Az egész országban nincs túl sok olyan klub, mint ez a debreceni

---

Debrecen – 90 évesek, és ezt a szép jubileumot egy nagyszabású kiállítással ünneplik. Történetükről, terveikről és „titkaikról” Máthé Andrással beszélgettünk. Interjú.

---

Máthé Andrást nehéz elképzelni fényképezőgép nélkül. Most kivételesen nincs nála gép, csak harapófogó, sniccer, vonalzó – tárlatot rendez ugyanis a Kölcsey Központban, a Bényi Galériában. Az apropó nem mindennapi: 90 éves a Debreceni Fotóklub. Az alkotói közösség stílusosan készül a születésnapra, július 14-én, 18 órakor nyíló tárlatukon a klub 24 tagjának 88 munkáját láthatjuk. Itt, a helyszínen találkoztunk, s beszélgettünk Andrással az elmúlt évekről, meg arról, ami mostanában foglalkoztatja e társaságot.

Dehir: Nem sok ennyi ideje működő alkotóközösség létezik városunkban. Annak idején mi hívta életre, s mi tartotta életben ennyi időn át?

Máthé András: Országosan sem beszélhetünk sok hasonló ideje létező klubról, talán mi vagyunk a harmadik legrégebbi. Amikor a Debreceni Fotóklub 1931-ben megalakult, előtte már voltak fotós körök a városban, rendkívül sok fotós tevékenykedett akkoriban itt, nagy, élénk fotósélet folyt. Az alapítás Aszmann Ferenc nevéhez fűződik, akit a korszak egyik legsikeresebb művészeként tartunk számon. A klubon belül három kört alakítottak ki: voltak a fotóamatőrök, a szakfényképészek és a művészi fényképezők.

Dehir: Valahogy úgy, mint napjainkban.

Máthé András: Így van, a mostani klubban is megtalálhatók ezek a csoportok, de ma már nem választjuk szét így őket, ez már nem divat. Vannak hivatásos fotósok – magamat is ide sorolva, hiszen ebből élek –, vannak klasszikus amatőrök, akik hobbiból fotóznak, és vannak elismert művészek, akik a Magyar Fotóművészek Szövetségének vagy a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének a tagjai.

Dehir: A nosztalgia jegyében hajlamosak vagyunk mindig visszafelé mutogatni, hogy az igazi hőskor az volt, amit magunk mögött hagytunk. Tényleg így van? 

Máthé András: Az elmúlt 90 évnek három meghatározó időszaka volt. Az egyik az ún. arany évek, vagy arany korszak, ami a megalakulástól 1944-ig tartott, mert még a háború idején is pezsgő kulturális élet folyt a városban. Ezen belül a fotóklub is nagyon sok tárlatot szervezett, és nem is akármilyen érdeklődés mellett, mert volt olyan kiállítás a Déri Múzeumban, amit 30 ezren néztek meg. Úgy, hogy belépőt szedtek rá, tehát aki látni akarta, az jegyet vett! Én ugyanilyen nagyszerű, fényes korszaknak tartom a hetvenes éveket. 1973-tól tíz éven át nagyon komoly és értékes teljesítmények születtek a klubban, sok meghatározó és országosan, illetve nemzetközileg is ismert fotográfus dolgozott abban az időben a városban. S nyilván nem hasonlítva a jelenlegi tagságot, a mostani munkásságunkat a régi nagy öregekéhez, de én ezt a jelenlegi időszakot, a 80. és 90. jubileum környékét is kiemelkedő korszaknak tartom. Ez a most nyíló tárlat is ennek a bizonyítéka.

Nagy megelégedéssel nézem ezt a kiállítási anyagot, amit tényleg kemény munka volt összehozni, de szerencsére a tagság mellém állt és mindenki elfogadta azt, hogy nagyon szigorú elvek mentén válogatunk. Bízom benne, hogy aki megnézi ezt a kiállítást, az látni fogja ezt a következetességet. 

24 kiállítónk van, ami nagyon nagy szám, mert ha nem látjuk a neveket a képek alatt, akkor is azt érezzük, hogy ez egy egységes, szép anyag. Számomra ez egyfajta elégtétel is, hiszen 2007 óta, 15 éve vezetem a klubot, és ez a tárlat is mutatja az itt végzett munka színvonalát.

Dehir: Tíz éve, a nyolcvanadikon egy albumot is ki tudtak adni. Most nem terveznek ilyesmit?

Máthé András: Erre most nem sikerült pénzt szerezni, de reméljük, hogy egy-két éven belül  – ha nem is ilyen jubileumhoz kapcsolódva – össze fogunk tudni hozni egy szép kötetet. Az a korábbi fotóklub történetét feldolgozó albumunk egyébként igazi, reprezentatív kiadvány volt, melynek megszületését közel egyéves kutatómunka előzte meg. Igyekeztünk felkutatni mindenkit, aki csak tagja volt a Debreceni Fotóklubnak. 93 alkotó szerepel képpel, önéletrajzzal az albumban, még a háború előtti időszakból is 10-15 tagnak tudtuk felkutatni a munkáit.

Olyan ismert nevek voltak a klub tagjai hosszabb-rövidebb ideig, mint például Gink Károly, aki eredetileg budapesti volt, de ide igazolt klubtagként. De említhetem az idősebb Hapák Józsefet is a szakfényképészek közül, aki szintén a szakma élvonalában szerepelt. Ez is Aszmann jó szervezőképességének és személyiségének köszönhető. 

A háború után volt pár olyan év, amit akár üresjáratnak is nevezhetnénk, de ezt tudjuk be a kornak. A hatvanas években aztán újra klubként kezdett működni a közösség, és a hetvenes években nagyon sok tag érett fotóművésszé. Akkoriban a Piac utca 28. alatt, a régi művészmozi szintjén és előterében találkozgattunk, én is akkor kezdtem el az ismerkedést a fotográfiával Gervai Tamással és Vadász Györggyel. Sajnos, ők már nincsenek köztünk, Gyuri ’85-ben, Tamás ’96-ban hunyt el, mindketten súlyos betegségben. Bár ez a tárlat elsősorban a mai, aktív tagjaink bemutatásáról szól, ők is kaptak egy-egy részt a kiállítótérben: haláluk óta ez az első olyan megemlékezés Debrecenben, ahol több képekkel szerepelnek. Számomra kötelesség és egyben nagy megtiszteltetés is, hogy a képeikkel foglalkozhattam.

Dehir: Hány tagja van most a klubnak? 

Máthé András: Nagyjából harmincan fizetik a tagdíjat, s mellettük még talán kilencen-tízen kötődnek hozzánk. A hétköznapokban talán nem olyan látványos a tevékenységünk, de általában hetente-kéthetente találkozunk, s ezen túlmenően időről időre az én műteremlakásomban is, ahol minden adott a szakmai beszélgetésekhez. Főleg a pandémia „lazulós” időszakában jöttünk itt össze, amikor hivatalosan még nem lehetett találkozni, de azért akkoriban a tagságnak már egyre nagyobb igénye volt rá, hogy beszélgessünk a fotóról, a fotózásról, s lássuk egymást.

Dehir: A debreceniség a néven túl mennyire jelenik meg a klub életében?

Máthé András: Egy alkotónak szerintem ma világpolgár-szemlélettel kell rendelkeznie, de ha onnan közelítjük, hogy mennyire fontos a hagyománytisztelet, vagy Debrecen szellemisége, azok természetesen jelen vannak. Említhetném például Vadász Gyuri munkásságát, aki a város épületeit fotózta, s meg is jelent egy Gellén Ferenccel közös kötete Debrecen műemléki katasztere címmel 1987-ben, ami az összes műemléki vagy műemlék jellegű épületet feldolgozta. Ehhez kell egyfajta elhivatottság is, meglátni és megörökíteni a várost. Majdnem harminc évvel később, 2016-ban nekem is jelent meg egy albumom a városról, mely életünk része, és a fotóklub tagjaival is volt több olyan tárlatunk, ami Debrecen változó vagy éppen új arcát mutatta meg.

Dehir: Ha a hagyományoknál tartunk, hosszú ideje jó viszonyt ápolnak a nagyváradi kollégákkal. 

Máthé András: A Tavirózsa Fotóklubbal harminc éve aktív a kapcsolatunk, ők rendszeresen nálunk állítanak ki, mi pedig ott. Legutóbb a Szent László-napokon szerepeltünk a várban található galériában, s bár annak az anyagnak is az volt a címe, hogy 90 éves a Debreceni Fotóklub, ez a mostani egy teljesen más tárlat lesz. Nagyon sok kép itt és most először szerepel kiállításon, s külön örülök annak is, hogy több vadonatúj, fiatal tagunk is be tud mutatkozni. Az elkövetkezendő idők egyik nagy és komoly feladata egyébként az, hogy a fiatalokat is be tudjuk szervezni a klub életébe.

Dehir: Amikor mindenki magával viszi a telefonját mindenhova és sorra kattintgatja a képeket, akkor van-e létjogosultsága a klasszikus fotózásnak, vagy egy ilyen közösségnek?

Máthé András: Van. Akik klubtagok, azok nem véletlenül vannak itt: jól érezzük magunkat egymás társaságában. Az az igazság, rendkívüli ellentmondást érzek abban, hogy valakinek van ezer vagy kétezer ismerőse a Facebookon, a hétköznapokban meg lehet, hogy halálosan magányos. A klub közösséget, találkozási lehetőségeket tud adni. Tíz-tizenöt fő mindig találkozik, jön, aki éppen ráér.

Van egy törzsgárda, akikre mindig lehet számítani, most is itt voltak, itt vannak, segítettek a kiállítás létrehozásában, a rendezésben, a képek felrakásában vagy akár a keretezésben. 

Velem együtt ők voltak a klub meghatározó személyiségei ebben az elmúlt tizenöt évben. Lehet, hogy a tendenciák nem túl biztatóak, és ez a bizonyos klubélet, ez a fajta közösségi élet kihalóban van, de ha azt akarjuk, hogy ne így legyen, azért tenni kell. 

Kapcsolódó cikkek:

---

Cím	dátum
Születésnapra készülnek a debreceni fotósok	2022.07.07