelés.